Cicák ajándékba

2009. október 18., vasárnap

Kedves, bújós, vagány kb.május végén – június elején született kiscicák.
Ivartalanítottak, oltottak, parazitamentesek, chipezettek. Leukózis és FIV tesztjük negatív.

Örökbefogadási nyilatkozattal, a tartási körülmények ellenőrzésével várják róluk életük végéig felelősen gondoskodó gazdijukat, (3 cirmos lány, 1 fekete-fehér fiúcska)

lilamadar(kukac)gmail(pont)com
0620 470 17 43



Guri gazdit keres

2008. december 14., vasárnap

Ez a cica szépséges szürkecirmos (kék) fiúcska. Olyan, mint egy ezüstszürke párduc. Sokat szocializálódott a befogása óta. Kedveskedő, játékos, rendkívüli, értelmes cica.
Csodás, igazi kandúr lesz belőle!
Most kb. hét hónapos.
Egy új gazdinál természetesen kell majd egy kis átállás, egy-két nap barátkozás. De remekül alakítható! Mivel roppant kíváncsi, érdeklődő és mindent elsőként szeretne elérni, ezt a tulajdonságát kihasználva ajánlom a szoktatáshoz!
Olyan gazdira vár, aki fel tudja vállalni az ajánlott oltások beadatását.
Türelemmel, szeretettel neveli majd, tud vele foglalkozni.
Vállalja az ivartalaníttatást!
Lakásba, esetleg kijárási lehetőséggel ajánlanám.
A cica féregtelenített és egy kombinált oltása van.

Elérhetőségem: 06/30/497-09-58

Budapestről és vidékről is várjuk a gazdi jelentkezését!


Gazdára váró cicák

2008. november 22., szombat

Ezeket a 10-12 hetes kiscicákat 3 hetesen mentettük.
Azóta családi környezetben nevelkednek, nagy testű kutyára és felnőtt macskára is szocializáltak. 2 kisfiú és 4 kislány.
Nincs bennünk semmi különös: nem vörösek, szürkék, kékek…..
De ők is nagyon játékosak, elevenek, dorombolósak és ők is szeretnének saját gazdit.
Igyekeznek jogtalan előnyhöz jutni, a háznál született cicákkal szemben, hátha így nagyobb az esélyük: féreghajtottak, parazitamentesek, és 1 kombinált oltással rendelkeznek.
Ha úgy érzi, hogy ők is megérdemelnek egy esélyt a boldog és hosszú gazdis életre, érdeklődjön felőlük a:
turai.monika(kukac)citromail(pont)hu-n vagy a 20-9197696 tel. számon.


Gazdit keres 3 hat hetes kiscica!

2008. november 22., szombat

Mindhárman nőstény cicuskák, 1 kombi oltásuk van és parazitamentesek.
A hóesésben bóklásztak a mamájukkal együtt, kóbor cicacsalád. Nagyon aranyos kis pirinyó cicák, természetesen ebben az időben csak lakásba adom örökbe. Örökbefogadási szerződéssel és oltási költség megtérítésével fogadhatók örökbe.

A többi gazdira váró cica megtekinthető: www.sokcica.mlap.hu

Érdeklődni lehet:
30/542-0085 vagy
olahgaborne(kukac)gmail(pont)com

Cirmos gazdit keres

2008. november 11., kedd

Családi okokból, eddig lakásban élő, ivartalanított, féregtelenített, oltott, ápolt, nagyon kedves lány cica keres új gazdit, hosszútávra. Teljesen szobatiszta.

Tel: 06 30 3876858
Email: garaigabor(kukac)vipmail(pont)hu

Juliska gazdit keres

2008. november 11., kedd

Juliska nevű, 3 hónapos, tricolor kiscica ajándékba elvihető. Két oltással (kombinált + leucosis elleni), féreghajtással rendelkezik. Átmenetileg állatorvosi rendelőnk fogadta be, így általános vizsgálaton is átesett, a továbbiakban a leendő gazdinak kedvezményt adnánk. Pestimrei Kisállat Központ

Rendelőnk honlap címe: www.pkk18.hu
Cím: 1188 Kisfaludy utca 62/A
DR. PAULINA ANNA
Tel.: 2945617 + 06202465668
1188
BUDAPEST

Jancsi gazdit keres

2008. november 11., kedd

Jancsi nevű, 2-2,5 hónapos, fehér alapon cirmos-foltos kiscica ajándékba elvihető. Két oltással (kombinált + leucosis elleni) , féreghajtással rendelkezik. Átmenetileg állatorvosi rendelőnk fogadta be, így általános vizsgálaton is átesett, a továbbiakban a leendő gazdinak kedvezményt adnánk. Pestimrei Kisállat Központ.

Rendelőnk honlap címe: www.pkk18.hu
Cím: 1188 Kisfaludy utca 62/A
DR. PAULINA ANNA
Tel.: 2945617 + 06202465668
1188
BUDAPEST

Cirmóka Gazdira vár!

2008. november 10., hétfő

Illatos útról mentett, kb. 4 hónapos nőstény. végtelenül kedves, dorombolós bújós cica, 1 kombi oltása van, parazitamentes. Bajszát nagyon érdekesen tudja tartani, ha nagyon izgatott akkor egészen összeér az orra előtt. 🙂 Örökbefogadási szerződéssel és oltási költség megtérítésével fogadható örökbe.

Érdeklődni lehet:
30/542-0085 vagy
olahgaborne(kukac)gmail(pont)com

Gazdit keres Barnóca!

2008. november 10., hétfő

Barnóca Illatos útról mentett kandúr cica. Nagyon meg van ijedve szegény, de röpke pár perc alatt dorombol a simogató kezek között.
Különleges fekete macska ő, a fülei kávébarnák és a nyaka is barnás, néhol a szőrvégei is. Kb. 3 hónapos, 1 kombi oltása van és parazitamentes.
Fiatal gyerekcica és máris rengeteg üldöztetés volt a része. Mire érte jössz tüneményes kandúrkává simogatom Neked, nem fogsz csalódni benne!
Fogadd örökbe!
Örökbefogadási szerződéssel és oltási költség megtérítésével fogadható örökbe.

Érdeklődni lehet:
30/542-0085 vagy
olahgaborne(kukac)gmail(pont)com


Gazdát kereső cica

2008. október 31., péntek

Gazdát keres egy cirmos-fehér, felnőtt, ivartalanított kandúr, aki sajnos nemrég egyedül maradt. Rendkívül barátságos és igényli a társaságot. Kint és bent is élt, szobatiszta. Féregtelenítve, bolhairtózva, egy hét múlva oltható. Sajnos nem tud nálam maradni, a saját macskám nem tűri meg. Nyugdíjas vagy gyakran otthon lévő gazdi lenne neki előnyös.

Ezen a számon lehet érdeklődni: +36 70 383 5619

Sába cica gazdit keres

2008. október 31., péntek

Sürgősen szerető gazdit keres egy kb. fél éves, cirmos cicalány.
A II. kerületben, egy kis utcában boltok/irodák környékén „vert tanyát” hónapokkal ezelőtt, ahol sokan etették őt…
Jelenleg már ideiglenes befogadónál várja, hogy végleges otthont találjunk számára.
Féreghajtva és bolhátlanítva van.
Egészséges, élénk, játékos. Idegenekkel eleinte kicsit tartózkodó, de miután megbarátkozik, szeret hízelegni, bújni, dorombolni…
Szívesen pihen a melegben, de a szabadban való mozgás is fontos számára, ezért lehetőleg kertes házhoz, amolyan „ki-be járós” tartásra szeretnénk őt gazdihoz adni.
Más cicákkal nem túl barátságos (korábban az utcán aktívan védte a területét és most az ideiglenes befogadónál is „harcokat vív” a másik cicával) , ezért „egykének” javasoljuk.

Érdeklődni a 06 20 2122 452-es telefonszámon lehet.

Mentett cicák gazdit keresnek!

2008. október 08., szerda

Három gyönyörű cirmos testvér (két nőstény és egy kandúrka) keresi szerető gazdáját. Egy hamarosan bezáró főiskola kertjéből mentettük őket, ott semmiképpen nem maradhattak, mert az épület lebontásra kerül. Csodaszép cirmos mintájuk van és nagyon kedves, érdeklődő cicák! Eddig a szabadban éltek, és mivel rendkívül alkalmazkodóak, ezért kinti és benti tartásra egyaránt alkalmasak.
4-5 hónap körüliek, későbbi ivartalanításukat intézzük, szerződéssel lehet majd örökbe fogadni őket. A cicák egészségesek, parazitamentesek, első kombinált oltásukat megkapták.

Érdeklődni lehet: 30/542-0085 vagy
olahgaborne(kukac)gmail(pont)com

Hanna cica gazdit keres

2008. október 02., csütörtök

Mentett, különlegesen szép trikolor cirmos, 10 hetes kislánycica szerető gazdit keres. 3 testvérét már örökbe fogadták, már csak ő vár az álomgazdira.
Barátságos, játékos, szobatiszta, féreghajtott és parazitamentes kiscica.
Nagyobb cicákkal is kijön : -)

Családban nevelkedett, ezért lakáscicának, társállatként fogadható örökbe. Éppen ezért kertes házba, kizárólag kinti cicának nem. Olyan gazdijelöltek jelentkezését várjuk, akik vállalják a cica ivartalanítását és rendszeres oltását, és komolyan megfontolták az örökbefogadást.
Nagyon a szívünkhöz nőtt, de mégis szeretnénk egy szerető és gondoskodó gazdit találni számára, aki legalább annyira szereti őt mint mi, hogy számtalan szerencsétlen sorsú társán is segíteni tudjunk….

Érd:
20-9715 883
turai.monika(kukac)citromail(pont)hu


Gazdikereső cica – Pilla

2008. szeptember 25., csütörtök

A Pro Canibus Alapítvánnyal és a Szent Bernát Kisállat-ambulanciával ismét mentettünk egy gazdátlan, beteg cicát.
A neve Pilla. Kb. 3 hónapos, cirmos kislány cicus.
Nagyon bújós, dorombolós, ragaszkodó. Szobatiszta. Rendkívül jó a természete, gyorsan alkalmazkodik a környezetéhez, jól viseli az egésznapos egyedüllétet is (nem sírdogál, nem rongál meg semmit a lakásban).
A szemei voltak betegek – az egyik már teljesen helyre jött, a másikat még kb. 2 hétig kezeljük. Igény szerint a teljes felépüléséig nálam maradhat a cica, az új gazdi ráér akkor elvinni.
Féreghajtva és bolhátlanítva van, oltást kb. 2 hét múlva kap.
Ingyen elvihető!

Érdeklődni a bigagi(kukac)gmail(pont)com címen,
vagy a 06 30 456 2173-as telefonszámon lehet.

Kiscica gazdit keres

2008. szeptember 24., szerda

2 hete a Keletinél találtam ezt a helyes kis dorombológépet.
Kisfiú, fekete, mellén fehér folttal.
Kb. 1 hónapos, más macskákkal és kutyákkal jól elvan.
Szobatiszta, féreghajtva, bolhátlanul elvihető ajándékba.
Később segítek az ivartalanításban.

Érdeklődni lehet: 0670 260 2657