Pívónak 2 hete meghalt a gazdája, egy bácsi. Addig arany élete volt, körülötte forgott minden. A bácsi hirtelen halt. A lánya adott pénzt a szomszédoknak, hogy etessék, de Pívó jobban érzi magát az utcán. 3 éves, schnauzer keverék kan. Oltott. Más kutyával jól kijön. Gyerekszerető. Jó házőrző, de emberekhez barátságos. Most sajnos kikötve tartják, hogy ne csavarogjon. Horányban él.
Jó gazdit keres a télen az utcáról befogadott ivartalanított kijárós nőstény cica már Juci névre hallgat. Értelmes barátságos és hálás, 3-4 éves lehet.
Szeretnék helyet találni egy felnőtt, szürke-fehér kandúrnak. A cica pasi létére is rendkívül barátságos, beszédes, bújós. Valahonnan meglépett vagy kitették, embertől nem fél (sajnos). Most az utcán él a kocsik alatt és néha bejön a lépcsőházba, de sajnos onnan a lakók inkább kizavarják, megkergetik. Jó lenne vagy lakásba helyet találni neki, vagy kertes házba, ahol elfér többedik cicának. Természetesen minden orvosi költséget megosztok a leendő gazdival. (oltás, féreghajtás, ivartalanítás, ha kell, szűrést is a betegségekre)
Képet nem tudok csatolni, de egy egészséges, felnőtt kandúrról van szó, aki beolvad a környezetébe, ugyanakkor egy nagyon bájos egyéniség. Hátha valaki befogadja jó helyre.
Budapest, XIV. ker. Zuglóból, a Lőcsei utcából (ez többnyire kertes házas környék, közel van az Erzsébet királyné út és a Nagy Lajos király út kereszteződéséhez) febr. 3-án este a lakásunk elől tűnt el egy 10 hónapos maine coon kinézetű gyönyörű kandúr cica. A cica Misu névre hallgat és elég ragaszkodó, mindenhova követett minket ahova éppen sétáltunk, kertbe, szobába, ezért gondoljuk, hogy most 3-án este elvitték. Gazdája, a 11 éves kisfiam azóta rettenetesen hiányolja…
Kérjük, ha valaki tud róla, értesítsen ezen a telefonszámon: 0670-2477730
2010. február 5-én, pénteken elveszett Szegeden a Sajka utcából Pamacs névre hallgató, fél éves, ivartalanított kandúr cicánk. A cica európai rövidszőrű, barnás-szürkés cirmos. Nagyon nagyon hiányzik, szeretnénk visszakapni. Aki látta vagy tud róla valamit, kérjük szépen, segítsen.
Nagyon szeretnénk ennek a felnőtt, ivartalanított cicának gazdit találni ! Természetesen ingyen elvihető.
-Bérházba és kertes házba is jól élhetne.
-Mindent megeszik.
Különlegessége a kunkori farkincája !
Szállítását Százhalombattán és környékén vállaljuk.
Bundi egy jól megtermett és nagyon kedves, ivartalanított kandúr.
Tavaly tavasszal meghalt az idős gazdája és mint ahogyan az sokszor sajnos lenni szokott, az örökösnek csak a lakás kellett, Ő nem.
A lakás eladásra került, ezzel egyidejűleg Bundi pedig az utcára.
A munkahelyemnél él egy cicakolónia, akik maguk közé fogadták Őt. Minden nap kap enni, és kap egy kis simit, de ez sajnos kevésnek bizonyul a boldogsághoz és az egészséghez.
A kemény telet Bundi nehezen viseli. Nagyon náthás lett, köhögött… Szerencsére a ProCanibus alapítvány vállalta a kezelését - hálás köszönet nekik!
Bundi néhány napot kórházban töltött és elindult a gyógyulás útján, de a kórházban csak addig maradhatott, amíg az feltétlenül szükséges volt a kezelése szempontjából,
így azóta már megint az utcán van, a mínuszokban. A nózija már nem folyik, nem is köhög, de mivel még nehezen szedi a levegőt, hetente egyszer szurira hordjuk.
Nagyon nagy szüksége lenne egy meleg, biztonságos otthonra és mivel rendkívül szeretetéhes és bújós, egy kedves gazdi is jól jönne neki!
Bundi nem fiatal már, de nem is túl öreg, így jó pár évig hűséges társa lehetne valakinek!
Én ezer örömmel hazahoznám, de sajnos nálam már “teltház” van. Apró házamnak már minden zugában meghúzza magát egy végleg, vagy ideiglenesen befogadott kis állat.
Ha valakinek elég nagy a háza és a szíve ahhoz, hogy be tudja fogadni Őt, kérem, jelentkezzen érte!
A heti egy injekcióját továbbra is mi megoldjuk (várhatóan már csak néhány alkalommal kell vinnünk őt).
A fotóit csatoltam (sajnos nem a legjobb minőségűek, de azért látszik rajtuk, hogy milyen szép cirmos cicus).
Idén is eljött az adóbevallások ideje, és segítségedet szeretnénk abban kérni, hogy továbbra is teljes gőzerővel tudjuk menteni Debrecenben és környékén a kidobott, balesetet szenvedett és megunt kutyákat, cicákat.Tavaly több mint 370 kutyának és 80 cicának sikerült meleg otthonra lelnie egyesületünk segítségével.
KÉRLEK ADD AZ EGYÜTT AZ ÁLLATOKÉRT ÁLLATVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET-nek 1%-odat
adószámunk:
18567623-1-09
Hálás köszönettel négylábú barátaink nevében:
–
Együtt az Állatokért
Állatvédő Közhasznú Egyesület
Debrecen http://debrecen.zug.hu/
Számlaszámunk: 60900061-11019040
Adószám:18567623-1-09
Tel: 20/4024301, 20/4024362
Menhelycím:Hosszúpályi felé vezető úton a 2 km tábla után balra egy földúton.
2007-TŐL MÁR TUDJUK FOGADNI AZ 1 %-OT!!
Elveszett az I. ker. Batthyány tér környékéről egy kandúr 5 éves cirmos cica. Gyévocska névre hallgat, lejárós és vagy otthon tölti a napot, de van, hogy egy hétig nem jön haza. Ismertető jele, hogy nincs ivartalanítva, verekedés nyomai láthatók a fülecskéin, hallgat a füttyre és a nevére és szép cirmos. Most viszont egy hónapja nem jött haza, ami már hosszú idő. Keressük!
Budapest, Ferenciek terén, 2010. jan 23-án elgázolva találtuk ezt a fiatal, fekete-fehér lány cicát. Állatkórházban volt, most már ideiglenes befogadójánál várja régi vagy új gazdiját! Szépen gyógyul, ápolt, szobatiszta, kedves és szelíd, nagyon hálás cica! Ingyen, de ivartalanítási kötelezettséggel adjuk, csak felelősségteljes, szerető gazdának!
A mellékelt fényképen lévő két kutyus keres költözés miatt szerető új gazdit. Együtt szeretnének menni, mert együtt nőttek föl. Barátságos, gyermekszerető kutyák. A berni pásztor (Börni) 6 éves lesz az idén, a komondor (Artur) pedig a tavasszal lesz 5 éves.
A mostani gazdik nem tudják megtartani őket, sürgősen gazdit keresnek. Ha esetleg tudtok valakit, aki befogadná valamelyiket légyszi szóljatok, vagy segítsetek abban, hogy szétkülditek a képeket ismerősöknek.
A 2 barna kislány, a fekete kisfiú. 2 hónaposak. Moszkvai őrkutya papa és puli mama… Középméretűek lesznek felnőttnek..
Gazdit keres Dzsemi, az 5 hónapos, ivartalanított, kecses kis nőstény, különleges színű teknőc-cirmos. A bal hátsó lába bézs színű, és az extrém hosszú farkincája vége is egy bézs bojtban végződik (úgy tűnik, olyan hosszúra sikerült, hogy pontot kellett rakni a végére. Szobatiszta, ölben ülős, nagyon ragaszkodó. Imád tv-t nézni (ahogy a képen is látszik), különösen a rajzfilmeket! Egyáltalán nem harcias, nyugodt cicus, számára ismeretlen embereket először lapított fülecskékkel köszönt.
Fajta: JAGD TERRIER
Nem: Kan
Kor: 8 éves
Színe: Fekete-cser barna
Szőr: sima
Magassága (mar) : 42 cm
Eltűnése ideje és Helye: 2009.03.19. Nyíregyháza, Kulcsár u.
1 év körül kan kutyus volt bezárva a házunk előtti kutyafuttatóba Kőbányán, 2010.01.29.-én, kiengedték, azóta nem hagyta el a környéket, utólag megtudtuk, hogy 2 éjszaka is a hóban aludt, így most a kapuba csináltunk neki fekhelyet, de több lakónak nem tetszik a dolog. Sajnos haza nem tudjuk vinni, mert van már kutyánk, de ha tudtok valakit aki örülne egy ilyen aranyos kutyusnak, kérlek szóljatok neki.
Most etetjük illetve várólistára kerül a Noé állatotthonban, ahol nincs altatás, de jobban örülnénk, ha befogadná valaki.
Barátságos és nagyon hálás, amiért foglalkozunk vele.
“Egy olvasóm írt nekem, segítséget kért. Levelében leírta, hogy az utcájukban kiköltöztettek egy családot, és a hozzájuk tartozó cica is hajléktalan lett. A vörös cicus ragaszkodik megszokott helyéhez és minden reggel a régi otthona ablakában ül. A környékbeliek etetik a feltehetően idős macsekot, de befogadni nem tudják. Rossz nézni, hogy öreg korára az utcán tengeti életét. Ha valakit érdekel egy idős, hálás macskosz, akkor írjon a macskapcsolat e-mail címére: macskapcsolat(kukac)index(pont)hu,
és segítünk összehozni őket. Róla van szó:”
FIGYELEM, FEKETE LISTA!!!
SENKI NE ADJON ENNEK MACSKÁT!
A telefonszáma: 06309554270 !!!
Vidékről hívott, 2 kölyök nőstény macska felől érdeklődött.
A kandúrja mellé akarja vinni, hogy legyenek aranyos kiscicák.
Kifejezetten ivaros nőstényt keres, már a fejem tetejére állva próbáltam győzködni az ivartalanítás fontosságáról, sikertelenül!
Akkor vágtam rá a telefont, amikor a statisztikám után (7 év alatt egy nősténynek 420.000 leszármazottja lesz) közölte, hogy a szaporulat nem halmozódik fel, elüti őket a kocsi, eltűnnek, stb.
Nagyfejű, kb. 2 éves kandúr macska. Különleges ismertetőjele, hogy szép nagy feje van, és szépen tud énekelni. Úgy viselkedik, mint egy gróf: ki kell Neki nyitni a kiskaput, hogy befáradjon. Egy kicsit domináns, szeret főnökösködni, de nem veszélyes. Nagyon édike. Szelíd.
Horányban él a Szentendrei-szigeten, én etetem.
Crazy, 10 hónapos brit rövidszőrű keverék kandúr családi okok miatt (allergia)gazdit keres. Szeret kint is, és bent is lenni. Oltott, féregtelenített. Nagytestű. Kutyákkal jól kijön. Más macskával még idáig nem találkozott.
Pesten él. A szállítása megoldható.
Cilike, 3 év körüli ivartalanított lány cica gazdit keres. Jelenleg Horányban él a Szentendrei-szigeten. Nincs gazdája. Én etetem és én építettem Neki búvóhelyet. Nem szeret lakásban lenni, csak kint!!!!
Emberekhez és állatokhoz barátságos. Szállítása megoldható.
Karácsony előtt gazdihoz került az addig láncon tartott kutyuska. Sajnos azóta már egyszer megmérgezték, ezért nem maradhat az új helyen, mivel félnek, hogy a mérgezés újból megeshet.
Bubuska 1 év körüli nagytestű keverék kan. Kb. 45 kg, nagyon nagy ereje van. Nagyon szeretetreméltó, bújós. A macskákat is szereti. Kan kutyákat nem.
Egy kedves kutyás barátom sajnos szorult helyzetbe került, megszűnt a munkája, s ezáltal nem tud elegendő táplálékot biztosítani 20 befogadott, rossz körülmények közül mentett kutyusa számára. Már csak nagyon rövid időre van elegendő kutyaeledele.
Nagyon sok kutyust mentett már meg, fogadott be, de most sajnos ő szorul segítségre :-((((
Akinek esetleg módjában áll támogatni őket némi kis kutyaeledellel, az kérem segítsen!
Sajnos most négy napig nem fogom tudni felrakni a hirdetéseket, úgyhogy sürgős esetekkel forduljatok a jobb oldali sávban található együttműködő partnerekhez és egyéb menhelyekhez, állatmentőkhöz!
Igyekszem vasárnap este mindent pótolni, de azért lehet, hogy hétfőre is marad…
Budaörsön altatás - hátha legalább egy, egyetlen egy is megmenekül…….
A BUDAÖRSI MENHELYEN NAGYON NAGY A BAJ!!!!!!!!!
AZ ELMÚLT NAPOK TÖMEGES KUTYAÁRADATÁNAK (ÉS AZ EMBEREK NEMGONDOLKODÁSÁNAK, NEMIVARTALANÍTÁSÁNAK) KÖSZÖNHETŐEN H O L N A P 01.28-ÁN
HATAN MÁR NEM EBÉDELNEK NEM VÁRJÁK A CSODÁT.
HATAN HOLNAP ELMENNEK.
AZ Ő ÁLMUK VÉGET ÉRT….
DÉLELŐTT MÉG VAN ESÉLY!!! HA CSAK IDEIGLENESEN IS, DE BE TUDSZ KÖZÜLÜK FOGADNI VALAKIT, NE HABOZZ TOVÁBB! MENTSD MEG BOBOT. VAGY FŐNÖKÖT. VAGY GRÍZT. VAGY TÓBIÁST. VAGY BAMBÁT. VAGY BÁRKI MÁST. NEM FENYEGETŐZÉS, VAGY PSZICHOTERROR. TÉNY. NEM ANYÁZNI ÉS SZITKOZÓDNI KELL. CSELEKEDNI. FÉL NAPUNK VAN. FÉL NAPJUK VAN.
Elveszett 2010. 01. 22.-én 18. kerület Rákóczi utca környékéről, 4 éves, Döme névre hallgató, cirmos, lány házicicánk. Döme szoba cica volt, az utóbbi időkben viszont kijárkált és 22. óta nem jött haza. Különleges ismertetője: bal hátsó talpán az egyik párnácskája rózsaszín, fülei végén kis bojt van, a farka vége fehér.
Ha bárki tud róla valamit, esetleg látta, kérjük segítsen!!
Vöri egy kedves ideiglenes befogadóhoz került, de - mivel ott több mentett cicával és egy kutyussal is kell osztoznia a szereteten - továbbra is keressük számára azt az Álomgazdit, aki egy nyugodtabb, szerető otthonnal, saját kis birodalommal kárpótolná Őt az átélt sok-sok szenvedés után!
Aki segíteni tud ebben, kérjük hívjon: 30-429-2923
Köszönünk minden segítséget!
(2010. 01. 22.)
——————————————–
Valamilyen vegyszerrel öntötték le ezt a kedves, szép, két év körüli vörös cirmos kandúrkát embernek nem nevezhető kétlábúak!
Szerencsére rátalált egy EMBER, aki megmentette, gyógyíttatta! A szőréről lenyalt vegyszertől szegény cica belső gyulladást is kapott, enni sem bírt hetekig és ezért még ráadásul csontsoványra le is fogyott! De jó emberek és jó orvosok kezébe került és teljesen fel fog gyógyulni!
Napokon belül kijöhet az állatkórházból, de pártfogója sajnos haza nem viheti, mert otthon már így is több cicájuk van, mint amennyit a család békével elvisel! Ezért a remélhetően hamarosan betoppanó szerető új Gazdi érkezésééig, biztonságos, nyugodt ideiglenes befogadó otthont is keresünk sürgősen a cica számára!
Aki szeretné jövőbeni életét boldoggá tenni ennek az ártatlanul sokat szenvedett kis jószágnak, kérjük jelentkezzen: 70-945-2107
Bandika kb. másfél éve tűnt fel Csepelen, azóta etetgetem. Decemberre lettünk olyan viszonyban, hogy meg tudtam fogni és elvittem ivartalaníttatni. A cica nem öreg, kb. 2-3 éves lehet, egészséges, jó nagy termetű kandúrka. Sokat szenvedett már eddigi kis életében, mert nagy termete ellenére nagyon gyáva, a többi cicától és emberektől fél, kevés embert fogad el. Még a lánycicák is mindig elkergették szegénykét. A hideg miatt ismét felhoztam, de nagyon fél szegény. A kutyusokat viszont szereti, az én tacsimmal jóban van, sokszor jön velünk sétálni (illetve jött, míg lent volt). Olyan gazdit keresek neki, aki el tudna képzelni egy nagy melákot maga mellett. Sok türelem kell hozzá és nála szebb cicák is vannak, de ő is megérdemelne egy jó gazdit.
Ezt a fiatal, nyolc hónap körüli kislányt törött lábbal találták az út szélén karácsonykor, azóta túl van a műtéten, már csak egy szerető gazdi hiányzik az életéből. Megtalálója Zsöminek nevezte el ezt a csokoládészínű, szinte fekete, pihe-puha plüssmackóra hasonlító kutyust.
Ezt a kutyust a XVIII. kerület Táncsics M. utca környékén találták, az autók között szaladgált. Tiszta csatak volt a bundája, de nem sérült. Egy újszerű állapotban levő bőr barna nyakörv van rajta, chipje nincsen. 2 éves forma, szuka, tacskó alkatú, kedves kutya. Ért mindent, valószínűleg lakáskutya lehetett. Keresik gazdáját, ideiglenes vagy végleges befogadóját.
Ezt a kutyust 2010. 01.22-én találták az M5 autópályán lánccal a nyakában, német-juhász keverék, 6-7 éves, kan, vörös-fekete. Eredeti vagy új gazdáját keressük!!!
6-8 hete jöttünk a világra és máris megtapasztaltuk az emberek gonoszságát, testvérkémmel együtt kihajítottak minket az erdőbe, de szerencsénkre egy jólelkű hölgy befogadott minket. Én fiúcska vagyok, de van egy fekete-fehér lánytestvérem is, mindketten gazdit keresünk!!!
OMEGA cicát 2009. nov. 29-én, vasárnap este hozták be a rendelőbe sokkos állapotban, csúnya harapott sebbel a gerincén. Azóta jobban van, csodával határos módon lábra állt, most már csak egy szerető gazdi hiányzik a boldogságához.
ZORRO cica állkapocs- és combcsont-töréssel került a védőszárnyaink alá, a műtét jól sikerült, már az implantátum-eltávolításon is túl van ez a fiatal kandúrka, csak egy szerető gazdi hiányzik neki a boldogsághoz! Ivartalanítva elvihető!
2010.01.24-én az M0 autópálya szigetszentmiklósi leágazásánál találták ezt a 4-5 év körüli mopsz fiút, chipje nincs, a nyakörvén csak egy 2009-es oltási biléta árválkodott. A kutyus kétségbeesetten kóválygott az autópálya szélén a hóban, minden lakott területtől távol, mikor szerencséjére egy állatbarát megállt és felvette a reszkető, kimerült kutyát. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a kutyus valószínűleg mindkét szemére vak, talán ezért rakhatták ki a semmi közepére a mínuszokba, sorsára hagyva…
Jelenleg megmentőjénél várja az új gazdiját, akivel újra boldogan élhetne…
Fotói: http://picasaweb.google.com/procanibus/Mopsz#
2009. szeptember 14-én hajnalban, eltűnt “MIA” névre hallgató, 10 éves, ivartalanított, fekete szőrű-sárga szemű perzsa cicám, a X. ker. Vaspálya utcából (a Kőbánya-Kispesti metróvégállomás mellett). Kis testméretű (mindössze 3-4 kg) és alapvetően nem túl barátságos, igen halk “szavú” cicalány.
Ha bárki tud róla valamit, kérem keressen a 30/2627658-as telefonszámon.
A mai napon (2010.január 24.) a délutáni órákban találtunk egy fekete, fiatal (kb 4 hónapos) kiscicát Budafokon, a Kapisztrán utcában (XXII.ker).
Nem tudjuk kóbor-e, vagy elkószált otthonról, mindenesetre szobatiszta és emberhez van szokva.Egész cica fekete, csak nyakánál van kis gallérszerű fehér szőr. Nagyon aranyos!
Szombathely, Nagyvárad utcából. Január 4-én délután látták utoljára, amikor leesett az első idei hó. Azóta is hótakaró borít mindent, nem tudom, mennyire lehet ez összefüggésben azzal, hogy nem jött haza. Azért volt ez nagyon furcsa már az első estén, mert bár meglehetősen önálló, maximum 3-4 óránként mindig “bejelentkezett”. Úgy találtuk őt, illetve ő talált minket pár hónaposan egy parkolóban teljesen lesoványodva, amikor már eszét vette a éhezés. Az első pillanattól rendkívül ragaszkodó, szeretetteljes cica. Ami csak hozzátesz a bájához: folyamatosan beszélget. Kertes, házas vidék a miénk, ahol remekül beilleszkedett a cicatársadalomba, sőt elég vérmes kandúrrá lett udvari üzemmódban. Sokat és sokfelé elment. Épp az ivartalanítás előtt tűnt el. Hazavárjuk!!! Kiplakátoltuk a környéket, a szomszédok is tudnak az esetről. Ők is szeretik.
Most kb. 10 hónapos, nyakában élénk zöld nyakörv kis csokornyakkendővel és kerek medál címmel, telefonszámmal. Ha bármit tud róla, esetleg befogadta, nagyon kérem, értesítsen:
Tata gyepis panziója lejár csütörtökön, lehet, hogy senkinek sem kell és altatjuk?
SOS GAZDIT KERESNEK!
Gazdit kereső árva kutyák! 14 nap a hatvani gyepmesteri telepen, altatni fogják őket, ha nem sikerül befogadót találni!
Aki meg tudja menteni őket vagy csak 1-et is, még a mai napon hívja a 06 20 248 0208-as telefonszámot.
E-mail cím: ariar60(kukac)gmail(pont)com
Tata
12 éves puli kan, kissé barátságtalan természettel. Várja megmentőjét, aki öregen kissé morcosan is szeretni tudja.
2009. 01. 23-án elveszett Budapest XVI. kerületéből egy papagáj! Faja katalin-papagáj, mérete kb. 15 centi, rövid faroktollai vannak, színe zöld alapon fekete csíkos.
Lütyőnek hívják.
Nagyon szelíd, bújós madár, családtagként élt közöttünk, ezért nagyon várom haza! A bármit tud felőle, akkor kérem hívjon, mert nagyon aggódok érte! Köszönöm!
Neve: Toldi
Fajtája: Argentin dog keverék. Anyja argentin dog. Apja talán kaukázusi.
Született: Szentendre, 2004.03.10.
Súlya: 50kg
Magassága: 73cm
Szine: tigris csíkos, fehér mellénnyel és titok zoknikkal.
Mozgása oroszlános.
Lakhelye: Pomáz, Cseresznyés utca 10.
A kutyám Toldi sajnos már három alkalommal végzett pusztítást a környékbeli szárnyasok között. Eddigi áldozatainak száma: 3 kakas, 24 tojó. Ez olyan mértékű jogos felháborodást váltott ki a szomszédok körében, hogy a megtorlást elkerülendő inkább új gazdihoz helyezném el, mintsem hogy elaltassam.
Egyébként nagyon jó vadász és őrző az eb. A telkünkre betévedt állatokat maradéktalanul kinyírja: sün, rigó, macska, gyík.
A területét és a családot ösztönösen, előzetes idomítás nélkül védi. Vendég a házba csak a mi kíséretünkkel jöhet be.
Megjelenése / sárga szeme / termete és fellépése / mozgás, ugatás / elrettent mindenkit.
Hideget nagyon jól tűri, kánikulát nehezen viseli. A házunkba még sosem engedtük be, mindig a saját óljában alszik. A tartás és táplálás tekintetében is az igénytelenség példaképe. Száraz táppal etetjük, de minden általunk hagyott maradékot elfogyaszt. A telkünkön termő lehullott cseresznyét és diót szintén megeszi.
Alap vezényszavakat ismeri: gyere, marad, ül, fekszik, fekvő beteg, lassan, pfúj, mit csinál, menj be.
Uszító vezényszóra nem tanítottuk. Az utcánkba betévedt rossz szándékú, sunyi embereket egyből kiszúrja és vad ugatással rohan a kerítéshez.
Gazdit keres Milky, a 3 hónapos, ivartalanított, lilás- szürke-fehér (Milka -színű) nőstény cica. Nagyon kis csinos a rózsaszínű orrocskája a szürke frizurájával. Szobatiszta, játékos, puszilkodós, dörgölőzős kis tünemény. Imád a csapról lepotyogó vízcseppekkel játszani. A januári Dörmögő Dömötör kis sztárja. Nagyon szeret a többi cicával játszani, de egyedül is jól megvan. Kis termetű marad.
Kistarcsa, Liliom utca 5/A. alól eltűnt macsekomat keresem!
2010. január 14-én reggel láttam utoljára Csínó nevű ivartalanított lánycicámat. Se chipje, se tetoválása nincs, kb. 3,5 kg. Majdnem 2 éves. Szőre rövid, fekete, 1-2 fehér szőrszál előfordul benne, különös ismertetőjele a hasán lévő fehér pacni. Viselkedése inkább fiatal kandúrra jellemző, nem lánycicára. Nagyon kíváncsi, így elképzelhető, hogy valahol bezárva maradt vagy olyan helyen van, ahonnan nem tud kiszabadulni. Konzerv kopogtatására felfigyel (úgy neveltem, hogy tudja, ha kopogtatást hall, akkor kaját kap, így odaszalad). Sajnos a vadászterületét nem ismerem, de Kistarcsa-Zsófialiget, esetleg Csömör jöhet szóba. Nem jellemző rá a szökdösés, eddig max 1 napig volt távol, így aggódom.
Nagyon várom haza, játszópajtásával együtt, kérem, aki bármit tud róla értesítsen a 70/568-2456 számon. Már megsirattam párszor, de azért nagyon remélem és szeretném hogy megkerüljön.
A 2010. január 16-i hétvége óta nem jött haza a kertünkben (XIX. kerület, Wekerletelep, Kós Károly tér 5.) szabadon tartott Pici nevű cicánk.
Pici 4,5 éves kandúr, vörös-fehér szőrű, nagyon barátságos és okos. Nincs nyakörve, viszont feltűnő lehet, hogy a bal fülét sokszor vakarja vagy a fejét rázza, mert viszket a füle.
Kérjük, hogy ha látta, megtalálta vagy tud róla valamit, értesítsen bennünket a 06-20-969 1858-as telefonszámon vagy a kiralyjudit36(kukac)gmail(pont)com címen.
Nemsokára 1-2 évre külföldre költözöm (többek között egy burmai buddhista kolostorban fogok meditálni), ahová nem tudom magammal vinni fiatal nőstény cicámat. Falatka egy gyönyörű 2 éves, ivartalanított lány cicus: izmos, kecses, elegáns, fekete párducos, az egyiptomi macskákra hasonlít, óriási sárga szeme van és selymes, fényes koromfekete bundája egy pici fehér szépségfolttal a pociján. Nagyon kedves, gyengéd, bújós, dorombolós cica, bár kezdetben kicsit félénk. Okos, játékos és mozgékony macsek. Eddig lakásban lakott, de alkalmanként le tudott járni pár órára egy belső kertbe, amit nagyon szeretett. Csak szobában alvós és almos macska lehetne, akit tavasztól őszig fokozatosan akár kertbe is lehetne szoktatni. Falatka tanulékony, nagyon könnyen alkalmazkodik az új körülményekhez, viszont igényli az emberek társaságát. Hosszabb elutazás esetén jobban érzi magát macskabarát ismerősöknél, mint egyedül a lakásban. Minden benti és kinti macskának szükséges és ajánlott oltása megvan, féregtelenített és microchippel van ellátva. Szerető átmeneti vagy végleges befogadó gazdit keresek számára. Nagyon szeretném visszafogadni, amikor hazajövök, és természetesen kész vagyok fedezni az ellátás költségét. Mivel ez hosszú idő, elfogadnám azonban azt is, ha ő már az új gazdijánál szeretne maradni. A gazdi keresés nagyon SÜRGŐS, mivel az eddigi átmeneti gazdi jelölt magánéleti változások miatt mégsem tudja vállalni és 1 HÉT MÚLVA már nem lesz helye a cicának.
Az elérhetőségeim, ahol érdeklődni lehet:
telefonon 70 593 1361-es vagy a szizsofi(kukac)gmail(pont)com email-címen.
Vasárnap reggelre Dunakeszi-Gyártelep állomáshoz közeléből eltűnt a cicám és azóta 1000-el böngészem a netet hátha van valami hír róla.
Eddig még sosem csinált ilyet és ez elég rémisztő, mert 2 cicám van és a kislány cicám egyszer már eltűnt, vagyis azt hittük elkóborolt, de kiderült, hogy egy kedves szomszéd “kölcsönvette” egy hétre az unokájának majd visszahozta… de most minden szomszédot megkérdeztünk a “macskalopót” is és elvileg nincs sehol.
Tudom, hogy a cicák elkóborlósak, de már rég eltűnt és még ezelőtt nem volt ilyenre példa.
Ő egy 6 hónapos kandúr cica sötét grafit szürke színe van és olyan kis dagika. Rendkívül barátságos és van rajta egy fekete bolhanyakörv és a mellkasán egy fehér foltocska.
A képen látható cica gazdája kórházba került, ezután a cica kb. három hetet töltött a bezárt lakásban, valószínűleg étlen, szomjan… Egy cicabarát szomszéd végül kiharcolta, hogy a rendőrség felnyissa a lakást és kiszabadíthassák a cicát! Sajnos ezután tanácsunk ellenére a cica az Illatos útra - Budapest sintértelepére - került, a szokott “hivatalos eljárás” szerint.
Mivel a cicának három hét éhezés után orvosi ellátásra és humánus körülményekre, egészséges étkezésre van szüksége, ami az Illatos úton “nem igazán” biztosított számára, ezért sürgősen keresünk olyan gondos, szerető ideiglenes befogadót, akinél a szükséges gondoskodást végre megkaphatja!
Aki segíteni tudna, kérjük jelentkezzen: 30-429-2923
Köszönettel: Pásztor Zsuzsa, Illatos Úti Állatvédő Projekt
(a képen a Cica mellett látható “valami” NEM eledel…)
Szabadulásukhoz bármilyen segítséget nagy köszönettel fogadunk.
Jerry az, akinek én is sokáig kerestem gazdit, aztán a “kedves gazda”, egy környékbeli, aki nem is etette, és hagyta, hogy csavarogjon, elvitette a sintérrel. Jerry az, akinek a tekintete azt üzente, tartozni szeretne valakihez. Minden etetésnél hálásan nézett rám, de félt, mert kis lelkét már összetörték, és a végső árulást is elkövették ellene. Most ő is, és az az ártatlan cseppség is rácsok mögött van. Segítsetek!!!
Fazekas Ildikó (Ózd)
Az M3-as autópályáról a Szerencs utcánál szedte le egy állatbarát társunk január 14.-én sokkos állapotban, azóta egy lány szüleinél van ideiglenesbe,viszont náluk csak csütörtökig maradhat. Utána nem tudjuk hova vinni!
Bubu szobatiszta,szófogadó,okos,pusziosztó,5 év körül kan kutyus,aki semmi másra nem vágyik csak,hogy egy meleg lakásban a helyéről nézelődhessen. Kinti kutyának nem alkalmas. Pórázon szépen sétál. Szuka kutyákkal nagyon jól elvan, kanokkal nincs tesztelve.
Oltást, féreghajtót természetesen kapott, a baleset következményeit is kiheverte.
Kérlek titeket ha valaki tudná vállalni ideiglenesbe vagy van olyan gazdijelöltje,aki úgy is bevállalná,hogy még 1 hétig vissza kell adni az erdeti gazdinak ha jelentkeznek érte (oltásikönyvvel és fényképpel),az jelentkezzen.
Ha már túlélte az M3-as autópályát, ahol egy autó is elütötte, akkor legyen neki meg az esélye egy boldog életre, talán épp köztetek van valaki, akire ez a szegény kiskutya vár.
Mázli 8 hónap körüli, kislány cica. Csepelen, az autók között találtuk. Másik 3 macskám és 2 kutyám mellett már nem tudom megtartani. Nagyon soványka volt, mára szép cicává cseperedett. Élénk, játékos, nagyon barátságos cicus, kutyával és más cicával is jól kijön. Szobatiszta, nagyon dorombolós. Olyan gazdit szeretne, akinél a lakásba is bemehet, és aki családtagként szereti őt.
2009. dec. 10-én tűnt el Csepel belvárosából 5 éves szürke, cirmos, zöld szemű, hím, ivartalanított cicánk.
Eltűnésekor fehér vastag kötés volt a lábán, alatta kanül, mert infúzióra szorult.
Közepes termetű, kölyök, fekete kan kutyus, fehér mellénnyel,kék, szövet nyakörv van rajta, nagyon barátságos, nem domináns jellem.
Tegnap el is ütötték autóval de szerencsére nincs baja az ijedtségen kívül.
Lehet, hogy megijedt a szilveszteri durrogtatásoknál és eltévedt.
Keresi régi vagy új befogadóját.
Orfűn négy db 7-8 hónapos macskát pár hónapja utcára tettek, nem etetik őket. Nagyon barátságosak, mivel emberek közelében nőttek fel, de megunták őket és kirakták. Az egyik egy szürke lány, van két fekete, ők valószínűleg fiúk és van egy cirmos. Nagy törődést nem igényelnek, csak egy kis szeretetet, búvóhelyet és ennivalót. Nem igénylik, hogy lakásban legyenek. Sajnos már nem tudjuk őket befogadni, mert így is 9 macskánk van, nagy többsége az utcáról befogadott állat és kölykei. Elég sürgős lenne nekik új gazdát találni, mivel mindjárt itt a tavasz és a lány cica majd ide fog lekölykedzni, a kiscicái pedig éhen fognak halni.
Fajta: keverék, házi, fekete-fehér Ivar: lány Név: KÁRMEN Életkor: 5 év 6 hónap
Három napja 2010.01.13-án elveszett Kármen névre hallgató cicám Csömörön a Szegfű utca
és Tulipán utca környékéről. Nem nagyon jár messze, így bezáródhatott vagy befoghatták.
ISMERTETŐJEGY: Barátságos, selymes bundája van és közép erős hangon nyávog.
A fejét kissé balra fordítja, az orra mindkét oldalán egy fekete folt-pont található.
A hasán szürke folt van. Kerti cica, így a bundája a téli időjárásnak megfelelően
megvastagodott, dúsabb és finomabb, a fekete foltjaiból fehér szőrök kandikálnak ki.
A bal füle tövénél ritkásabb a szőr. Ivartalanított de a heg nem feltűnő. CHIPEZVE VAN.
Maszatot január 5-én találtam az utcán (Budapesten, 13. kerület Béke úton).
Kb. 3-4 éves, nőstény, cirmos cica: fekete, szürke, barna, fehér, színű.
Nagyon nyugodt, barátságos, dorombolós cica, szereti ha simogatják.
A Maszat nevet én adtam neki. Szerintem nem kóbor cica lehet, mert hozzá van szokva a lakáshoz:szobatiszta, egészséges.
Az étvágyával nincs gond. Nem szereti ha “nyúzzák-vonják”
Szeretném, ha olyan otthont találna, ami nyugodt és ahol szeretik.
Szívesen megtartanám, de nekem már van egy cicám, aki sajnos nem fogadta el, és félek hogy esetleg bántaná. Pedig Maszat szeretne vele játszani.
Leírás: Álomgazdit keres a képen látható kb. 8 hónapos, mentett, ivartalanított, 2x oltott, chipes, féreghajtott tündéri kislány cica.Egy lovardából mentettem, ahol kérte a segítséget.Hazahoztam,és azóta folyamatos dorombolással, bújással hálálja meg a segitségemet. Bent van tartva, szobatiszta, problémamentes, igazán nagy szívű, tündéri cica ő, aki várja a szerető, méltó gazdiját!
Leírás: Szerető gazdit keres a képen látható mentett, kb. 12 hetes chipes, gyönyörű, tüneményes kiskandúr (2 kislány fekete tesókája is gazdit keres!). Szobatiszta, kutya/macska/gyerek mellé is befogadható, problémamentes, elképesztően hálás, játékos, dorombolós jobb sorsra érdemes drágaság, aki nagyon várja szerető, méltó gazdiját! (Ivartalanítva vannak.)
Szerető gazdit keres a képen látható mentett, kb. 8 hetes, gyönyörű fekete chipes kislány testvérpár (fekete-fehér fiú tesókájuk is gazdit keres még). Kutya/macska/gyerek mellé is befogadhatók. Nagyon hányatott sorsúak, az utcán üldözték őket, de már tüneményesek, játékosak, és elmondhatatlanul hálásak. Szerető, méltó Gazdit keresnek együtt és külön-külön is. (Ivartalanítva van.)
Kedves Állatbarátok és az állatvédelemben (macskamentésben) részt vállalni szándékozók!
Rengeteg a bajba jutott macska, akik töredékének képesek csak az állatvédők segíteni kapacitásuk híján.
Itt a lehetőség, hogy bekapcsolódjatok egy fontos állatvédelmi munkába: a macskamentésbe - azaz életmentésbe.
A legnagyobb segítséget a mentett macskák ideiglenes befogadása jelentené (arra az időre, míg gazdára nem talál az állat), de nagy segítséget jelentenének a következő tevékenységek is: kóbor macskák befogásában való segédkezés, szállítás (állatorvoshoz, gazdához, ideiglenes befogadóhoz stb.), a gazdát kereső állatok hirdetése, telefonhívások bonyolítása, ha valaki jó fotós, a macskák képes hirdetéséhez való fotózása és bármi, ami a macskák érdekét szolgálja, és amit vállalni tudtok, amihez kedvetek van.
A tevékenységünket magánszemélyekként végezzük, és amiket fontos róla tudni: a felelős macskamentés hívei vagyunk, így a macskákat ivartalanítás, oltás, chipezés, parazitamentesítés után adjuk örökbe, örökbefogadási szerződéssel, benti tartásra, gondos gazdákhoz.
A beteg állatok állatorvosi ellátásban részesülnek, egészséges állatot nem altattatunk.
A félős cicákat addig szelídítjük, míg gazdához adható állapotba nem kerülnek, a teljesen elvadult, már megszelídíthetetlen, gazdához adhatatlan kóbor macskákat pedig befogás (ami speciális élve fogó macska csapdával történik), ivartalanítás, és füljelölés (=nemzetközileg elismert jelzés arról, hogy a macska ivartalanított) után nyugodt, biztonságos helyre helyezzük, ahol esélyt kaphatnak az életre (továbbra is keresünk tanyákat, lovardákat, egyéb megfelelő helyeket a vad cicák számára!).
Szerető gazdát keres a képen látható sintértelepről elaltatás elől mentett, különleges fekete-fehér mintázatú, ivartalanított, oltott, chipezett, a gyakori halálos LEUKOZISRA tesztelt (és NEGATÍV!) kandúr cica.
Ez a cica már megjárta a hadak útját. Ki tudja, honnan került be a sintértelepre, ahol örökbefogadó híján az altatás várta volna. Egy megtört, szomorú cica volt, aki azonban már egyre jobban bízik és igényli az ember közelségét, a gyengédséget, simogatást.
Szobatiszta, nagyon nyugodt, “bölcs” cica, aki más cicát se bánt, és akivel az égvilágon semmi baj nincs - aki csak egyet szeretne végre: egy szerető, méltó gazdát, aki mellett boldog cica lehet.
Szerető gazdit keres Horatio, a képen látható mentett, 1 éves, hatalmas termetű, nyugodt, csupaszív, gyönyörű, problémamentes ivartalanított, oltott, chipes kandúr cica.
Szomorú a története, hiszen piciként adtuk gazdához, majd 1 év múlva családi okokra hivatkozva visszahozták. Bent van tartva, szobatiszta, más cica/kutya/gyerek mellé is befogadható, problémamentes, hatalmas termetű, csupaszív, igazán főnyeremény cica, aki várja méltó gazdáját, akiben többé nem kell csalódnia!
Gazdikereső fehér-fekete, zöld szemű, hatalmas és gyönyörű ivartalan, oltott, egészséges (gyakori fertőző-halálos macskabetegségekre tesztelt és: NEGATÍV!) 10 éves kandúr cica.
Boci mentett cica, akit a gazdája nemes egyszerűséggel ki akart hajítani külföldre utazás miatt (igen, 10 év után..): így került hozzánk-ezt megelőzendő-, átmeneti gondozásba, míg gazdára nem talál.
Pedig nem szolgált rá erre a sorsra.. Ő sose hagyta volna el a gazdáját.. Sokként érte, amikor a szeretett gazdi kilépett az ajtón, és többé nem jött érte vissza.. Nem értette, mi történik vele, miért történik ez vele, haragudott az egész világra és összekuporodva rettegett.. De a megtört szívű, csalódott herceghez idővel és kitartással sikerült közel férkőzni; a bizalmába fogadott, és ekkor egy nagyon kedves, hízelgős, az ember társaságát rettenetesen igénylő, hálás cicát ismerhettünk meg benne, aki már csak egyet szeretne: végre tartozni valakihez, valakit tiszta szívből szeretni, aki többé nem hagyja őt cserben! Egy biztos: az, aki befogadja őt, megértéssel lesz felé, szeretni fogja és sose hagyja cserben, a világ egyik leghűségesebb és legodaadóbb cicáját tudhatja magáénak! Boci szeretne lehetőleg egyedüli, és benti cica lenni (ahogy eddig is az volt a 10 év alatt). Ő már egy nyugodt, komótos cica, nem rongál, szobatiszta, nincs vele az égvilágon semmi baj, és egészségileg is teljesen rendben van. Idősebb embernek is remek társa lehetne.
Kérem, valaki végre lássa meg benne a nagybetűs, nagyszerű cicát, és mutassa meg neki, hogy az élet szép; megkésve bár, de hadd kezdhessen egy új és boldog életet, hiszen annyira megérdemelné!
Találtunk, helyesebben ő talált minket a XII. Ker Orbán hegyen egy szürkés cirmos szerű cicát, a cica nagyon szelíd, biztos hogy lakásban, és jól volt tartva.
Sajnos mi nem tudjuk befogadni, mivel már van egy nekünk.
Segítségért fordulok önökhöz, ugyanis 2008.12.20 án elveszet egy kis cica 3 éves Liza névre hallgató 3 színű (barna barack és fehér) a 7. kerület környékén.
Kérem ha látták vagy megtalálták értesítsenek 06202493395 vagy 06203982653.
Tegnap, január 6-án a 22. kerület Kereszt utcában találtunk egy fehér, fiatal, szerintünk nőstény cicát, egy helyben nyávogott keservesen, nem mozdult, így hazahoztuk, de sokáig nem maradhat nálunk, sajnos a kutyánk nagyon nem szívleli, és a cica sem őt. Szemmel láthatóan keresi a gazdiját! nyakörv nem volt rajta, de nincs kiéhezve, elhanyagolva.