GÓRÉ, A ROTI EXTRAGYORSAN HELYET KERES! S.O.S.!

Biztosan emlékeztek még Góréra, a csontsovány rotira, akit pár hete ismertem meg. Azóta volt dokinál, hetente kétszer vittünk neki kaját, kicsit azért már szedett is magára, és a királdi család, akik ilyen állapotban udvarukra és szívükbe engedték, vállalta, hogy addig tartják, míg nem találok neki helyet. Ez mára sikerült, egy jólelkű ózdi család befogadónak jelentkezett. Már csütörtökön vittük volna, ám egy családomban történt, kórházban végződő baleset az utolsó pillanatban közbeszólt. És milyen szomorú, hogy így történt, mert Góré, az addig mindig csupaszív, vidám roti hirtelen megváltozott, és bántotta a család egyik kutyáját. Kikapott, ami végtelenül letörte, és mai napon ezért nem örült jöttünknek (eddig mindig), az elvitelét büntetésként fogta fel, és nem tudott megnyugodni attól sem, hogy új helyén egy ugató, kíváncsiskodó fiú kutya fogadta. Ő Zeusz, a sintértelepről mentett, a szintén ideiglenesben a családnál élő kutyus, akinek ma délután Góré nekiment! Nem maradhatnak együtt tovább, de ha Zeusz a megoldás megszületéséig visszakerül a sintértelepre, onnan már nem jöhet ki többé… Hétfőn ott altatás, tehát ez kizárt, mint megoldás! Góré sem maradhat sokáig, mert a családnak saját kedvenceik is vannak, őket is féltik, érthető módon. S.O.S. helyet keresünk Górénak, aki egyébként valódi hűséges társ, de kan kutyákkal szemben támadóan lép fel. Kérlek, segítsetek, muszáj extragyorsan megoldást találnunk, mielőtt valami végzetes történne! Ha valaki egy pár napra Zeuszt, a jópofa, fekete, közepes kutyust el tudná vállalni, az is nagyon-nagyon jó lenne!

Aki segíteni tudna, kérem írjon facebookon, vagy a
dikuszka(kukac)gmail(pont)com-ra, vagy hívjon:
0670/597-8277
Illetve a befogadó száma:
0620/321-3918, már nagyon várja, hogy valaki segítő kezet nyújtson.


Képeket mellékelek, látható, picit „hízott”, de még mindig szörnyű állapotban van szegény, mégis milyen bizalommal tud az emberekre nézni, pedig rengeteg nélkülözésben és fájdalomban lehetett már része.
Kérem, aki tud, segítsen. Roti fajtamentőknek írtam, válaszukat várom.
Köszönöm, hogy elolvastad, Góré, Zeusz és Tündiék nevében is.

Írj egy kommentet