Kutya gazdit keres SOS!!!

Sziasztok!
Találtam egy kutyust, aki a házunknál a kerítés és a sövény közé volt kikötve egy 1 m láncra. Meló után még mindig ott volt, kiderült, h a tetves féreg, aki odatette, a házunkba az elmebeteg barátnőjéhez jött látogatóba több napra, de a csaj nem engedi be a kutyát a lakásba. A mancsán egy nyílt seb volt, mikor mondtam neki, h orvosra van szüksége, közölte, h nem tudja elvinni, belelépett egy üvegbe, egyébként meg lefertőtlenítette. Mondtam neki, h be kell kötni, meg ellátni, amire az volt a válasza, h olvassak csak utána, h jó, ha nyalogatja, mert a nyáltól meggyógyul, különben meg azért van odakötve a tűző napra, mert pihenésre van szüksége, majd csütörtökön lehet elviszi onnan, aztán fogta magát és elhúzott a rákba. Este én meg fogtam magam és bevittem szegénykét a Lehel úti kórházba. Azt mondták több napos a sebe és valami leszakította a jobb hátsó mancsa egyik ujját; valószínű mozgólépcső. Kapott fájdalom csillapító szurit és ma megműtik, még pár napig ott fogják kezelni, aztán elviszik az Illatos útra. Elvileg rá fog tudni állni majd arra a lábára is, ha meggyógyul. Arra szeretnélek megkérni Benneteket, h gondolkodjatok picit, hátha van valaki, aki szívesen befogadná! Pár éves lehet, pofás kis kutya olyan, mint egy drótszőrű vizsla, csak teljesen fehér, szuka, és kis kajlán áll az egyik füle…cukor na! Barátságos, nyugodtnak látszik, annak ellenére, h nagy fájdalmai lehettek, az autózást, vizsgálatot teljesen nyugodtan viselte. Ma bemegyek megnézni, csinálok róla képet és holnap felteszem, hátha „rákacsint” valakire! 🙂 Ha valaki esetleg befogadná, de érte menni nem tud, szívesen elviszem bárhová!!!!

Ha valki be tudná fogadni a kutyust, vagy kiteszitek az üzim, kérlek írjátok bele a telószámom:
06 20 396 60 02 Judit

1 komment ehhez: “Kutya gazdit keres SOS!!!”

  1. Brenda írta:

    Kedves Judit,

    az Illatos úton sajnos nem sok esélye lesz a kutyusnak, mint tudjuk, az sintértelep, tehát kevés a túlélési esély, és akkor ennek a kutyusnak a sorsát hiába egyengetted eddig 🙁 Nem tudnád megtartani? (tudom tippet adni könnyű..)

Írj egy kommentet