SÜRGŐS SEGÍTSÉGET KÉR KÉT SZUKA KUTYUS

A kutyamama (staffi és valamilyen keverék, zsemlebarna színű, fehér foltocskák vannak az orrán, a pofiján, a mellkasán és a lábain) még fiatal, most 1,5 éves, kedves, szelíd és nagyon szeretetéhes, szerintem még gyermek mellé is jó lenne. A kölyök pedig kb. 6 hónapos fehér színű keverék szuka, az apja egy golden retriever – ám úgy tűnik, hogy a kölyök nem az apja vérvonalát örökölte (nem annyira nyugodt, s vicsorogni is szokott, ami annak is köszönhető, hogy a tulaj(ok) valószínűleg nem kedvesen beszélnek vele, esetleg kiabálnak vele, s fenyegetik. Ki tudja, talán meg is verhették. Rám nem vicsorgott amikor mentem hozzájuk, sőt jött oda, ugrott a kerítésre fel, szaglászott, puszit is adott, s várta a jó szót, a simogatást és persze a jó ételt. Meg hogy engedjem ki őket, mert nagyon ritkán vannak szabadon, s akkor is csak keveset (mondván, hogy letapossák a ház főbérlőjének/tulajdonosának a virágait, egyéb növényeit, s persze piszkítanak is a kertbe. Sétálni sem viszik őket). Szóval mindketten nagyon szeretetéhesek, s egy gondoskodó, felelős, igazi állatbarát gazdira vágynak, aki rengeteg szeretetet tudna nekik adni, s akinek/akiknek viszonzásul ők is rengeteg szeretetet tudnának nyújtani, végre valakihez igazán tartozhatnának, ragaszkodhatnának, s hűséges társukká válhatnának.

Hívjatok: 06 70 546 8951


Írj egy kommentet