4 cica gazdát keres

4 db cicusom van, akik szerető gazdik keresnek – jómagam sajnos hosszabbra tervezett külföldi tartózkodás miatt nem tudom őket tovább tartani…

Az egyik egy gyönyörű, ivartalanított kandúr “klasszikus” cirmos házimacska, karamell alapszínnel, sárga szemekkel, kb. 1 éves. Nagyon aktív, szaladgálós, de ugyanakkor kedves, bújós cica, leginkább kertes házba vagy telekre való, vidékről került hozzám.

A másik egy három éves nőstény, kicsit vékony testalkatú, ezüst cirmos, fekete csíkkal a hátán, zöld szemekkel. Ő inkább csendes, nyugodt természetű, de igen határozott és nagyon ragaszkodó. Mind kertes házban, mind lakásban tartható.

A másik két cica ennek a kettőnek a kölyke, 3 hónapos lány illetve fiú kiscicák. Zöld a szemük, a kandúr mint az apja, csak ezüstben, a nőtény az anyjára hasonlít. A nőstény kiscica nagyon életvidám, játékos, a kis kandúr kicsit félénkebb.

Mind a négy cica nagyon jól kijön egymással, szinte családként élnek. A kölykök még kicsik, így külön-külön is tarthatók, a felnőtt nősténynek igen nagy a törődés-igénye, nehezen szokik hozzá másik cicához, de ha egyszer megszokja, anyaként gondoskodik róla. Az ex-kandúr elég “belevaló” cica, másik mellett is nyugodtan tartható.

A két felnőtt cica oltva, féregtelenítve van, a kicsik nem, mindegyik szobatiszta, a kicsik önállóan esznek.

Macska WC-vel (2 db), szállítókosarakkal, tálakkal stb. együtt vihetők el, akár azonnal is.

Telefonszámom 06-70 367 8089, éjjel-nappal hívható, a cicák rugalmas időpont-egyeztetéssel megnézhetők (VII. Kerület, belváros), elvihetők. Képet hamarosan küldök róluk.

13 hozzászólás ehhez: “4 cica gazdát keres”

  1. Petra írta:

    Kedves talaltcica,

    köszönöm!

    üdvözlettel,

    Petra

  2. talaltcica írta:

    Na, akkor itt az idő, hogy pontosítsunk.
    A kommentelők saját nevükben beszélnek, a véleményüknek semmi közük a találtcicák honlaphoz. Ezt jó lenne élesen kettéválasztani.

    Jó lenne továbbá, hogy akinek moralizálni támadt kedve, mert esetleg belefáradt élete csapásaiba, az azt a netboard fórumain, vagy bárhol máshol tenné, és ott keseregne a magyar állatvédelem sanyarú helyzetén, és az emberek felvilágosulatlanságának általa gondolt magas fokán.

    A találtcicákon meg az lenne jó, ha a cicák gazdira találnának, egyéb hasznos információk mindenféle személyeskedés nélkül megjelennének, és utána mindenki azt vesz magára, amit akar.

  3. Petra írta:

    Kedves mentholx,

    Koszonom az ujabb batorito kommentet, egy dolog rogton megfordult a fejemben: ki is a kepmutato, aki meri vallalni, hogy hibazott, es elviseli az ezzel jaro szemrehanyasokat, vagy az, aki ennek-annak nevezi magat, de a latatlan vadakodason kivul semmi erdemlegeset nem tesz a problema megoldasara? Erdekes ‘erkolcsi’ kerdes, az biztos!
    Ha mar az erkolcsoknel tartunk: nem hiszem, hogy barkinek, igy Onnek sem, joga, hogy a szemelyisegem alapos ismerete nelkul megitelje az en moralis ertekrendemet. Elkepzelheto, hogy en mas dolgokat tartok erkolcsosnek vagy eppen erkolcstelennek, mint On, de nyilvan Onnek nincsenek ilyen problemai, valoszinuleg szenteletu ember, aki (az en moralis ertekrendem szerint esetleg hibakent felrohato) hibakat sosem vetett es abszolut szenteletu. Masok vagyunk, igy kerek a vilag, szoktak mondani. Gondolom, mindig sokkent eri, ha olyan valakivel talalkozik, aki kisse elteroen gondolkozik, minz On. De ebbe nem mennek bele most.
    Szegyellhetem magam, ha az On lelket ez megnyugtatja, ketszeresen is, de termeszetesen ettol nem oldodik meg a problema…
    Es oszinten szolva nem szegyellem magam szivbol, mert csak azt tudom kivanni, hogy az On tokeletes eleteben ne forduljon elo soha olyan esemeny, ami miatt esetleg le kell mondania olyan dolgokrol, vagy szemelyekrol, akiket szeret es akik kozel allnak Onhoz.
    Kommentjebol itelve On vagy nagyon fiatal, vagy nagyon tapasztalatlan (vagy mindketto), vagy szentlelekkel felruhazott szerencse gyermeke (akik, tudomanyos kutatasok alapjan 🙂 altalaban nagyot koppannak elobb-utobb, foleg ha megrendul a celjukba es onmagukba vetett hituk), ergo egy szerencses es gondtalan eletu ember (pszichologusok most biztos szivesen kezdenek elemezni, hogy miert foglalkozik allatmentessel szabad idejeben, nekem is volna egy-ket tippem, van nemi kozom a terulethez – masok gondjait mindig egyszerubb megoldani, mint a magunket, valamint bejon a kepbe a nemletezo alturista cselekmeny, az onzetlen joteves. Ami, mint olyan, nem letezik. Gondolkozzon el egy kicsit rajta, ra fog jonni, hogy igazam van).
    Egy-ket apro kiegeszitessel azert hadd szolgaljak pontatlan kommentjet illetoen:
    – a nosteny cica, mint mondottam volt, masfel eves koraban kerult hozzam, es vemhesen, ergo fizikai keptelenseg lett volna hat honapos koraban ivartalanittatni, nem?
    – nem most jottem ra, hogy nem tudom oket tovabb tartani, mint emlitettem, honapok ota keresek nekik gazdit. No comment, tanuljon meg figyelmesen olvasni!
    – az ivaros nosteny termeszetesen ivartalanittatva lesz, mielott elkerul uj gazdijahoz. Mint azt korabban irtam, ismet csak no comment…
    Hogy vegzetes es megbocsathatatlan bunt kovettem el az On (Onok) szemeben? Lehet, de ez szerencsere (vagy sajnos?) nem tulzottan erdekel, hiszen On, hala I-stennek, sem kutyam, sem macskam, sem mas egyeb fontos szemely, akinek a velemenyere adnom kellene. De ha ez az On lelkiismeretet megnyugtatja: ne bocsasson! En sem fogok Onnek, hogy a draga idomet ilyen kommentekre kell pazarolnom valodi segito szandek helyett…
    Es vegezetul, ha valoban annyira erdekli a macskak sorsa (es kedves Juditot is) azzal a jo hirrel szolgalhatok, hogy a ket kiscicanak ugy tunik, sikerult uj gazdit talalnom, _fenykep nelkul_, egy masik forumon, kisgyerekes csaladhoz, jo videki levegore, nem a budos, koszos belvarosba, Illatos utra, vagy menhelyre. De nyilvan ez is az Onok erdeme, nem az enyem 🙂
    Ezennel pedig kernem, hogy hirdetesem – miutan ugy tunik, teljesen haszontalanul van fent az oldalon es csak vitat szit – vegyek le.
    Vagy hagyjak fent, a kommentekbol mindket ‘oldal’ okulhat.
    Ahogy jonak latjak.

    Koszonettel,

    Petra

  4. mentholx írta:

    Kedves (?) Petra!

    Olvasván az egetrengető képmutatását, hozzá kivánnék szólni én is.

    Először is, szeretném elkergetni az önmagával szemben felállított hamis illúzióit..

    Cicagazdikereső Társaságot ismerem, és bár nem vagyok a tagjuk, -egymagamban mentegetek rászoruló állatokat-, Judittal egyet kell értenem.

    Mi, állatszeretők azt valljuk, hogy onnantól, hogy befogadunk egy állatot, életük végéig felelősek vagyunk értük. Mert gyerekek, és mert családtagok. Családtagok! Családtagtól pedig nem válunk meg semmilyen okból sem. Se költözés, se utazás, se allergia, se gyerekszületés miatt, ahogy pl. a gyerekünktől se válunk meg semmilyen okból sem.
    Ez ERKÖLCSI KÖTELESSÉGÜNK, és nincs mentség arra, ha azért dobja ki a macskáit, mert külföldre utazik, se arra, hogy nem ivartalanítatta időben (az én szótáram szerint= fél éves korral bezárólag) a nőstény macskáját!

    Kettőt hibázott, méghozzá két végzeteset, és megbocsáthatatlant. Az egyik az ivartalanítás elmulasztása, a másik, hogy csak most jön rá, nem tud felelően gondoskodni róluk tovább, igy gyarapítja a számtalan gazdakereső, árva, lelkileg megtört, bizonytalan sorsú macskák számát,-ráadásul ha jól olvasdtam, egy ivaros nősténnyel kiegészülve, aki valószínűleg az uj gazdánál tovább és tovább fog szaporodni.

    Az olyanok miatt, mint Ön, van ennyi gazdátlan, szerencsétlen sorsú macska, és kell ennyit mentenünk!
    Mindezek mellett még nekünk tesz szemrehányást, állatvédőknek, állatmentőknek, vagy nevezzen minket, ahogy akar..

    Kedves petra,
    Szégyellje magát!

  5. Petra írta:

    Kedves Judit,

    köszönöm, hogy befejezi, talán valóban ez a legjobb megoldás. Hiszen másra nem nyitott és más nézőpontját még megfontolni is képtelen emberrel vitatkozni sem érdemes, azt hiszem.
    Én az Ön helyében el sem kezdtem volna…

    Minden jót, és további eredményes munkát kívánva maradok tisztelettel (bár csak módjával):

    Petra

  6. Cicagazdikeresô Társaság írta:

    Na ebben téved: nyugodtan szétnézhet, itt hányan tolonganak a kidobott macskák hirdetéseinél. Vagy önnek úgy látta, letapossák egymást az emberek ezekért a macskákért??

    Mellesleg a leggyakoribb kifogások az allergia, a gyerek születése és a külföldre utazás/elköltözés. Általában ezek valamelyikét szokták kitalálni a hirdetôk (Isten ments, hogy magára vegye, csak tényként közlöm), mert azt már mégsem lehet leírni ugye, hogy megnôtt, nem olyan kis cuki, már unom, sokat eszik és sokba kerül etetni, oltatni, ivartalaníttatni és különben is, inkább egy kiskutyát/nyuszit/görikét szeretnék, akit ezzel az indokkal pár év múlva, ha belôle is elegem lesz, szintén lazán le tudok majd passzolni…

    Egyébként kedves öntôl, hogy még tippeket is ad, ki hogyan és mekkorát hazudjon, ha el akarja sózni a macskáját.

    “Nem fordultam volna Önökhöz sem, ha nem gondolnám komolyan, hogy Önök tudnak _segíteni_ a gazdikeresésben (vagy ne nevezzék magukat Gazdikereső Társaságnak!),”
    Én mindössze erre reagáltam, amikor arra céloztam, hogy nem ezért vagyunk.

    Ez pedig nem a mi oldalunk. Én magam egy szóval sem mondtam, hogy ne hirdethetne itt (mi is csak ezt tesszük), sôt, harmadszorra írom le, még segíteni is próbáltam azzal, hogy megjegyeztem, fotó kellene a hirdetéséhez, hogy legyen valami eredménye.

    Azt hiszem, elég meddô ez a beszélgetés, úgyhogy a magam részérôl befejeztem.

  7. Petra írta:

    És még valamit, tanulságként, főként a többi hirdető számára:

    Az őszinteség nem vezet sehova – ezek szerint.

    Én hülye, bár írtam volna, hogy “bedobtak az udvarba 4 macskát, sajnos-sajnos én nem tudom őket befogadni, mert … stb-stb. De ugye van itt valaki, akinek módjában áll segíteni?” vagy más hasonló csöpögős, gerinctelen szöveget, nyilván meg sem fordult volna senki fejében, hogy nem mondok igazat, és most tele lenne a hirdetés empátiától telített, versengően segítséget ajánló kommentezőkkel 😀

    Érdekes gondolat…

  8. Petra írta:

    Kedves Judit,

    De, sajnos van fogalmam róla, hogy mi a helyzet nyár közepén macskafronton: nem egy illetővel beszéltem, akik gazdikeresőnek hirdetik magukat, egyetlen hölgy volt köztük, aki a szokásos ‘miértnemivartalaníttattaamacskát-ejnyebejnye’ kiselőadás _után_ felajánlotta segítségét, de végül ő sem tudott sokat tenni az ügy érdekében.
    Ahogy kommentjét olvasom, az az érzésem támadt, hogyha én (bár nem áll szándékomban) kiteszem a macskáimat az utcára, és Önök befogják őket, akkor nyilván könnyebben találnak nekik gazdit, mint én – hiszen saját zsebből etetik, ivartalaníttatják, oltatják, stb. őket, csak éppen közhasznúan, “nagyüzemben”? Hát, én pontosan ugyanezt csinálom, csak kicsiben, nem?
    Drága Judit, én nem hiszem azt, hogy a gazdikeresés az önök _kötelessége_ lenne, de ha már elvállalták ezt a nemes feladatot, akkor, hogy szépen mondjam, viseljék a következményeit – igenis, az emberek többsége azt fogja hinni, hogy “na, majd jól rájuk bízom a macskát, és majd csak csinálnak vele valamit”!
    Én pontosan ismerem a korlátaimat, pontosan tudom azt, hogy mit tudok bevállalni, és mit nem, pontosan azért nem tartom meg a cicákat, és nem veszek magamhoz még vagy hatot (pedig az anyagi részével nem lenne gondom), mert körülményeim nem engedik, mert nem tudom értük tovább vállalni a _felelősséget_.
    És engedtesség meg nekem, kedves Judit, hogy a saját életem, a saját előrejutásom fontosabb legyen nekem, mint egy cica.
    Egy szóval sem mondtam, hogy nem tartom a munkájukat áldozatos és szép hivatásnak, és személy szerint nagyon nagyra becsülöm az olyan embereket, mint Ön, akiknek az életében ez központi szerepet játszik.
    De sajnos, mint az a történelem során néhányszor bebizonyosodott: tűzzel-vassal nem lehet (és nem érdemes) keresztelni. Azzal, hogy Ön negatívumokat kommunikál az én állatokhoz való hozzáállásommal kapcsolatban egészen egyszerűen megengedhetetlen az Ön számára mind szakmailag, mind pedig emberileg, hiszen nem ismerjük egymást személyesen.
    És azt is elhiszem, hogy nagyon nehéz a munkája során kezelni azokat a helyzeteket, amikor egy-egy szerencsétlen, épphogy nem halott állattal találkozik, de, kedves Judit, ez hozzá tartozik a munkájához, hiszen amikor elkezdte, pontosan tudta, mit vállal. Ezért nem értem hát, miért nem tudja a dühét hova tenni. Vagy nem tudta? Ez esetben viszont vagy tanulja meg kezelni a hivatásával járó stresszt (és ne az első szembejövő hirdetőn/kommentezőn töltse ki a mérgét), vagy sürgősen változtasson állást!
    Ezt a munkát nagyon kevés ember tudná szívvel-lélekkel csinálni, hát le a kalappal azon pár előtt, aki mégis megteszi.
    Engem speciel jobban érdekelnek az emberi sorsok, de – hogy egy példát mondjak – azért nem dolgozom fogyatékos vagy árva gyermekekkel, mert nem tudnám kezelni az ezzel járó pszichikai stresszt, ha azonban mégis így döntenék, egy rossz szó nem hagyná el az ajkam (ujjam) egy nyilvános fórumon mondjuk arról az anyáról, aki a gyermekét állami gondozásba akarja adni nem lévén más megoldás, és ehhez a megfelelő _szakmai_ fórumon kér segítséget! Egész egyszerűen azért, mert etikátlannak tartom, hogy úgy nyilatkozzak vagy hozzak ítéletet valakiről, hogy nem ismerem az illető körülményeit, vagy a döntéséhez vezető utat.
    De persze, mások vagyunk: én ilyen, Ön olyan, én emberbarát, ön állatbarát, és sorolhatnám.
    És még valami: soha egy szóval sem mondtam, hogy az Önöknél elhelyezett 70 macska _helyett_ az enyémekkel foglalkozzanak, csak megörültem, hogy találtam egy oldalt, ahol talán nagyobb eséllyel találhatok új gazdit a cicáimnak, mint mondjuk az iwiw-en, vagy más fórumokon, ezért hát próba-szerencse alapon feltettem a hirdetést, mondván több szem többet lát, hátha valaki pontosan ilyen cicákat szeretne, soha nem lehet tudni…
    Álmomban nem gondoltam volna, hogy ehelyett egy vehemens állatvédő/állatmentő szakember kígyót-békát kiáltva rám becsmérelni kezdi azt a kezdeményezést, hogy menhely vagy utcára dobás helyett valódi, szerető gazdákat próbálok a macskáimnak keresni, pusztán azért, mert szűklátókörűen végig sem gondolja, hogy _nem_ minden ember szemétláda, hogy _nem_ minden ember, aki megválik a macskáítól azért teszi, mert neki éppen így tetszik, és mert _nem_ tud egy kicsit nyitottabban hozzáállni a munkájához… Higyje el, van rá – számomra nagyon is elfogadható – okom arra, hogy miért döntöttem így.
    Nem, nem gondoltam azt, hogy Önöknek _kötelességük_ lenne pont az én macskáimon segíteni, de ha már létezik a fórum, akkor ugyan hadd használjam ki a lehetőséget, és próbálkozzak! Ellenkező esetben írják ki a banner-re, hogy _kizárólag_ az Önök által mentett macskáknak keresnek gazdit, és persze vegyék le az e-mail címeket is, nehogy valamilyen szerencsétlen bizakodó ember úgy járjon, mint én, és meg merje Önöket keresni!
    A fényképekhez kapcsolódó megjegyzését valóban jótanácsnak vettem, drága Judit, és nem is csipkelődtem volna érte, ha nem a gyunyoros hangvétellel kezdi… Mert Ön kezdte, nem? 🙂

    További szép napot kívánok Önnek:

    Petra

  9. Cicagazdikeresô Társaság írta:

    Ön súlyos tévedésben van, ha a névbôl kiindulva az hiszi, hogy mi azért vagyunk, hogy önnek segítsünk. Még ha “hivatalos formában” is mûködnénk, akkor sem lenne kötelességünk (egyébként ez jellemzô, a legtöbb ember azt hiszi, hogy az állatvédôk, menhelyek azért vannak, hogy megoldják az ô problémájukat, megszabadítsák ôket a felesleges szaporulattól, lehetôleg minden évben, amikor ez aktuális). Talán az elôzô kommentemben nem voltam elég világos: mi az utcáról és sintérteleprôl mentünk macskákat. Önnél 4 macska van, nálunk jelenleg sacc per kb. 70 és a megürülô helyekre sorba állnak a rászorulók. Ugye megérti, ha már összeszedtük, kikezeltettük, beoltattuk, parazita mentesítettük, ivartalaníttatjuk ôket és saját zsebbôl etetjük, tartjuk ôket, akkor elsôsorban nekik szeretnénk gazdit találni?

    Nem, képzelje, soha nem fogok tudni belenyugodni ebbe. Amikor egy festékkel leöntött, korábban felakasztott macskát látok, vagy amikor egy olyat, amelyiket úgy hajítottak ki, hogy félig kilógott belôle az utolsó kölyke (és sorolhatnám), valahogy nem tudom a “frusztrációmat” kezelni a szaporítókkal szemben! Ha mindezt hideg nyugalommal tudomásul venném, nem csinálnám azt, amit. Tisztában vagyok vele, hogy sok embernél az állatok mindíg utolsók lesznek a sorban, valaki (pl. egy ember), vagy valami (pl. egy külföldi út) mindig sokkal fontosabb lesz náluk, de megsúgom, az okos állatvédôk nélkül – akik értük dolgoznak és akikrôl itt annyira gúnyorosan beszél – menhelyek sem lennének, ahova most éppen, más megoldás nem lévén, le szándékozik adni a macskáit. Ha egyáltalán lesz, aki beveszi, mert azon kevés menhelyek is full tele vannak, amelyek fogadnak macskákat. Önnek, kedves Petra, egész egyszerûen fogalma sincs róla, mennyire katasztrofális a helyzet így nyár közepén macska fronton…

    Egyébként az utolsó soromat valóban segítségnek szántam, a macskák érdekében.

  10. Petra írta:

    Kedves Judit,

    ismét csak köszönni tudom kedves sorait. Akkor, ha már ennyire megy Önnek a tanácsadás, elmondanám a cicák történetét, hadd ítélkezzen Ön az én állatbarát mivoltomról az összes tények ismeretében.
    Első sorban, a lány cicát 1.5 éves korában, vemhesen, egy héttel szülés előtt fogadtam be. Ebben az alomban két gyönyörű kiscica született, akiknek sikerült gazdát találnom: egy igazi állatbarrát kedves ismerősöm befogadta őket másik két cicája és három kutyája mellé, kertes házba. A kicsiket ivartalaníttattam, mielőtt elvitte őket.
    Ebből, gondolom Ön is _okosan_ leszűrte, hogy pusztán fizikai okokból nem kerülhetett a cica 8 hónapos korában ivartalanításra…
    A cica, miután lakásban lakom, és nem jár ki egyáltalán (a házban nincs is több macska, csak két kutya), egyelőre nem lett ivartalanítva. Nagyon lehangolt lett azonban, mert elvitték a kölykeit. Állatorvosom azt tanácsolta, fogadjunk mellé még egy cicát, mert nagyon ragaszkodó a lány cica, nem lehet egyedül hagyni. Napközben dolgoztunk, sajnos nem értünk rá annyit foglalkozni vele, mint amennyit igényel, ezért vidékről _mentettünk_ neki egy társat, aki 3 hónaposan került hozzánk. Állatorvosom azt tanácsolta, hogy a hím cica ivarérettségét közvetlenül megelőzően ivartalaníttassuk, ami meg is történt. Miután a lány cicának elég nehéz dolga volt elfogadni az új társat (amint azt a hirdetésben írtam is), úgy dönötttünk, először a fiút műttettjük, majd a lányt (egyszerre nem tudtuk megoldani, szabadságolások miatt, de ez nem tartozik ide…).
    Hogy mi történt, ami miatt nem lett azóta is ivartalaníttatva a lány cica?
    Nos, kedves Judit, ha már ennyire kiváncsi az okokra, nagyon szívesen megosztom Önnel, bár nem sok köze van hozzá.
    Közvetlen, mielőtt a kandúr ivartalaníttatva lett, férjemmel úgy dönöttünk, különválunk. Ekkor a nyakamba szakadt minden, ami egy válóperrel kapcsolatos, tovább olyan ígéretet kaptam, hogy (volt) férjem magához veszi valamelyik cicát.
    Kedves Judit, őszintén gondolja, hogy egy válóper kellős közepén, ügyvédekkel, vagyonynilatkozatokkal, lakás-bútor-autó-kölcsön huzivonival bármelyikünk központi problémája az volt, hogy mikor kerül a lány cica ivartalanításra?? HA ezt Ön komolyan így gondolja, gratulálok, Ön nyilván azon kevés szerencsések közé tartozik, akiknek vagy nincs magánéletük, vagy nincsenek magánéleti – és emiatt mindennapi – problémái!
    Már csak hab volt a tortán az egész cécó kellős közepén, hogy a lány “úgy maradt”. Így hát megszületett a két kiscica, most tehát már négyen vannak nálam, volt férjem természetesen egyiket sem hajlandó magához venni, sem a gazdikeresésben segíteni. Ez van, ezt kell szeretnem…
    Nehogy azt higyje, hogy én örülök neki, hogy így alakult. Tényleg kellett volna a nőstényt ivartalaníttatni, ezt nem is vitatom, és azt sem, hogy mindig van kifogás, hogy miért nem tettük meg. Kövezzen meg érte, de amikor a saját és egy hozzám tartozó _ember_ életét kell megoldanom, nem a macskákat fogom előtérbe helyezni! Amit egyébként is egy kicsit _vicces_ dolognak tartok… Szokták mondani a szeretett állatokra, hogy _szőrös gyerek_ 🙂
    Nekem világ életemben voltak kutyáim, macskáim, teknőseim, halaim, stb. és soha, egyiket sem adtam se menhelyre, se utcára, mindegyik ivartalanítva volt, kapott ételt-italt, törődést, szeretetet, meg mindent, ami jár nekik. Ha netán úgy alakult, hogy meg kellett válnom tőlük (sajnos volt ilyen), mindegyiknek találtam szerető gazdit. Ezeknek sajnos nem sikerült, de bízom benne, hogy akad egy-két jótét lélek az ítélkező-vagdalkozó fajtán kívül, aki ezt megteszi! Ezért hát a három hónapja tartó keresgetés.
    Nem fordultam volna Önökhöz sem, ha nem gondolnám komolyan, hogy Önök tudnak _segíteni_ a gazdikeresésben (vagy ne nevezzék magukat Gazdikereső Társaságnak!), és nem csak felróni, hogy ki, mit, és hol rontott el.
    Igazán sajnálom, hogy meg kell válnom a cicáktól, de mint írtam korábban, ez VAN, nem tudom máshogy megoldani a helyzetet.
    A fénykép nélküli hirdetéshez: mobillal készült képeim vannak, de nem túl jó minőségűek. Kedves volt férjem magával vitte a fényképezőgépet, azóta nem láttam 🙂 De ha Ön kölcsönad egyet, nagyon szívesen készítek képeket a cicákról 🙂
    Hogy felment-e engem a véletlen, kedves Judit? A válasz egyértelműen NEM, nem ment fel, és ezt én is nagyon jól tudom. Nem is felmentést keresek sem Öntől, sem senki mástól (miután nem tartom magam sem tökéletesnek, sem semmi másnak, fel sem merült bennem a felmentés kérdése, mert tisztában vagyok azzal, hogy mit és hol rontottam el; bár az sem, hogy valaki látatlanban ítélkezik – hja, a naivitásom…) – hanem SEGÍTSÉGET, amit az _okos_ és _hasznos_ tanácsain kívül – illetve a lehordáson kívül – úgy látszik, Ön sem tud megadni. Ezek szerint vinnem kell a cicáimat menhelyre, hát, mondhatom, szívből örülök neki…
    Nézze, kedves Judit, Önt nyilván nem érdeklik az én okaim, és magyarázataim, nem fogja őket elfogadni, így hát nem is ecsetelem őket tovább. Tudja, engem meg az nem érdekel, hogy Ön dühös rám, mert felelőtlen gazdinak tart – drága Judit, ha Ön ezt a hivatást választotta, tanuljon meg együtt élni azzal, hogy nem mindenki az Ön fejével gondolkozik, és nem mindenkinek ugyanaz a fontos, mint Önnek, és tanulja meg a munkájábl adódó frusztrációját kezelni. Én ilyen erővel meg Önre lehetnék dühös, hisz ahelyett, hogy segítene gazdit keresni (mint Cicagazdikereső Társaság szolgálatkész munkatársa) a fejemre olvassa a hibáimat.
    Ismételten köszönöm, de nincs erre szükségem a jelenlegi helyzetemben, megoldom majd valahogy, nyilván az Önök segítsége nélkül…
    Ja, és egy jótanács a végére: ne ítélj, hogy ne ítéltess!

    szívélyes üdvözlettel,

    Petra

  11. Cicagazdikereső Társaság írta:

    Na, ebben igaza van kedves Petra, szívből jött. Szívből dühös vagyok azokra az emberekre, akik felelőtlenül hagyják az állataikat szaporodni. Talán azért, mert annyi kidobott állatot látok, és azért, mert csapatunk tavasztól őszig (jelenleg is) átlag 60-70 ilyen feleslegesen, az önhöz hasonló emberek jóvoltából világra jött macskáról gondoskodik…

    Tudja, mi lett volna állatbarát módszer? Ha elviszik a nőstényt arra a bizonyos pár nap múlva esedékes műtétre (ugyan miért nem lehetett?? ez egyáltalán nem érthető!), és nem hagyja az édi-bédi kis cicukat megszületni, ezzel nem kettővel, hanem mindjárt néggyel megtoldva a több százezres gazdikereső létszámot. Vagy nem is, az lett volna az igazán felelőségteljes, ha legkésőbb 8 hónaposan ivartalaníttatja a nőstény cicát, ahogy azt a legtöbb állatorvos, és okos, hasznos tanácsokat osztogató állatvédő próbálja mindenhol, minden létező fórumon (igen, az interneten is) terjeszteni. Tényleg azt hiszi, felmenti önt, hogy egy 3 ÉVES nőstényt “véletlenül, ezerből egy esetben fordul elő” módon fedezett be a kandúr?

    3 hónapja nem talál nekik gazdit? Vajon miért??

    Egyébként hogy egy jelen helyzetben hasznos tanácsot is adjak: egy fotó nélküli hirdetés esélytelen, lehetnek ezek akár a világ legszebb macskái is…

    Judit

  12. Petra írta:

    Kedves Nevtelen Kommentelo,

    koszonom szivbol jovo, segito es epito jellegu sorait… Csak a teljesseg igenye erdekeben szives tajekoztatasaul kozlom, hogy a kandur cica reggeli mutetje utan, aznap este kerult kapcsolatba a nostennyel – amely, allatorovosom velemenye szerint, ezerbol egyszer fordul elo. A nostenyt par nap mulva ivartalanittattuk volna. Azota a nostenyt nem lehetett muttetni, ertheto okokbol, de amennyiben On, kedves Kommentelo, hajlando barmelyik cicat magahoz venni, termeszetesen megteszem. Mint ahogy barmelyik jelentkezo kedves gazdijeloltnek, ezert tettem fel az elerhetosegemet, hogy megbeszeljuk a reszleteket. Idestova harom honapja keresek gazdit a cicaknak, eddig sajnos sikertelenul. Termeszetesen, gonodlom az On velemenye szerint _allatbarat_ modszer lett volna a kiscicakat szuletes utan egybol elaltatni?
    Gondolom, On is, mint annyi mas _allatvedo_ szivesebben osztogat _okos_ es _hasznos_ tanacsokat igy interneten keresztul, mint hogy erdemben probaljon egy egyebkent nagyon macskaszereto, es eppen ezert igen ketsegbeesett jelenlegi gazdit segiteni…
    Megegyszer nagyon koszonom segito egyuttmukodeset.

  13. Cicagazdikeresô Társaság írta:

    Gratulálok kedves “gazdi”!
    Tényleg össze kellett rakni két, ellenkezô nemû, ivarérett állatot, had’ szaporodjanak! A nôstény ráadásul még mindig nincs ivartalanítva, de persze, menjen csak kertes házba, kijárósnak, gyártsa csak a felesleges szaporulatot – megjegyzem, mint eddig is, mert ugye az Önnél született két utódról sem tud felelôsségteljesen, életük végéig gondoskodni…

Írj egy kommentet