Hazajött a cicám!

A story: 🙂

Don Gatto nevű gyönyörű, vörös, 3 és fél éves macskánk nyáron, július elején tűnt el (http://localhost/archives/757). Akkor épp egy hétig nem voltunk itthon, és anyukámék vigyáztak rá, akik pontosan mellettünk laktak, így nem volt neki új a ahelyzet. A cica épp aznap tűnt el, amikor mi hazajöttünk a nyaralásból. Napokig kerestük, járkáltunk a padlásra, pincébe, amerre korábban megtaláltuk hasonló esetben. A dolog pikantériája, hogy iszonyat büdös volt a lakásunkban. Végül is kiderült, hogy cica fiú, mielőtt eltűnt, hagyott nekünk egy egeret a hűtő alatt. Tényleg olyan volt, mint egy búcsúajándék. Ezután eltelt 4 hónap, és bár elsirattam sokszor, sokáig, valahol titokban mindig bennem volt a remény. Ma este azzal hívott párom, hogy jöjjek haza azonnal, ennél többet nem tudtam. Nagyon megijedtem, hogy mi szörnyűség történhetett. Végre hazaértem, kicsit nyugodtabban, és akkor a félig nyitott szobaajtón keresztül, a tükörből megpillantottam… Ott volt, épen, egyben, mindenféle végtag- és fülhiány nélkül Gatto. Nem tudom, mikor ért ekkora boldogság, mindösszesen bőgni tudtam, és azt hajtogattam, hogy ezt nem hiszem el…..
Egyszóval a cica 4 hónap után, a 7. kerület szívében, hazajött. Szomszédok hallották meg a nyávogását a padlásról, és komoly mentőakció keretében a párom hozta le onnan. Büszke vagyok a macskára, hogy kitartott!!!! Most még kicsit vékony és a sok nyávogástól a hangja is elment szegények, de újra mellettünk alszik. Boldog vagyok.

Hát talán kicsit hosszú lett, de…
Eddig is hittem a csodákban, de ez most megerősített.

Zsuzsi

dongatto_img_4348a_wp.jpg

4 hozzászólás ehhez: “Hazajött a cicám!”

  1. doloviczi kata írta:

    MÍG OLVASTAM, VÉGIG POTYOGTAK A KÖNNYEIM! NAGYON ÖRÜLÖK HOGY MEGLETT A CICÁTOK!

  2. Harmath László írta:

    Szívből gratulálok, és kérem vigyázzanak rá, hogy többet ne kerüljön
    (ne kerüljenek) ilyen helyzetbe! Szörnyű kiszolgáltatottakká válnak, főleg
    azok a cicák akik az otthon biztonságából kerülnek az utcára.
    Minden jót kívánok! H.L.

  3. Anita írta:

    ez annyira jó!!!! 🙂 majdnem én is elsírtam magam csak attól, hogy olvastam! 🙂

    nekem is volt egy hasonló esetem. a gyönyörű fekete kandúrkám eltűnt 1999 májusban. nagyon sajnáltam, sirattam, mert nagyon hozzám nőtt. én is titkon mindig reménykedtem…

    azért emlékszem így az évszámra, mert akkor augusztus 11-én volt a napfogyatkozás. aznap reggel arra ébredtem, hogy anyukám kiabál: “Anita, gyere gyorsan!”
    kimentem, és ott ült az én drága cicám!!!!! a terasz szélén csücsült.. anyukám kérdezte, hogy biztosan ő az? hát persze, hogy ő!!!!!!! 😀 ezer közül is megismertem volna!!!

    szóval a remény hal meg utoljára!!!!!!

  4. Fruzsi írta:

    De jó volt ezt olvasni!

Írj egy kommentet