Hazajött a cicám!
A story: 🙂
Don Gatto nevű gyönyörű, vörös, 3 és fél éves macskánk nyáron, július elején tűnt el (http://localhost/archives/757). Akkor épp egy hétig nem voltunk itthon, és anyukámék vigyáztak rá, akik pontosan mellettünk laktak, így nem volt neki új a ahelyzet. A cica épp aznap tűnt el, amikor mi hazajöttünk a nyaralásból. Napokig kerestük, járkáltunk a padlásra, pincébe, amerre korábban megtaláltuk hasonló esetben. A dolog pikantériája, hogy iszonyat büdös volt a lakásunkban. Végül is kiderült, hogy cica fiú, mielőtt eltűnt, hagyott nekünk egy egeret a hűtő alatt. Tényleg olyan volt, mint egy búcsúajándék. Ezután eltelt 4 hónap, és bár elsirattam sokszor, sokáig, valahol titokban mindig bennem volt a remény. Ma este azzal hívott párom, hogy jöjjek haza azonnal, ennél többet nem tudtam. Nagyon megijedtem, hogy mi szörnyűség történhetett. Végre hazaértem, kicsit nyugodtabban, és akkor a félig nyitott szobaajtón keresztül, a tükörből megpillantottam… Ott volt, épen, egyben, mindenféle végtag- és fülhiány nélkül Gatto. Nem tudom, mikor ért ekkora boldogság, mindösszesen bőgni tudtam, és azt hajtogattam, hogy ezt nem hiszem el…..
Egyszóval a cica 4 hónap után, a 7. kerület szívében, hazajött. Szomszédok hallották meg a nyávogását a padlásról, és komoly mentőakció keretében a párom hozta le onnan. Büszke vagyok a macskára, hogy kitartott!!!! Most még kicsit vékony és a sok nyávogástól a hangja is elment szegények, de újra mellettünk alszik. Boldog vagyok.
Hát talán kicsit hosszú lett, de…
Eddig is hittem a csodákban, de ez most megerősített.
Zsuzsi
2007. november 08., csütörtök, 11:09
MÍG OLVASTAM, VÉGIG POTYOGTAK A KÖNNYEIM! NAGYON ÖRÜLÖK HOGY MEGLETT A CICÁTOK!
2007. november 07., szerda, 01:48
Szívből gratulálok, és kérem vigyázzanak rá, hogy többet ne kerüljön
(ne kerüljenek) ilyen helyzetbe! Szörnyű kiszolgáltatottakká válnak, főleg
azok a cicák akik az otthon biztonságából kerülnek az utcára.
Minden jót kívánok! H.L.
2007. november 06., kedd, 20:53
ez annyira jó!!!! 🙂 majdnem én is elsírtam magam csak attól, hogy olvastam! 🙂
nekem is volt egy hasonló esetem. a gyönyörű fekete kandúrkám eltűnt 1999 májusban. nagyon sajnáltam, sirattam, mert nagyon hozzám nőtt. én is titkon mindig reménykedtem…
azért emlékszem így az évszámra, mert akkor augusztus 11-én volt a napfogyatkozás. aznap reggel arra ébredtem, hogy anyukám kiabál: „Anita, gyere gyorsan!”
kimentem, és ott ült az én drága cicám!!!!! a terasz szélén csücsült.. anyukám kérdezte, hogy biztosan ő az? hát persze, hogy ő!!!!!!! 😀 ezer közül is megismertem volna!!!
szóval a remény hal meg utoljára!!!!!!
2007. november 06., kedd, 09:07
De jó volt ezt olvasni!