Segítségkérés

Csórikával ez van most: Mariann és Eszter még vasárnap felvették egymással a kapcsolatot, Eszter egy pesti állatvédő, nagyon lelki-ismeretes. Jelen állás szerint még ma elindul Csórikáért Kelemérbe, de legkésőbb a napokban. Tehát úgy néz ki, Csórika így megmenekülhet, ahogy konkrétabbat tudok, azonnal jelzem, és köszönöm mindenkinek, aki segíteni szeretne Csórikának. De azt kérem, ne szervezkedjünk keresztbe, aki menteni szeretne, az most gondoljon inkább Baktatóra vagy Snopyra, esetleg a kilenc kiskutya egyikére, akiket ma hoznak hozzám Barcikáról, miután egyetlen menhely sem vállalta a buszmegállóban talált apróságokat. Aki pedig anyagiakban segíteni tudna, az kérem, tegye meg, mert annyira összegyűltek nálam most az állatok, hogy még az ennivaló megvétele is komoly problémát okoz napról napra, nemhogy az oltások, ivartalanítások, kezelések. Dorothy ellátását is ma kell rendeznem, plusz az altatás elől szombaton hazahozott Snopyt ma viszem oltatni és ivartalanítani. Tegnap Szilvásról érkezett egy apró kislány, Barbika, ő első oltását kapja meg, Dorothy pedig még szurikat kap, pénteken pedig második oltását. Két hete a temetőnél talált, széttört lábú, immunhiányos, bőrbeteg, összevert fekete mopsz asszonykám, Leila is komoly kezeléseket igényelne, miután az állatorvosnak nem engedtem, hogy elaltassa, hiszen annyira vidám és boldog tud lenni ez az apró ráncos kutya, mióta szeretetben él. Dallast múlt héten mentettük ki az ózdi rendőrök segítségével egy hírhedt cigánytelep árnyékszékéből, ő oltásokra és ivartalanításra vár, mielőbb. Vasárnap egy felnőtt, ivartalanított, sokat szenvedett vörös kandúrt is befogadtam, nem tűri meg őt a többi macska, ezért ha bárki nyugodtabb körülményeket tudna biztosítani neki, az hatalmas segítség lenne.És bár nagy örökbe adások is történtek a napokban, Gyurika, Ribizli, Pandácska, Maca, Yoni, Szuszika, Naomi és a többiek még mindig /némelyek már lassan egy éve/ várják szerető gazdájukat. Snopynak és Fridának pedig nem megy a nagy társasági élet,ezért ők nagyon sürgősen keresik új otthonukat. Sajnos, fájdalmas dolog is történt, egy általam két éve, minden reggel és este etetett öreg kutyussal, mivel a tegnapi orvosi kezelés és a gyógyszerek, úgy néz ki, nem segített Rajta, valószínűleg ma utolsó útjára kell elvinnem Őt, a szívem szakad bele, angyallelkű Hektorom, aki végigkúszott az udvaron, hogy a kerítésen át benyúló kezemig elérjen, aki maga mellé fogadott egy árva cicát, hétén dajkálta és kosztját osztotta meg vele, aki becsülettel őrzött egy üres házat éveken át, ez a kiváló kutya már napok óta vívja szörnyű csatáját, és attól félek, visszavonhatatlanul elfogyott az ereje… Én most nagyon kivagyok, látni a fájdalmát, és látni azt, hogy hiába mentek meg százat, akkor újabb ezer lesz, akire iszonyú sors vár, ha nem lépek közbe, már nincs pillanatom, mely nem Róluk szólna, és ha nem kapok segítséget, talán elveszek, macástól, baktatóstól, rozikástól,hérástól…… Ezért kérem, aki csak a legkisebb segítséget is adni tudja és szeretné, az tegye meg.

Elérhetőségeim: 0670/597-8277 (14 óráig dolgozom, nem mindig tudom felvenni),
dikuszka(kukac)gmail(pont)com, vagy facebookon (Fazekas Ildikó, Ózd) Számlaszámunk, ha anyagiakban szeretnél segíteni az ózdi védenceken /ma csak a tartozásaimat fogom tudni rendezni a doki felé/
HEROSZ Ózdi Szervezete OTP 11734121-20043678.

Minden eddigi segítséget hálásan köszönök, a négylábú barátaim nevében is. Ildikó

Írj egy kommentet