kutyusnak nagy segítségre van szüksége, az élete a tét SOS!!!

Füles vagyok. Szilveszter környékén kerültem az utcára és nem találtam haza. Igazából az is lehet, hogy a gazdi megunt már és ő rakott ki.
Néhány jószívű ember etetett, itatott és adtak nekem takarót egy fedett helyen. Napközben kóboroltam, kerestem a gazdim.
Kisgyerekes családok után szaladtam, szeretem a gyerekeket.
Nagyon kedves vagyok, bújós és szófogadó.
Ennek ellenére sokan belém rúgtak, rosszul bántak velem. A régi gazdim is bántott, mert sok a régi seb a testemen és persze a lelkemben is.
Anyukám valószínűleg tacsi volt és apukám németjuhász lehetett. Én körülbelül 3 éves vagyok, őszes pofim megtévesztő.
Fiú vagyok, így más fiú kutyusokkal eleinte nehezen jövök ki, de a cicákat nagyon szeretem. Kocsiban nyugodtan utazok, pórázt is elviselem.
Tegnap éjszaka történt velem valami. Nem emlékszem, hogy elütött-e egy autó vagy valaki nagyon csúnyán megvert, de az egyik első lábacskám eltört, több seb is van rajtam és nagyon rosszul vagyok.
Nagyon kedves emberek elvittek a Lehet úti Állatkórházba, ahol egy doktor bácsi szurikat adott nekem és azt mondta, hogy rendbe hozzák a testem, de a lábamhoz nem tudnak nyúlni addig, amíg ezt valaki ki nem fizeti.
A megtalálóim egy részét vállalnák a költségeknek, de a teljes összeget nem tudják.
Jövő hét péntekig (2011. 01. 28.) maradhatok a kórházban, ha addig nem lesz gazdim, vagy valaki nem fizeti ki a műtét összegének másik részét, akkor elaltatnak és soha többé nem ébredek fel.
Most nagyon szomorú vagyok és reménykedően nézek mindenkire, hátha segítenek és végre egy szerető családba kerülhetek, ahol segítenek nekem meggyógyulni és ahol leélhetem az életem.

Kérlek, küld tovább a levelem, akinek csak tudod, hátha…
A telefonszám, amin érdeklődni tudsz rólam: +36 30 278 68 43

1 komment ehhez: “kutyusnak nagy segítségre van szüksége, az élete a tét SOS!!!”

  1. marczi mátyás írta:

    Nagyon szeretnék egy lány kutyát itt Budapesten!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Írj egy kommentet