Kérlek,segíts Katának, Bobbiéknak, nekünk…
Veszélyben az egyik ideiglenes befogadóhely Ózdon!!! Most nem engem jelentettek fel, hanem Katát, aki rengeteget segít nekem, fogadott már be otthonába öreg és utolsóidős vemhes kutyát is kérés nélkül, a kilenc, Barcikán szatyorban talált kiskutya is nála talált menedéket – mind a kilencüket fel is nevelte kéthetes koruktól, és szombaton az utolsó, a kis Miranda is örökbe lett adva. Verekedtetésben már vadított, öntörvényű Picúrkát is egyedül Kata vállalta el, és egy játékos tündért varázsolt belőle. Amikor Barbikával a parvoveszély miatt nem tudtam mit kezdeni, Kata kinyitotta lakása és szíve ajtaját ő előtte is. Tavaly ősszel, amikor két kutyát egyszerűen nem tudtam hova tenni, rögtön jelezte, vállalja őket. A rendkívül nehéz természetű Frida volt az egyik, aki a legnagyobb szükség idején két hónapot ott tölthetett, mielőtt hozzám átkerülhetett. A gyengesége miatt halálra ítélt Koki viszont kicsi kölyökkorától egészen a májusi örökbeadásáig Katánál élt, híven megmutatva, milyenné válik az, akit ő nevel fel. Kokiból rendkívül mélyérzésű, kedvességre vágyó, hízelgő, játékos kamasz lett, és tudom, Kata egyik legnagyobb harca önmagával az volt, amikor őt az új gazdi gondjaira bízta, hiszen gyermekeként imádta azt a kutyát. Ezt azért mesélem el, hogy mindenki láthassa, nem a kutyák gyűjtése a célja, hanem a baj idején segítő kezet nyújt, otthont ad nekik, és ha itt az idő és a megfelelő ember, akkor útnak engedi őket. A nála élő állatokat nagyon nagy szeretettel, gondoskodással veszi körül, ez meg is látszik a kutyák természetén. Egyébként régóta ismerem, mindig tudtam, hogy állatbarát ember, de amikor 2010 nyarán, aggkorba lépő Morzsija meghalt, és ő nem bírta kutya nélkül, sosem felejtem el, milyen kéréssel állt elém: „a legesélytelenebbet, legcsúnyábbat vagy a legöregebbet szeretném örökbe fogadni”. Innentől tudtam, mi különösen jóban leszünk… Magához vette az idős, zsémbes, fekete keveréket, Bobbit, majd megkezdődött az együttműködésünk a kutyamentésekben. Mivel nagyon nehéz körülmények között él, ezért arról kötöttünk megállapodást egymás közt, hogy a hozzá kerülő kutyák teljes ellátását, az oltásokat, az ivartalanításokat, gyógyszereket, felmerülő egyéb kezeléseket, és a hirdetésüket teljes egészében a HEROSZ Ózdi Szervezete vállalja. Ez azóta is így működik, és ez alatt a kevesebb, mint egy év alatt 24 kutya kapott esélyt az életre és a boldogságra azáltal, hogy Kata befogadta. A legtöbbjüknek nagyon jó gazdik is adódtak már, hivatalosan, oltási könyvvel, örökbefogadási nyilatkozattal, egészségesen, a felnőttek ivartalanítva lettek mind örökbe adva, hiszen a Szervezet saját kutyáinak tekinti őket. Jelenleg Picúrka, a pár hónapos kölyöklány van nála, valamint az utolsóidő vemhesen megtalált anyakutya, és az azóta világra jött kilenc, kb. kéthetes, pici kölyök – nyilván így nem adhatóak örökbe még. Rajtuk kívül még az öreg, tőlem örökbe fogadott Bobbika, ő mint saját (de őt is segítjük mindenben). Kata kertes házban lakik, de a kutyusok többnyire a lakásban vannak, az udvaron csak felügyelettel, hogy nehogy zavarják a szomszédokat, vagy esetleg kiszökjenek. Kerítése nem a legjobb, de a múlt nyáron segítettünk neki, ahol tudtuk, megjavítgattuk. Bobbi kutyája –még a legelején- kétszer szökött ki összesen, egyik alkalommal rögtön el is vitte a sintér, mert hogy a dolog szépséghibája, hogy éppen egy utcában laknak. Akkor gyorsan kölcsönpénzből sikerült megoldani Bobbi kiszabadítását a telepről, azóta Kata nagyon ügyelt, hogy nehogy meglógjon valamelyik kutya tőle. Sajnos, a sintérrel nem egy jószomszédi viszonyt ápolnak, sőt, az ózdi sintér kimondottan utálja őt (is), pedig szerintem mindenki érdeke az, hogy ezek a kutyák nem odakint szaladoznak ivarosan, oltatlanul, esetleg betegen, és nem is a sintértelep kapacitását bővítik, hanem biztonságos, jó helyen élnek, szeretetben, egészségesen, oltva és ivartalanítva. És nem is örök időkig élnek ott, hanem csak addig, míg a végleges, szerető gazdi rájuk nem talál. Én azt gondolom, az ilyesmit támogatni kellene, nem támadni. És azt az embert, aki önkéntes alapon bevállalja, hogy a házából kutyaólat csinál, azért, mert megszakad a szíve a bajba került négylábúakért, szóval szerintem őt sem bántani, hanem segíteni kellene. Minden nehézség ellenére éldegéltek Katáék szépen, csendességben, amikor is jött a levél: mivel Kata segélyen él (ötvenéves, technikumot, és több tanfolyamot végzett, értelmes nő, aki –ki gondolta volna?- nem talál munkát),ezért jön ki a közterület felügyelet szétnézni a házában, a kertjében, és az állattartási körülményeket, a szabályok betartását is megvizsgálják, mint minden segélyesnél ez évtől. Tudtuk, hogy több gazdának szóvá tették azt is, ha három kutyája volt, így felvoltunk készülve a legrosszabbra. Ezzel szemben a látogatás simán lezajlott, elolvasták az ideiglenes befogadó és a szervezet közti megállapodást, megnézték az oltási könyveket, a már örökbe adott kutyák papírjait, és így már mindent rendben találtak. Azt hittük, megnyugodhatunk. Hát, nem… Kata a szomszédai nagy részével jó kapcsolatot tart fent, az időseknek, betegeknek segít bevásárolni, cserébe gyűjtik a kutyusoknak az ételmaradékot. Katát mindenki kutya-és cicaszeretetéről ismeri. Egy magára hagyott, öreg, nehéz természetű kuvaszt is etet már nagyon régóta, és Hektort, akit meg én istápolok hasonló okok miatt, őt is gyakran meglátogatja, gyógyszerezésében is segít, Hektor cicája pedig nemrég megszült ismeretlen helyre, Kata magától értetődően utánajárt, mert ő is olyan, hogy aggódik minden élőlényért. Születésnél kódolt dolgok ezek szerintem, és én általában megérzem, kinél valódi az érzés, és kinél megjátszott, vagy fellángolás csupán. Kata azok közé tartozik, akik ösztönösen, szívből teszik azt, ami a dolguk a világban, akkor is, ha azt senki nem köszöni meg nekik, sőt, még sokan hülyének is nézik érte. Persze, ezt mi már többször megbeszéltük, ilyesmivel nem törődünk. Azonban pár hete valaki ezen túlment, és rosszindulattól vezérelve bejelentette Katát az önkormányzathoz. Ez ügyben most május 26-án voltak kint nála szemlén a hivataltól, az állattartási körülményeket vizsgálták, és a kutyák számát. Ők is megnézhették az összes dokumentumot, valamint dr. Jaczkó Géza állatorvos igazolását arról, hogy a kutyákat ő oltja, ivartalanítja, kezeli, és hogy az állatok jól vannak tartva. A két hivatalnok örömmel fogadta, hogy itt pont nem kutyabegyűjtésről van szó, hanem kézben tartott, rendben zajló állatmentésről. Bobbika vénülő tekintetével és igencsak hiányos fogazatával nem keltette vadállat benyomását szerintük sem, sőt, a viháncoló kölyöklányok, Picúrka és az ekkor még itt élő Miranda sem. Az anyaállat nemrég született szaporulata (melynek természetesen mi sem örülünk, ivartalanítás-pártiként, de itt már nem lehetett mit tenni, és sem Kata, sem én nem tudtunk beleegyezni a kölykök elaltatatásába) pedig egyébként sem számítható bele az összlétszámba. Jó hangulatban mentek el a hivatalnokok, és mi ismét azt hittük, megnyugodhatunk. Hát,nem… Kata május 27-ei keltezéssel kapott egy levelet a napokban az önkormányzattól, miszerint az Ózdi Polgármesteri Hivatal és az Ózdszolg kht. (az én ügyemben is ez utóbbi járt el olyan csúnyán annak idején, ez a kht. üzemelteti a sintértelepet is) feljelentést tett ellene kutyával való veszélyeztetés miatt! Mintha totális háború indult volna Kata és a kutyák ellen, mintha valaki nem akarna belenyugodni, hogy egy egyedülálló, sok nehézséget megélt asszony összekapaszkodhasson bajba került, senkinek sem kellő kutyusokkal, segítve ezzel nagyon sokat nekem, és legfőképpen: megmentve ezzel több, mint két tucat kutyalelket…Egyáltalán mi az, hogy kutyával való veszélyeztetés? Ezt minek alapján mondhatták ki? Még egyszer hangsúlyozom, nem vérengző vadállatokról, hanem lakásban tartott, simogatáshoz szokott, beoltott kutyákról van szó. Akik között van egy alig látó-halló, kisebb testű, öreg legény, meg egy alom, akiknek még a szeme sem nyílt ki… Tényleg nagyon veszélyesek…Nem tudjuk elképzelni, hogy miért ez a heves támadás Kata ellen, és azt sem értjük, hogy lett az önkormányzatnál egy nap alatt teljesen más a vélemény a kutyák tartásával kapcsolatban. És még annyi kérdés, amire nem találjuk a választ, legfőképpen arra, hogy hogy lehet valaki ennyire gonosz… A főkérdések pedig azok, hogy mi lesz Katával a kutyák nélkül? Mi lesz a kutyákkal Kata nélkül? Mi lesz velem, amikor majd megint sehova nem tudok tenni egy árokpartra dobott, taknyos orrú kiskutyát, és nem lesz már kihez fordulnom, hiszen Katán és Melinda nénin kívül nem sok embert tudnék mondani, aki ilyenkor ajtót és szívet nyit… Ezekkel a kérdésekkel remélem, nem fog kelleni valóban találkoznunk, hiszen az NEM történhet meg, hogy a rossz akarat, az arctalan feljelentgetés, a semmit sem ismerő, mégis ítélkező viselkedés győzhessen a simogató kéz, a nagyra nyitott lélek, a jó és igaz ügy felett! Mi lesz Katával, ha elveszik tőle a segélyt, azt a huszonvalahányezer forintot, ami számára kincs, és az életben maradásához feltétlenül szükséges. Ebből próbálja fedezni úgy-ahogy a ház rezsijét, ő maga vagy eszik, vagy nem. A kutyák tartásával nem indokolhatják, ha így döntenek, mert azt Kata, hiába akarná, egyszerűen nem is tudná önerőből megoldani. Aki engem ismer, tudhatja: ha rajtam múlik, hogy ezek a kutyák esznek-e vagy sem, akkor én egész biztosan nem fogok elfelejtkezni róluk egyszer sem. Még ott sem fordítok hátat az állatnak, ahol jól tudom, neki azért nem jut, mert a gazda magára, vagy italra, vagy egyéb hülyeségre szólja. Katáról pedig jól tudom, semmit nem költ személyes luxusra, mondom, sokszor még kajára sem, a háza újítását pedig pontosan úgy tervezgeti, ahogyan én: „ha majd egyszer telik lottóra, és nyerek…” Szóval, itt Ózdon, ahol méteres láncokon, ól nélkül, üres tányér mellett éli le rengeteg kutya szomorú életét, ahol a kutyaverekedtetők teljesen nyíltan sétáltatják az utcán pitbulljaikat, és kóbor vagy ellopott kutyák százait tépetik szét vadítás céljából, ahol a háznál szaporítók évente kétszer fialtatják a sovány, szülőgépnek használt anyakutyákat, ahol naponta dobálják ki a „gazdák” a kutyákat temetőknél, útszélén, erdőben, nos, kérem, itt az a legfontosabb már megint, hogy annak koppintsanak az orrára, aki menti ezeket a szerencsétlen állatokat. Levéve így végül is a terhet a hivatalból illetékesek válláról, mindenféle juttatás nélkül, szeretettel, gondoskodással. Annak idején engem is az összefogás mentett meg, kérem, aki tud és szeretne, most is álljon mellénk, mert Kata és az ő kis lelkei csak ránk számíthatnak… Katának nincsen internete, telefonon elérhető, ha valaki segíteni tud tanáccsal, de az ő kártyáján már csörgetésnyi sincs. Esetleg ha valaki meg tudná engedni magának, és feltöltené a telefonját, az nagyon nagy segítség lenne, hiszen annyi helyre kellene most szegénynek telefonálnia, hiszen az a legrosszabb, ha tehetetlenül kell néznie, hogy a kis családja, igaz barátai ellenére törnek. Kata száma: 0630/433-4858, illetve az én nem használt 70-s kártyám is nála van, akinek azon egyszerűbb: 0670/296-2044. A HEROSZ jogi segítséget ígért, amire nagy szükség is van, hiszen még azt sem tudjuk, mit jelent az a kutyával való veszélyeztetés, és miért állja ez meg a helyét ebben az esetben. Kapott a levélben egy kérdőívet is, amit nyolc napon belül ki kell töltenie, bár akkor sem változik semmi, ha nem tölti ki. Kérlek benneteket, fogjunk össze ismét, mentsük meg Kata és Bobbiék álmát. Volt már úgy, hogy csoda történt, én most is ebben bízom, hiszen az nem lehet, hogy egy menhely nélküli városban érdek legyen az őket semmivel sem terhelő ideiglenes befogadók tudatos tönkretétele. Már azt is köszönöm, ha elolvastál, vagy ha tovább küldöd, vigyük hírét: Ózdon megint baj van…
Köszönöm: Fazekas Ildikó (dikuszka(kukac)gmail(pont)com)
A fotókon a májusban örökbe adott Koki vigyázza a cseperedő, barcikai kicsiket (már mind gazdisok), valamint két kölyök és az öreg Bobbi. Többek között ők azok a veszélyesek…
