Solymári cicacsalád gazdát keres

Oszd meg a facebook-on!

Gazdára találtak

Gazdi(ka)t keresek egy kb. 3 éves fekete sziámi típusú cicának és 4 kölykének. A mamacicát a házzal örököltük (a korábbi tulajdonos el akarta altattatni), megpróbáltuk befogadni és összeszoktatni a mi két cicánkkal, de minden erőfeszítésünk kudarcot vallott, minden napra jut néhány balhé, amikor véletlenül összetalálkoznak. A mamacica most a garázsunkban lakik a kölykökkel és a költözés után még ott maradt dobozainkkal. A garázs beázik és az ajtaját se tudjuk lecsukni, hogy a mama tudjon járkálni. Így viszont lassan tönkremennek a holmijaink, mert a kis családot nem akartuk kitenni a javításokkal járó pornak és lármának. Szeptember 23-án jön az állatorvos és beoltja az egész kis kompániát, de utána nagyon szeretnénk örökbe adni őket, mert nem tudom, hogy vészelnék át a telet odakint (a mi cicáink miatt sajnos kizárt, hogy bejöjjenek).
Addigra a kicsik is 6 hetesek lesznek, tehát már gond nélkül örökbe lehet őket adni. Úgy érzem, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk értük, de – az ugyancsak a kertben lakó félig vak kóbormacskával együtt
– 8 cica ellátása, valamint a benti két cica és a kinti 6 elkülönítése meghaladja a képességeinket és a családtagként szeretett saját cicáink már eddig is nagyon megsínylették ezt a helyzetet. A hideg, esős idő közeledtével pedig a helyzet csak romlani fog.

Írj egy kommentet