Archívum: 2014. augusztus 19.

Bottyáni Fülöpke gazdit keres!

2014. augusztus 19., kedd

Idén korán költöznek a telkesek

„Normálisan” a jó idő végével szokták elkezdeni kidobálni a tónál az állatokat, de úgy néz ki, valakinek nagyon sürgős volt. 2014.08.17.-én az Alf nevű önkényes táj- és kertépítész eb ott terelgetett a kertben egy nagyon éhes, nagyon rémült, fehér alapon fekete foltos, Félix-típusú kiscicát.

Természetesen nem tehettük ki az utcára, így átmeneti megoldásként beköltözött a kifutóba, amit a többiek persze – érthető módon – nehezményeznek.

A kiscicc nagyon ki volt éhezve, száradva, harmadik szemhéja teljesen behúzódott. Szerencsére 24 óra alatt a folyadékpótlás és a sokszori, kisadagos étkezés megtette a hatását: már sokkal élénkebb, és a másnapi, állatorvoshoz vezető úton már a hangját is hallottuk.

Szerencsére a leletei kiválóak, FeLV / FIV negatív, 3,5-4 hónapos fiúcska, csak erősödnie kell, illetve a bal szemecskéjét szemcseppel kezelni, mert picit gyulladt.

Oltási programja megkezdve, féreghajtás megtörtént, spot-ont is kapott: ha egy kicsit erőre kap, ivartalanítására is sor kerül.

Ahogy megnyugodott, átkapcsolt perpetuum doromboló üzemmódba. A végtelenségig kedves, bújós, nyugodt, és nagyon szeretetéhes kiscica, akinek kijuthatott, mert a hirtelen mozdulatoktól még fél, de pillanatokon belül beveszi magát az ember ölébe, és vékonyka kis teste reszket a gyönyörűségtől, úgy dorombol.(nagyjából így: vrüüüümmmmmmmmmmmmmmmm ) Ideális olyan ember mellé, aki azt szereti, ha a cica kedvenc időtöltése az ölben dorombolás

Teljesen szobatiszta, nagyon illedelmes kiscica.

CSAK ÉS KIZÁRÓLAG benti cicának adom örökbe (örökbefogadási szerződéssel), ahol az ablakok el vannak látva megfelelő védelemmel (a bukók is!), vagy olyan házba, ahol van macskabiztos kerítés. Fülöpke egy életre keresi gazdiját, ami jó esetben 18-20 évet jelenthet.

Kalandorok kíméljék!

Érdeklődni lehet: andreadicso(kukac)hotmail(pont)com

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Gazdira váró cica

2014. augusztus 19., kedd

Szerető gazdit keresünk a képeken látható korán árvaságra jutott, tündéri kiscicának.
A cica Leányfalun található.

Telefon +36 20 320 0739

Kiscica