Archívum: 2011. március 27.

Corito gazdit keres

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Gazdit keres Corito, a 4 hónapos, ivartalanított, oltott, vörös kandúrka. Kicsit félős, de nem karmol, nem harap. Budapesten fogadható örökbe.


ápr. 30. jótékonysági Vásár

2011. március 27., vasárnap

Az Elszánt Állatvédők Önkéntes Csapata és a Budapesti Állatmentők idén először megrendezik jótékonysági vásárukat ahova mindenkit szeretettel várunk! Helyszín: III. ker, Óbuda Kerék utcai Máltai játszótér. Tárgyi adományokat is szívesen várunk a plakáton lévő telefonszámon lehet jelentkezni ez ügyben.

Baktató még hisz…

2011. március 27., vasárnap

S.O.S. – bajban van egy fekete, loncsos-bozontos, nevenincs kutyus Sajónémetiben, akiről még fotó is csak hátulról készült, bandukolás közben… Hosszú hetek óta kóborol szegény, enni akkor kap, ha valaki megszánja a falu utcáin, több helyen azonban inkább veréssel, rúgással fogadják. Ráadásul a napokban lesz az oltás ott is, sintéri jelenléttel, valószínűleg akadnak majd olyanok, akik még békés jelenlétét sem tűrik meg ennek a csendes, borzos kutyának, és bejelentik őt. Az pedig az álmok visszafordíthatatlan végét jelentené… Pedig ez a kutyus valóban csak szeretetre, gondoskodásra és jó szóra vágyik, mégis úgy tűnik, ennyi sem juthat neki ezen a világon.

Kérem, ha valaki esélyt tudna adni ennek a fekete, loncsos-bozontos, nevenincs kutyusnak, aki bizalmat szavazna egy hátulról lefényképezett, végtelen léleknek, az azonnal jelezze felém,
dikuszka(kukac)gmail(pont)com-on vagy a
0670/597-8277-s számon.

A kutyust én Baktatónak neveztem el, fiatal, pár éves, puli jellegű kan kutyus, különös ismertetőjele, hogy szemeiben a végtelen hit látszik. A mindennek ellenére létező, emberekbe vetett hit…Ami most örökre elveszni látszik… Segíts, kérlek…Ildikó

Zöld

2011. március 27., vasárnap

Gazdit keresünk Zöldnek, mentett fekete cicánknak.
4 tesója az idők során begazdisodott, már csak ő vár gazdira. Impozáns termetű, robosztus kamasz legényke, fénylő kékes-fekete bundával. Játékos, kedves cica, idegenekkel kissé félénk, de nekünk ölbemászik, fetreng, pocakot simiztet. Kedvenc játéka egy kimustrál cipőfűző, órákig képes eljátszani vele 🙂
Nagyon bízunk benne, hogy valaki esélyt ad neki is a boldog, hosszú gazdis életre. Ivartalanított, 2 kombinált oltása van. Örökbefogadási szerződéssel, oltási könyvvel, mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, ezért az orvosi ktgek részleges megtérítésével, lakáscicának költözne.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


Oszi

2011. március 27., vasárnap

Oszi kb. 5-6 hónapos,barátságos, dorombolós, fetrengős kissrác. Egy gyártelepre vackolta be magát, és igazi pasi módjára nemes egyszerűséggel leszólított minket :)Azóta ivartalanítottuk, 1 kombinált oltása már van.
Oszika igazi főnyeremény: bújik, dorombol, még az orvosi vizsgálat közben is egyfolytában berreg és azon is elgondolkodik, hogy egyen-e vagy bújjon-e.
Végleges, szerető családot keresünk számára, ahol élete végéig szeretnék és oltanák őt, és minden körülmények között gondoskodnának róla, ahol családtagként élhet.
Örökbefogadási szerződéssel, oltási könyvvel , mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, ezért az oltási ktgek részleges megtérítésével keres gazdit, olyat aki lakásban tartaná.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Gazdikereső tüneményes, csupa-csupaszív fiatal mentett kandúrka!

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdiját keresi a képen látható mentett, ivartalanított, chippel ellátott, fiatal szeretetbomba kandúrka!

Az utcán találtam tökéletes testi-lelki állapotban, nyakörvvel a nyakában, ám senki nem kereste, így most új gazdájára vár, arra, aki vigyáz rá és megbecsüli Őt…

Leírhatatlanul hálás, édes, emberközpontú, nyugodt, alkalmazkodó cica ő, akivel az égvilágon semmi gond nincs, és aki temérdek szeretettel képes
elhalmozni az embert.

Egészséges, szobatiszta, kisgyerek, más cica, kutya mellé is befogadható – nem túlzás állítani, hogy Tökéletes cica, ideális családi kedvenc, hűséges társ.

Csak egyet szeretne igazán: egy saját, szerető gazdit, akit elhalmozhat szeretetével.

Várja hát szerető jólelkű leendő gazdáját ez a tündérvirág, jobb sorsra érdemes kandúrka!


Gazdikereső nagyon helyes, nehéz sorsú, 5 hónapos kislegény!

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdit keres a képen látható mentett, kb. 5 hónapos, ivartalanított, chippel ellátott, szobatiszta, más cica mellé is befogadható helyes és gyönyörű kisfiú!

Nagyon szívszorító az ő története: üldözött cicaként kellett leélnie gyerekkorát, minek hatására még mindig benne van a félelem. Ám mivel gyerek még, és az őt régóta etető hölgy felé nyitott, bújt hozzá, egy
zerető otthonban magára talál majd, és teljes értékű, hűséges, egy életre hálás, nagyszerű cicája lesz valakinek!

Várja jólelkű örökbefogadó gazdiját ez a jobb sorsra érdemes helyes és gyönyörű kislegény!


Gazdit keres Nyuszi, a tündéri, nehéz sorsú, 5 hónapos kislány cica!

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdit keres Nyuszi, a képen látható kórházudvarból mentett, kb. 5 hónapos ivartalanított, chippel ellátott, szobatiszta, más cica mellé is
befogadható helyes és gyönyörű kislány cica!

Nagyon szívszorító az ő története: a kórházudvarban üldözött cicaként kellett leélnie gyerekkorát, minek hatására még mindig benne van a félelem. Ám mivel gyerek még, és egyébként az udvarban is nyitott
felénk, barátkozott, egy szerető otthonban magára talál majd, és teljes értékű, hűséges, egy életre hálás, nagyszerű cicája lesz valakinek!

Nyuszi, a jobb sorsra érdemes helyes és gyönyörű kislány várja jólelkű örökbefogadó gazdiját, megmentőjét, életének rendbe tevőjét!


Gazdikereső nagyon helyes, kb. 5 hónapos mentett kislány!

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdit keres a képen látható, kórház udvarából mentett kb. 5 hónapos, különleges mintázatú, nagyon helyes, hálás, ivartalanított, chippel ellátott kislány cica!

Szomorú a története: a kórházudvarban sokan üldözték, ám az emberekbe vetett hite töretlen maradt: nagyon hálás, ember-centrikus kislány, akinek leghőbb vágya egy saját, szerető gazdi, aki kárpótolja őt a méltatlan gyerekkoráért. Egy biztos: ő ezt sokszorosan fogja viszonozni.

Bent van tartva, szobatiszta, más cica mellé is befogadható.

Várja jó lelkű örökbefogadó gazdiját ez a nagyon kedves és szép, jobb sorsra érdemes kislány!

Gazdikereső tündérvirág, nyugodt, kórház udvarából mentett kislány cica

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdit keres a képen látható, kórház udvarából mentett extra nyugodt, jámbor, megbízható, nagyon-nagyon kedves, hálás, ivartalanított, chippel ellátott kislány cica!

Bent van tartva, szobatiszta, kisgyerek, más cica mellé is nyugodtan befogadható.
Igazi problémamentes, nyugodt, ragaszkodó cica, aki nem vágyik másra, mint egy szerető, saját gazdira.

Várja hát jólelkű örökbefogadóját ez a nagyon helyes, jobb sorsra érdemes kislány!

Gazdikereső hatalmas termetű (- és szívű!) csodaszép mentett (ex)kandúrka

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdát keres a képen látható (egykor vélhetően gazdás) utcáról mentett igazi hatalmas, nagyszívű, szeretetbomba, ivartalanított és chippel ellátott kandúrka!

Az első pillanattól fogva egy bűbáj, aki nagyon hálás minden jó szóért. Neki csak egy a lényeg: minél közelebb érezhesse magát a gazdihoz – és akkor megállás nélkül (ám nem tolakodóan) bújik, dorombol, ölelget…

Bent van tartva, szobatiszta, más cicákkal is jól kijön, igazi nyugodt, jámbor, megbízható, problémamentes cicó – ideális családi kedvenc!

Várja méltó, jólelkű örökbefogadó gazdiját ez a jobb sorsra érdemes bűbáj!

Gazdikereső tündéri, gyönyörű, fiatal mentett (ex)kandúrka!

2011. március 27., vasárnap

Gazdára talált

Szerető gazdát keres a képen látható (egykor vélhetően gazdás) utcáról mentett, ezüst-fehér színű, ivartalanított, chipes, bűbájos fiatal kandúrfi.

Az első perctől kezdve egy bűbáj, aki nagyon hálás a törődésért: minden vágya az, hogy az ember ölében lehessen, a végletekig gazdi-centrikus, „szól”, ha nem vele foglalkoznak. Szobatiszta, problémamentes, más
cicákkal is jól kijön, játékos, nem válogatós – ideális családi kedvenc!

Várja szerető jólelkű örökbefogadó gazdiját!

Házi cica – 3 éves nőstény, ajándékba ingyen elvihető!

2011. március 27., vasárnap

Gyönyörű, majdnem olyan kék, mint a brit cicák, kedves, felnőtt, ivartalanított cica gazdit keres. A cica emberekkel kedves, a pofija kerekded és gyönyörű, egyszínű szürkéskék a bundácskája. Egyedüli cicának ajánljuk. Lakásba szeretnénk adni, örökbefogadási szerződéssel, költségek részleges térítésével vihető el. Kérjük a gazdit, hogy hozzon magával cicahordót.

Akinek megtetszett, hívja a
06/70-771-2717-es számon Máriát, vagy a
06/20-8282-452-es számon engem.

Házi cica – 2 éves kandúr, ajándékba ingyen elvihető!

2011. március 27., vasárnap

Gyönyörű, ivartalanított kandúrka szerető gazdiját keresi. Eddig lakásban éltek a cicusok, oda is szeretnénk adni felelős gazdinak. A cica TÖKMAG gyereke. A cicának sárga a szeme, gyönyörű ápolt a bundácskája. Igazi kis feketepárducka. Örökbefogadási szerződéssel, költségek részleges térítésével, cicahordóval vihető el a cica.

Akinek megtetszett, kérem hívja Máriát a
06/70-771-27-17-es számon vagy engem a
06/20-8282-452-es számon.
Pest 21. kerület