Archívum: 2010. január 07.

Talált cica

2010. január 07., csütörtök

Gazdára talált

Tegnap találtuk ezt a pár hónapos, lány cicát Budapesten, XV. kerületben a Karatna téren.

Képek róla

Gina gazdit keres

2010. január 07., csütörtök

Gazdára talált

Ginácskát, közterületről tesóival együtt mentettük: selymes bundájú kistestű szőrgombóc, korának megfelelően játékos és érdeklődő. kb. 4 hónapos kislányka.
A kezeletlen macskanátha miatt, egyik szeme maradandó látáskárosodást szenvedett, de ezzel együtt kitűnően boldogul, nagyokat hancúrozik szintén félszemű tesójával. Nagyon szeretnénk, ha valaki így is belészeretne, mert így is gyönyörű, bájos, és életvidám kiscica.
Lakáscicának, ágybacicának, családtagnak szeretne költözni, ahol ezzel együtt élete végéig szeretnék őt és gondoskodnának róla.
Örökbefogadási szerződéssel vihető el, saját hordozóval érkező, felelős gazdinak.


Gazdikereső fiatal felnőtt, 1év alatti kislány cica: Sára

2010. január 07., csütörtök

Gazdára találtak

Gazdikereső fiatal felnőtt, 1év alatti kislány cica: Sára.
Közterületről mentettük, ennek ellenére egyből bújik, barátságos, talán valamikor gazdás cica lehetett, kitartóan szeretett volna bejutni mindig ugyanannak a lépcsőháznak a kapuján. 🙁
Jó kondiban van, és más cicákkal szemben egyelőre gyanakvó, talán egyedüli kedvenc volt valakinél.
Kedves, dúcolós, és hozzá dumálós lányka, azóta ivartalanítottuk.
Elsősorban lakáscicának szeretnénk adni vagy kimondottan csendes helyen lévő kertesházba, de benti, ki-bejárós cicának.
Örökbefogadási szerződéssel vihető el, saját hordozóval érkező, felelős gazdinak.


Vörös cica

2010. január 07., csütörtök

Vörös, 1 év körüli, kandúr utcacica keresi gazdáját. A képen kicsit koszos a fejecskéje, mert szegény az autók alatt szokott melegedni.

Barátságos „dorombológép”, lakásban, kertben egyaránt jól érezné magát… csak már tartozhatna valakihez/valahova.

Érdeklődni: 06-20-437-0871


Január 6-án talált fehér cica

2010. január 07., csütörtök

Tegnap, január 6-án a 22. kerület Kereszt utcában találtunk egy fehér, fiatal, szerintünk nőstény cicát, egy helyben nyávogott keservesen, nem mozdult, így hazahoztuk, de sokáig nem maradhat nálunk, sajnos a kutyánk nagyon nem szívleli, és a cica sem őt. 🙂 Szemmel láthatóan keresi a gazdiját! nyakörv nem volt rajta, de nincs kiéhezve, elhanyagolva.

Érdeklődni: 06-20-484-4646

KÖSZÖNÖM!!!!!!


Nyugdíjas cicamentő bajban van – Szilsárkány

2010. január 07., csütörtök

Kéri szépen, hogy aki tud segítsen vhogyan rajta. Bedobálnak hozzá évek óta cicákat, de már tésztát sem tud venni a nyugdíjából. Éheznek a cicák és ő is. Ha vki tud vmilyen formában segítsen rajta – kéri. Nagyon köszöni a segítséget előre is.

06(96)286-567 a telefonszáma.

Csak kapna már valahonnan valamit, el van zárva a külvilágtól, messze lakik minden nagyobb településtől. Éhezik a cicákkal együtt.