Gazdám!
2008. február 17., vasárnapKöszönöm neked, hogy szolgálhattalak. Köszönöm, hogy őrizhettelek és vigyázhattam rád. Hogy megugathattam az idegeneket a kapud előtt, hogy játszhattam a gyerekeiddel és megehettem a maradékodat. Köszönöm, hogy vetettél nekem egy rongyot, amin alhattam és volt egy kidőlt-bedőlt ólam, ahol meghúzhattam magam. Amikor beteg lettem, NEM gyógyíttattál. Gondosan beragasztottál egy akkora kartonba, hogy éppen elfértem. Hogy olyan jól körbetekerted a ragasztót. Hogy az út szélén kihajítottál, mint a szemetet. Hogy úgy gurult az a doboz, hogy kiszakadt a kövön és ki tudtam rágni magam. Hogy egy menhely közelében dobtál ki. (Vagy csak véletlen volt?) Hogy jött arra valaki, aki észrevett. Elment. Visszajött. Mert megszeretett. (Ismered ezt a szót, gazdám?) Egy perce ismert csak, de értem jött. Morogtam és haraptam, mert téged akartalak. (Te akartál engem valaha?) De nem ment el. Megfogott. Étellel, vízzel kínált. Simogatott. Orvoshoz vitt. Sírt. Méltóképpen kísért utolsó utamra. Pedig még csak a nevemet sem tudta.
Tegnap találták a Törökbálinti depónál egy dobozba kidobva. 8 év körüli tacsimama. Hatalmas daganata volt, dokihoz került, de áttétei és fájdalmai voltak, így elaltatták.
Forrás: netboard
