Archívum: 'Gazdára váró kutya' kategória

Mátrix, egy a kiskapudiak közül…

2013. július 14., vasárnap

Mátrix kiskapudi lakos, a HEROSZ Ózdi Szervezetének pártfogoltja; megtekintése előzetes telefonos egyeztetést követően. Oltási könyvvel, örökbefogadási nyilatkozattal, chipezve, oltva, ivartalanítva, rendszeresen külső-belső parazitamentesítve, kölcsönös kutya-gazdi szimpátia esetén, egyetlen oltás áráért, szerető otthonba örökbe fogadható. Ha pedig segíteni szeretnéd Mátrix mindennapjait, valamint jelenlegi és leendő sorstársait, az az OTP 11734121-20043678 számú számlaszámán keresztül megteheti, és mi nagyon hálásan köszönjük, más jellegű adományt is örömmel várunk, a négylábú védencek ellátásával és épülő menhelyünk fejlesztésével kapcsolatban is, illetve a kóbor álmok mellett elkötelezett helyiek és környékbeliek (netes segítség esetén távolabbiak is) önkéntes munkáját is nagyra nyílt szívvel fogadjuk (akár a gaz irtásában, akár takarításban, akár keményebb fizikai munkákban, és a sor szinte végtelen… Köszönöm, ha elolvastad egyik Védencem, Mátrix sorait, a Falka soraival együtt, én csak azt tolmácsolom, amit ők mondanak, és amit a nap mint nap értük dobbanó szívem diktál…

Fazekas Ildikó, Ózd-Kiskapud, 2013.július 12.
dikuszka(kukac)gmail(pont)comd

Mátrix

Puli gazdit keres!!!

2013. július 14., vasárnap

2 éves, fajtatiszta. oltott, chipezett puli kan gazdit keres. Gubanc jelenleg Surányban él.
Alább olvasható a gazda által írott jellemzés.

,,Hogyan jellemezném? A világ legokosabb az emberi faj előtt-után-közben, ahogy tetszik. És ezt nem csak én mondom, hanem a környezetemben mindenki egybehangzóan, továbbá: hihetetlenül szeretetet igénylő, a gazdi minden szavát lesi, nagyon szófogadó: a nyitott utcai kapun ki nem lép, gazdája jóváhagyása nélkül, csak „jóváhagyó” szóval teszi a lábát teraszra, arra pedig unszolásra sem hajlandó, hogy lakószobába lépjen. Bátran mondhatom, hogy nem egy „elkóborló”, elcsatangoló kutyus!!! Ami az ennivalót illeti, nagyon kevéssel beéri. A száraz kaja nem fűlik a fogához.

Oltási igazolvánnyal és chippel rendelkezik.

Az az én gondom, hogy házamban egyedül vagyok, szó szerint nincs kire hagynom, márpedig nékem „menetrend” szerint le kell mennem szülőföldemre, a Délvidékre. Tulajdonképpen a barátaim biztatására fogadtam be (valamennyien Pesten laknak), de rájuk sajnos nem számíthatok tartósan. Van egy másik nyomós ok: ősszel minden valószínűség szerint költözöm a szigetről, ezért mindenképpen lépnem kell valamit addig! Bárkinek nincs szívem elajándékozni, mert annál többet érdemel, viszont, ha nem találok megoldást, akkor kényszer-megoldáshoz kell folyamodnom.

Részemről annak sem látom akadályát, hogy havonta bizonyos mennyiségű tápot biztosítsak annak a személynek, aki befogadná (volt ugyanis egy eset, egy idősebb, nyugdíjas hölgy szerette volna, csak kevéske nyugdíjára hivatkozva nem merte vállalni, elmulasztottam ezt a lehetőséget neki megemlíteni).”

T: +36-30-260-45-02

jkjkj

Honey gazdit keres

2013. május 30., csütörtök

Honey-t 1 hete fogadták be Horány utcáiról (2013.05.20. körül). Kb. 3 évesnek saccolják, keverék kan. Kitett kutyus volt. Megtalálói megsajnálták és haza vitték. Megfürdették, megkapta az oltásokat. Csak sajnos a megtaláló 2 hét múlva külföldre távozik, ezért új hely kell Honey-nak. Jellemzése: Nagyon nyugodt, nem ugat, mindenkihez kedves, emberekhez, kutyákhoz, macskákhoz. Nagyon szeret sétálni. Csak jó tulajdonságai vannak. A légynek sem árt. Kissé szomorkás még, amiért kirakták, ezért mihamarabb keresünk neki egy végleges gazdit.

Érd:
06-70-227-3144,
06-20-9766-883

h1

Ír farkas kan gazdit keres

2013. május 30., csütörtök

Vitéz, 2 éves fajtatiszta, törzskönyvezett ír farkas kan gazdit keres. A szomszédok nem tűrik az ,,ugatását”. Mindenkivel barátságos: emberekkel, kutyákkal, macskákkal. Házőrzőnek nem alkalmas, mert mindenkit beenged. Nagyon sportos, naponta min. 5 km-t kell vele futni. Horányban (Szentendrei-szigeten) él. Oltott, chipezett. Csakis családi kedvencnek, örökbefogadási nyilatkozattal, ellenőrzött helyre.

Érd: 06-20-9766-883

ír2

Brúnó Pócsmegyerről

2013. május 30., csütörtök

Ajándékba odaadnám kétéves német juhász kutyusomat anyagi okok miatt. Brúnó egy jó lelkű, okos kutyus, akit kiskorában nagyon sokat vertek. Most már megbízik az emberekben, és hűségesen őrzi a házat. Be van oltva, chipje nincs. Kertes házba való, nem panelba.
Ha tudnak abban segíteni, hogy jólelkű kertes ház tulajdonoshoz kerüljön, azt megköszönném. Az én gyermekeimmel barátságos és sosem morogta meg,vagy bántotta őket. Az idegenekkel szemben bizalmatlan.
A segítségét előre is köszönöm.
Ha valaki elakarja vinni, akkor szívesen látjuk. A kutyaházat is odaadjuk ajándékba. Azt nem szeretném, hogy menhelyre kerüljön, ezért amíg nincs gazdi, jelentkező, addig természetesen továbbra is ellátjuk a kutyust.

Érd. az alábbi számokon:
06-20-571-6502,
06-20-9766-883.

DSCF3525

Új gazdit keresünk

2013. május 30., csütörtök

Új gazdit keresünk egy éves erdélyi kopó szuka kutyánknak családi okok miatt. Ingyen odaadjuk, törzskönyve nincs, mert nem kértünk a tenyésztőtől. De a szerződés megvan amivel vásároltuk.

Érdeklődni lehet:
szilasiibolya5(kukac)gmail(pont)com

P1160668

FRICI gazdit keres

2013. április 02., kedd

FRICI egy 2009-ben született kan kutyus, feltehetően pumi-schnauzer keverék.
Kis-közepes termetű, puha göndörkés szőrzete rendszeres nyírásra szorul, a pumi jelleg elsősorban ott mutatkozik meg, hogy jó jelző kutya, a közeledő idegeneket erősen és feltűnően megugatja.
2010 téli hónapjaiban mentettük meg őt a fővárosban, ahol az egyik külső kerületben csatangolt az utcán, borzalmasan elhanyagolt állapotban volt, ki tudja mit ehetett, valami rettenetes felismerhetetlen dolgok kerültek elő belőle.
A menhelyen hamar rendbe jött, féregtelenítve, oltva, chippelve és ivartalanítva nagyon hamar örökbe fogadta egy kedves idősebb hölgy. Sajnos a hölgy súlyos betegség után kórházba került, megszakadt vele a kapcsolatunk, Frici ismét nálunk landolt, jelenleg ideiglenes befogadójánál várja az új gazdi jelentkezését.

FRICI egy rendkívül kedves, szeretetre méltó, barátságos kutya. Szereti az embert, a gyerekeket, minden fajta kutyával nyugodt és barátságos, jelenleg is egy szuka és egy kan kutyával él együtt. Nyugodt, kiegyensúlyozott, kiszámítható kutyus. Gazdájához nagy szeretet fűzi, gyönyörű barna, csillogó szemeivel hálásan néz fel minden jó szóra, simogatásra. Keresi és várja a gazda közelségét, de soha nem erőszakos, nem követelődző, kér egy rövid simogatást, egy pár jó szót és tovább áll a saját köreibe.
Nem akar a gazda ágyában aludni (!), este odabújik egy kis simogatásra, de rövid idő után megy a saját fekhelyére, egész éjszaka ott alszik.

Nagyon szeret sétálni, érdeklődő, de megbízható is egyben, bátran el lehet engedni, nem megy el a gazdától messzire. A szembe jövő kutyákkal barátságos, nem támadó, egy darabig elkíséri őket majd visszatér a gazdihoz. Három hónapja van az ideiglenes befogadónál, ezalatt még egyszer sem szaladt el a mindennapi séta során.

Frici első örökbefogadójánál lakásban élt, jelenleg kertes házban lakik és szemmel láthatóan imád a kertben szaladgálni, lesni ki a kerítésen, intézkedni, jönni-menni. Ugyanakkor a lakásban is nyugodt, órákra bent lehet hagyni, nyugodtan alszik, soha nem okoz gondot. Abszolút és feltétlenül szobatiszta, emésztése rendezett, mindenevő, jó étvágya van, de nem telhetetlen, minden szempontból egészséges kutya.

Új, szerető és felelős gazdit keresünk Fricinek. Családba, több gyerek mellé, de idősebb házaspárnak, akár egyedülállónak is ajánljuk! Olyan gazdit keresünk, aki közel engedi magához, akinek a kutya nem csak egy házi állat, hanem egy kedves társ, egy családtag, egy érző lény! Jó lenne egy családi ház neki, ahol a kertben sokat szaladgálhat, de mint írtuk a lakásban is jól érzi magát, sőt kéri a lakásba való bejárás lehetőségét nagyfokú emberszeretete miatt.
Oltva, chippelve, ivartalanítva van.
Előzetes megbeszélés, informálódás után, örökbefogadási szerződéssel adjuk örökbe.

Telefon: 0620 2200223 vagy Árvácska

mini-P1000902

SOS Vizsla fiú és 2 keverék a makói gyepin!

2013. március 29., péntek

Kérlek segítsetek ennek a 3 szerencsétlennek, ha tudtok!!!

CHARLIE
MAKÓI GYEPIN VAN!
2013.03.21. KÖTELEZŐ TARTÁSI IDEJÉBŐL 12 NAP VAN HÁTRA!
Szia! Vizsla, fiú kutyus vagyok, fiatalnak mondanak. Félénk, de barátságos, gyere és menjünk
együtt haza!

YANKEE
ÖREGSÉGÉRE EZT ÉRDEMELTE? MENNYI ESÉLYE VAN, HOGY A MAKÓI GYEPIRŐL
KIJUSSON?
2013.03.21. KÖTELEZŐ TARTÁSI IDEJÉBŐL 12 NAP VAN HÁTRA!
Szia! Keverék, öreg, kan kutyus vagyok! Várlak, menjünk együtt haza!

NOVEMBER” kutyus KARANTÉNJA LEJÁRT, 0 NAP VAN HÁTRA A MAKÓI GYEPMESTERI TELEP
WEBOLDALA SZERINT!
Szia! Fekete, keverék, kan, félénk, de barátságos, kutyus várja leendő gazdiját!

Telefon: 06-30-4583556

6589_471990342868224_1737199075_n

544422_471990012868257_1842291278_n

601481_471101619623763_1822009643_n

SCOTTI SOS GAZDIT KERES!!!

2013. március 22., péntek

5 éves golden retriever, gyerekbarát, imádnivaló, nagyon
vágyik a szeretetre. Vácott van, a gazdája külföldön
dolgozik. Eteti valaki, de a kutyus már nem először lógott
meg, és most a menhelyre vitték. Most hazavitte a gazdi egyik barátja, de tuti megint meg fog lógni…

Olyan családot keresünk neki, ahol jól érezheti magát
és nem akar majd folyton megszökni a törődés hiánya miatt.

Érdeklődni: hkvacika(kukac)gmail(pont)com

Scotti3

Zsazsa az élő lelet

2013. március 16., szombat

Ez a kutyus a sz.fehérvári Szent István Múzeumban várja új, szerető gazdáját, aki most már az élete végéig gondoskodni tud róla.

Kizárólag komoly, felelős állattartó jelentkezését várják!
(Zsazsának már sok csalódása volt, s már majdnem feladta az emberi közömbösséggel szembeni harcot, amikor a restaurátorok január elején egy reggel éhesen, legyengülve, félősen találtak rá a belvárosi játékbolt előtt.

Most már jól van, megerősödött, csak egy igazi barátra vár, akiben megbízhat!

Szent István Király Múzeum
cím: 8000 Székesfehérvár, Fő utca 6.
telefon: +36 22 315-583, +36 22 329-505

Zsazsa az élő lelet

S.O.S!!!

2013. február 27., szerda

Szóltak nekem,hogy az egyik házhoz, bedobtak két puli kiskutyát.Mindkettő kisfiú. Talán egy hónaposak lehetnek.Akihez bedobták, annak már van 3 kutyája, ezeket a kis csöppségeket, úgy ahogy tudja eteti, de már nem sokáig bírja. A kis pulik rengeteg kullanccsal vannak tele, az egyik beteg lehet mert nem jön ki az ólból, valami baja lehet! Betegek lehetnek, nem lehetnek beoltva szerintem!! S.O.S!!!! Mielőbbi befogadó vagy gazdi kell!!

Örkény elérhetőség:
06-70-291-81-06

rerere

Bundika, idős tacsi-keverék kan gazdit keres

2013. február 23., szombat

ÖRÖKBEFOGADHATÓ ! BUNDI ♥

13 éves tacskó, hosszú szőrű kanocska. Nyugodt, jó természetű, szófogadó, mindenkivel jól kijön, emberrel- állattal ! Hányattatott sors után szeretne egy nyugodt lakhelyet. Oltva, chipezve.

Érd: 06-20-381-5111

bundi1

AZ ELSZÁNT ÁLLATVÉDŐK GAZDIRA VÁRÓI

2013. február 17., vasárnap

AZ ELSZÁNT ÁLLATVÉDŐK GAZDIRA VÁRÓI

SOS gazdikereső!

2013. február 17., vasárnap

SOS gazdikereső!

Leírása:
Születése idő: 2011.04.07.
Faj: Landseer
Ivar: kan
Szín: fekete-fehér (a feje fekete „maszkos”, a teste fehér, bal oldalán egy nagyobb fekete folt).

Hívónév: Doma
Lakhely: Leányfalu

Oltott, chipezett. Nincs ivartalanítva.

A gazda által adott leírás:
„A gyerekekkel valami miatt nem jön ki. Kiskora óta próbáljuk összeszoktatni őket, de két év alatt ez nem sikerült. A szomszéd gyerekeket is ugatja, még akkor is, ha a házban vannak, és meglátja őket a saját ablakukban nézelődni. Nálunk két gyerek van, most várjuk a harmadikat. Ha a gyerekek kint vannak, a kutya van bezárva, ha bejövünk, akkor kiengedjük. Ez teljesen áldatlan állapot így.

– A másik, hogy rettentően ugat. Nyáron éjjel 2-kor jártunk ki rá-rászólni a kutyára — mint hallottuk a szomszéd is. A kutya ugatásán és viselkedésén is látszik, hogy olykor ideges, nyugtalan.

Mindezek ellenére csupa szív állat. Rettentő nagy szeretet van benne, de mi képtelenek vagyunk ezt a helyzetet megoldani, hiszen a lakhelyen nem változtathatunk, az életmódunkon pedig nem tudunk.

Egy éves koráig tenyésztői tápot vettünk neki (Susa AZ2) aztán áttértünk a vegyes kosztra.

A fésülés nem a kedvence, eltűri, de van egy időkorlát, ami után inkább játszani kell engedni.

Eléggé rág, a gyerekjátékok nem maradhatnak a kertben ,de szerintem ez nem különös tulajdonság. (megértem, hogy nem tud ellenállni egy piros
lapátnak)

Nagyon szeret apportírozni, kitartó, hosszú ideig. Bármit visszahoz.”

Érdeklődni az ideiglenes befogadónál:
06-20-9766-883

5

E.T.

2013. február 12., kedd

Ő egy westi – spitz keverék szuka és a fogai alapján 5-6 hónapos.
kis macskaméretű kutyuska.
Nem lesz már nagyobb, csak egy kicsivel!
Édes, mókás kis fazon.
Ezek nem fülek, ezek katonai lokátorok!
Új-Hatvanban találták, a Coop előtt didergett az esőben.
Sürgős az elhelyezése!!! Nagyon jó gazdit keresünk neki!

Az alapítvány mentett állatai magánházaknál vannak elhelyezve, mivel Hatvanban nincs se gyepmesteri telep, se menhely. Az önkormányzat bármikor elrendelheti az altatást, ha nincs hely az újaknak. 2009-2012-ig 1031 kutyus lett megmentve.
S.O.S. gazdikra van szükség!
Most VÉSZHELYZET van, 50 kutya sorsa nem megoldott!!!
Félő, hogy ALTATÁS LESZ!:(((

KÖZVETLEN KAPCSOLAT: Rudas Aranka, Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány
3000 Hatvan, Bercsényi u. 28.
E-mail cím: ariar60(kukac)gmail(pont)com vagy
kutyasziv60(kukac)freemail(pont)hu
Telefon: 06/20/248-02-08
KAPCSOLATTARTÓ: Lászlóné Ani
E-mail cím: murcsi5008(kukac)gmail(pont)com
Telefon: 06/30/497-09-58

E.T.10