Fekete-fehér kandúr elveszett!!!

Megtalálták

Október 24-én elveszett a fekete fehér színű másfél éves kiherélt kandúrunk. Szép fejlett, jól táplált cica gyönyörű fényes szőrrel. A család és főleg az én kedvencem, velem volt a legtöbbet. Bent is, kint is szabadon mászkált. Szereti a hasát, így mindig hazajött enni, nagyon messzire nem járt el. Mióta eltűnt, lelki beteg vagyok, mert rosszra gondolok, de remélem, még előkerül.
Budapesten a XV. kerületben lakom kertes házban a Veresegyház utca elején.

———————————————-
Örömmel tudatom október 24-én elveszett Nyafi cicám tegnap hazakerült. Egy kedves cicabarát néni segített nekem, ő ismerte fel a képen és írta ki nekem a buszmegállóba, lehet, hogy az én cicámat eteti, aranyos de félénk. Felvitte volna hozzájuk, de már nagyon sok cicát gondoz. Nyafimról se feledkezett meg, levitt neki ennivalót és így mentette meg a drágámat. Tőlünk nem is olyan messze levő kis lakótelepen kóborgott, nem igaz, azért arra ő nem igazán járt, nem is értem, hogy kerülhetett el oda. Én este már sokadszorra elsétáltam arra, hívtam, a nevét szólongattam és egy kocsi mellett haladtam éppen el, mikor nyávogott nekem, mintha mondaná: itt vagyok. Felkaptam őt, sírtam örömömben és sietve hazavittem. Olyan szép volt, nem lett sovány, nőtt is szerintem.. Még vannak rendes emberek, akik önzetlenül segítenek az utcán kóborló állatoknak. A néninek örök hálával tartozom…. Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem kaphattam volna.

Kellemes karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden kedves állatbarátnak.
Judit

Írj egy kommentet