Bőny-Szőlőhegy S.O.S mentési akció

HÍREK 2008.09.29:

Még mindig van 29 kutya és 29 macska Bőnyben és az örökbefogadási kedv sajnos nagyon megcsappant. Hétvégén a várt dömping helyett mindössze 2-3 kutya és macska került gazdához, ami több mint a semmi, de nagyon kevés. Félő, hogy hétköznap még inkább nem jönnek az emberek.

Kérjük, aki tud, segítsen az állatok elhelyezésében, mert az önkéntesek (össz. 4-5 ember) másfél hete ingáznak Győr és Bőny között, és szellemileg, fizikailag egyaránt túlterheltek. Egyre nehezebb megoldaniuk, hogy a 130 kutya és 20 macska ellátása után Bőnybe is kiutazzanak minden nap ellátni az állatokat. Ráadásul sajnos hiába visznek el 1-2 állatot naponta, ha a felelőtlen, nemtörődöm embereknek köszönhetően nem csökken a létszám. Múlt héten 2 kutyát adtak le Bőnyben azzal a kijelentéssel, hogy az út szélén fogják kidobni, ha nem veszik át (az egyik egy anyakutya volt a kölykeivel, őket azóta elvitték) és a győri menhely kapuján is folyamatosan dobálják be éjszaka az állatokat. Egyszerűen nincs hová tenni ennyi kutyát és macskát, és lassan beköszönt a hideg is.

Ráadásul a helyi sajtóban ma megjelent cikk többet árt az ügynek, mint használ.

Nagyon-nagyon köszönjük mindenkinek, aki eddig segített! Akár élelemmel, akár egyéb módon.
Kérjük, aki még el tudna helyezni állatot, jöjjön! Nagyon szeretetreméltóak és kedvesek.

2008.09.29.

A környék önkéntesei

Előzmény:
http://localhost/archives/5013

Írj egy kommentet