CSÍ elveszett!

Megtalálták

2008.06.09-én, Bp. X. ker. Salgótarjáni u. – Pongrác úti lakótelep fszt-i lakásából (ablakon keresztül meglógott) elveszett CSÍ névre hallgató, 6 éves, vörös-cirmos herélt kandúr cicánk.

Nagyon hiányzik!

dscf0093w080616.jpg

1 komment ehhez: “CSÍ elveszett!”

  1. talaltcica írta:

    idézet:

    „Köszönöm a reagálást!

    Szerintünk az eltűnését követően bezárhatták vagy pincébe, vagy lépcsőházba. Azért feltételezzük, hogy nem lakásba, mert iszonyúan lefogyott, kiszáradt, csupa korom volt.
    Sérülés nem látszik rajta, illetve az oldalán kb. 10 cm enyhe szőrhiány, ami arra utal, hogy valahonnan kipréselhette magát.

    Szerencsénk volt a lakossággal is, mivel fényképes plakátról már az egész környezetünk tudott Csíről. Egy nagyon kedves hölgy értesített, hogy egy különlegesen vörös cica próbál bejönni a lépcsőházba, de félelmében elszaladt és bebújt egy szellőzőnyíláson.
    Azonnal rohantam a hölggyel. A nevén szólongattam, mire fújva ugyan, de előbújt a nyílásból és megtörtént a „nagy találkozás”. Mindenkinek könnybe lábadt a szeme, amikor hozzám bújt.

    Sok megkeresést kaptam telefonon más gazdiktól is, csak biztatni tudom Őket, hogy egy cica – még ha az ösztönei miatt – el is csavarog, előbb-utóbb visszamegy a szeretteihez, amennyiben nem éri baleset, illetve nem találkozik „gonosz” emberekkel.

    Ez a mi történetünk, kerek egy hónap után.”

Írj egy kommentet