Találtcicák az év elején

Nos, az új év újult erővel kezdődött, a decemberi punnyadás után januárban újabb csúcsot döntött a látogatószám. Az eddigi 5124-et sikerült 6273-ra feltornázni, ez 22,4%-os növekedés. Ha a február 31 napos lenne, akkor még ennél is jobb eredményt értünk volna el, de így meg kell elégednünk a 6000-es látogatószámmal.

Február 26-án a napi rekord is megdőlt, 369 látogató érkezett aznap, de ami ebben a legszebb, hogy közülük 338 teljesen egyedi volt.

Egyébként szép csendben átléptük az 50.000-es látogatószám-határt, most éppen 52.000-nél tartunk. Az új látogatók aránya az új évben is 50%-on felüli volt, pontosan 52%, ami azt jelenti számokban, hogy az idei két hónapban 1667-en ismerték meg újonnan a honlapot. Ez havi 800 olyan látogatót jelent, akik eddig még nem jártak a honlapon. Szeretettel köszöntjük őket! 🙂

Szóval ennyit a fejlődésről. Ezt a Google egyébként 4-es PageRank-kel honorálta. Eddig is volt, hogy a keresőkben előbb jöttünk valamilyen eseménnyel, mint maga az esemény szervezője, ezek szerint ez a jövőben még inkább így lesz. 🙂

Hogy ne csak a statisztikával untassak mindenkit újra és újra, írnék egy kicsit a filozófiánkról. Nem kérdés, hogy az állatvédelemhez, a macskák ellátásához pénz kell. A kérdés, ki hogyan szerzi ezt a pénzt, és mire használja.

Egyik lehetőség egy alapítvány létrehozása, a pénz összegyűjtése a nagyközönségtől, és törvények alapján történő felhasználása az alapítvány céljára, történetesen az állatvédelemre. A pénz jöhet közvetlen adomány formájában (adókedvezmény jár érte), vagy az szja 1%-ából. Ha valaki fizetett, onnantól kezdve más emberekre, az alapítványra van bízva, hogy a pénzt megfelelően használják fel. Ami rögtön felveti az ellenőrizhetőség kérdését is. Részletekbe itt most nem mennék bele…

Mi ezért úgy döntöttünk annak idején, hogy nem is szeretnénk soha ilyen pénzgyűjtéssel kísérletezni. Ehelyett lehetővé tesszük az embereknek, hogy közvetlenül segíthessék a cicákat. Ez ráadásul kevésbé személytelen, mint pénzt utalni egy szervezetnek, hiszen részesülhetünk nap mint nap a cica szeretetében, dorombolásában, „dagasztásában” (és ébresztőórának sem utolsó).

Egy cica átlagos tartása kijön évi kb. 100 ezer forintból. Ezt a pénzt nem mi gyűjtjük be az emberektől, hanem a cicát közvetítjük hozzájuk. Így biztosak lehetnek abban, hogy pénzüknek minden fillérje a cicájára fordítódik, és nem adminisztrációra, benzinre, alkalmazottak fizetésére stb.

Ha a nagyságrendekbe belegondolunk, a két módszer azonos eredménnyel járhat. A honlapon jelenleg 199 hirdetésben lévő cica került gazdához, az átlag 1,5 cicával számolva kb. 300 cica. Ezeknek az éves ellátása 300×100 ezer, azaz 30 millió forint. A honlap tehát évente 30 millióval járul hozzá a cicák fenntartásához. Ennek a hatásnak az eléréséhez pedig nagyságrendekkel kevesebb pénzre van szükség. Ha azt nézem, hogy a hirdetések felrakására szánt időmet bármilyen más hobbira el tudnám pazarolni, akkor ennek pénzben kifejezett értéke nincs. A honlap tárhelye pedig évente kb. 15 ezer forintba kerül.

Összefoglalva: más, állatszerető emberek pénzével a mi kis 15 ezer forintunk hatását meg tudjuk 2000-szerezni (!), biztosítva közben azt, hogy minden fillér a cicáknak menjen.

Nekünk ez nagyon jó érzés, ezért csináljuk! És nagyon jól tudjuk, hogy ebben a konstrukcióban a fontos láncszemek azok az emberek, akik hirdetik a honlapot saját oldalaikon, fórumokban, továbbadják a hírét, veszik a fáradságot, hogy feladják a hirdetést a talált cicájukról, aktívan, pénzt rááldozva is tesznek a cicák megmentéséért (Cicagazdikereső Társaság), begyűjtéséért, a cicákat ideiglenes befogadják, és a legfontosabbak, akik örökbe fogadják a cicákat, és egy hosszú, boldog kapcsolatban gondjukat viselik, felelősséget vállalnak értük.

Nélkülük semmi sem történne. Mindezeknek az embereknek nagyon szépen köszönjük!!!

Írj egy kommentet