SOS Kenny

Kenny története, ami remélem nemsokára boldog gazdisodással végződik!

Egerben a négysávos közepén egy havagnese keverék kutya szaladgált az autók
között. Az egyik önkéntesünk meglátta, és befogta a kutyát, és elvitte
ideiglenesbe. Mint kiderült, a kutya kétlaki életet él, és az egyik helyről
sétál a másikra ami kb 5 km távolság. Persze akkor nem szóltak, hogy kölykei
vannak. A kutya reggelre megszökött. Útnak indultunk megkeresni, és sikerült
kideríteni, hogy mi a kutya második “otthona”. Egy putri. A kutya ott volt.
Kenny és három testvére fel voltak, dobva egy padlás szerű valamire, mert
hát “annyira szeretik az állatokat, hogy nem verték fejbe a kicsiket, majd a
padon szépen elpusztulnak”. Ami pár órán belül meg is történt volna, az
egyik kiskutyára az állatorvos is azt mondta, hogy nem marad meg, de hála
egy természetgyógyásznak sikerült feltölteni energiával, és tudott enni,
inni. Alultápláltak voltak, tele féreggel, bolhával, atkával.
Mára már az anyakutya, és Kenny minden tesója boldogan élnek az új gazdinál.
Kenny még nem. Van neki gazdi, csak nagyon messze. Az egyesületnek nincs
pénze, a gazdi sem tudja fizetni az utat. Ezért gyűjtünk, hogy elkerülhessen
ő is gazdihoz.
K&H Bank Zrt.
Számlaszám:
10403507-50526567-53831002International bank account:
HU60 1040 3507 5052 6567 5383 1002
SWIFT kód: OKHBHUHB

Előre is köszönöm a segítséget, minden jót kívánok tiszta szívből!

Sulcz Lilla
Állatok Nevében Fajta- és Díszállat Mentő Egyesület

lilla.allatokneveben(kukac)gmail(pont)com


1 komment ehhez: “SOS Kenny”

  1. Marcsi írta:

    Na ne, ha valaki még az utat sem tudja fizetni, miből kívánja etetni meg állatorvoshoz vinni a kutyust??

Írj egy kommentet