Berci

Berci 2010 decemberében született németjuhász keverék kan kutyus.
Testvérkéivel együtt került gondozásunkba, ők azóta mind szerető
gazdiknál élnek. Bercike még várja az igazit! Nagyon értelmes,
tanulékony, könnyen kezelhető kutya.
Máris ismeri az „ül” és „feküdj” parancsokat, gyönyörűen behívható, és
némi kölykös szeleburdisággal fűszerezve, de szépen szót fogad.
Imád más kutyákkal játszani, így másik játékos, fiatalos kutyák mellé
ideális pajtás lenne. Gyerekekhez is ajánlható, finoman tud játszani,
nem harap közben. Nagyon ölbemászós, igényli az ember közelségét,
egyedül kizárva egy kertben, játszópajtás nélkül nem az igazi neki.
Rövid szőre miatt amúgy is fázós, hideg téli éjjeleken nem való neki a
kerti lak. Eddig nagyrészt lakásban élt, tehát szobatiszta. Ideális
esetben napközben kertben hancúrozhatna másik kutyussal, éjjel benn
alhatna. Pórázhoz szokott, sétáltatható és igényli is azt.
Remek orra, értelmes volta és könnyű nevelhetősége miatt idális lehet
nyomkövető és egyéb szimatmunka sportokra, amit nagyban megkönnyít
labdaszeretete.
Berci jelenleg Pest megyében lakik. Örökbefogadási szerződéssel
fogadható örökbe, mely tartalmazza az ivartalanítási kötelezettséget
is.
Érdeklődni lehet:
jutka(kukac)zoldzebra(pont)hu vagy
30/447-64-92


Írj egy kommentet