Beteg kutya segítséget kér!!! SOS

Nevem Perjésiné Sticz Hajnalka, kutyám Brittany 3 éves fajtatiszta bernáthegyi. 1 éve beteg lett. Epilepszia-szerü rohamai vannak /most kb. 3 hónapja nincs/. Nyáron testszerte vérző fekélyei voltak, a szőre kihullott. Gyógyfüvekkel, gyógyteákkal kezeltem és helyre jött. Most kb 1 hónapja kiújult, nagyobb terjedelemben. Jelenleg 2 hete nem eszik, már alig iszik, és csak fekszik. Folyamatosan vérzik a bőre, főleg mellkasa, arca /már nem lát/.
Bolhás is, a bolha ellen folyamatosan kezeltem, többnyire hatástalanul /bolhaporok, bolhacseppek, bolhanyakörv, neostomosan-oldat/.
Tavaly nyár eleje óta próbálok segítséget kérni de senki sem segít, süket fülekre találtam.Most már fel is jelentettem magam a helyi szolnoki Csillagszem Alapítványnál, de ez is hatástalan maradt. Sőt az én kérésemre a szomszédom is feljelentett, minden eredmény nélkül. A kutyus szenved, haldoklik.
Egyedül, saját jövedelem nélkül nevelem a két kislányom, segítségem nincs /utóbbi 2 évben kerültem ilyen helyzetbe, férjem elhagyott, édesanyám, testvérem meghalt, munkámat elveszítettem, gépkocsimat elvitte a Bank, árverezés előtt állunk/.
Fentiekből talán kitűnik, hogy miért kérek Brittany gyógyításához segítséget.
Ő gyönyörű, barátságos, gyermekszerető kutya, még így leromlott állapotában is.

Tószegen (Szolnok mellett)
telefonszám: 06209603108

2 hozzászólás ehhez: “Beteg kutya segítséget kér!!! SOS”

  1. Lelenc Kutyamentő Egyesület írta:

    Mint a fenti cikkben említett bernáthegyit fogadó civil szervezet – Lelenc Kutyamentő Egyesület http://www.lelenc.hu – vezetője írok Önnek.

    Perjésiné első ízben 2010. december 23-án este hívott, akkor azt mondta, haldoklik az idős kutyája, arra sincs pénze, hogy állatorvost hívjon, és kifizesse az eutanáziát. Tekintettel arra, hogy én a fővárosban élek, valamint állatorvos sem vagyok, javasoltam, hívjon ő állatorvost, a díjazást kifizetem. Perjésiné nem jelentkezett vissza, és én sem kerestem – talán nem felróható, hogy innen a fővárosból nem szaladtam karácsonykor vidékre és nem is siettettem a megoldást, hiszen mi a gazdátlan fővárosi kutyák mentésére esküdtünk.
    Február 18-án Szilágyi Judit egy netes, kutyás portálon tette közzé a tulajdonos levelét, amelyre azonnal jelentkeztem azzal, hogy Egyesületünk vállalja a kutya gyógykezelését. Judit szervezett fuvart, Bp-ről Tószegre és vissza, 15 ezer forint térításe ellenében talált autóst.
    Brittany kórházba került, testszerte gennyes, fekélyes sebekkel, lábán sem tudott állni. Az éhezés következtében máj- és veseműködése elégtelenné vált. Füle, szeme gyulladt, rendkívül fájdalmas, nem látott, alig hallott. Táp- és ásványianyag hiányának gyors pótlására infúziót kapott, gyulladás- és fájdalomcsillapítókkal, és kis falatokban etetni kezdtük.
    a bp-i kórházból Brittanyt átvittük a TordasZoo Állatfarmra – http://www.tordaszoo.hu -, akikkel évek óta együttműködünk és remek körülményeket biztosítanak a cudar állapotú kutyáknak, gyógyításuk intenzív, a javulás látványos.
    Brittanyt ott 4 órán át tartó művelet során megszabadították a testét borító, gennytől beszáradt szőrpáncéltól, sebeit kitisztították, és ezüstkrémmel kenték, amely fájdalomcsillapító, hámosító hatású. Szemét, fülét kitisztították, így Brittany lassan visszanyeri látását-hallását. A kutya mindennap jobban és jobban van, a megfelelő gyógyszerek és kiegyensúlyozott táplálás és a tiszta, rendezett, élősködőmentes környezetben mellett meg fog gyógyulni.
    Hogy az eb ilyen állapotba került, annak oka az éheztetés, elhanyagolás. A rühatka felütheti fejét, ám annak első jelentkezésekor akár egyetlen spot-on megállíthatja a folyamatot. Függetlenül attól, hogy a tulajdonos milyen élethelyzetben van, a kuty életveszélyes állapotba kerülése neki róható fel. Perjésiné lemondott a kutyáról, de ha nem tette volna, akkor sem gondoltunk arra, hogy visszaadjuk, hiszen nem képes gondoskodni róla. A kutyát gyógyítjuk, intenzív ellátásban részesül. Ha jól lesz, gazdát fogunk számára keresni.
    Kicsit meglepő, hogy február 20-án, amikor Brittany már a gondozásunkban volt, jelenik meg cikk a segítségkérésről…

  2. kriszti írta:

    Anyagi segítséget szeretne, vagy hogy valaki vegye magához a kutyust?

Írj egy kommentet