Rita

A Karcagi állatvédők önkéntese vagyok és egy kis segítségre lenne szükségem. 8 hete, amikor az az első igazi hideg, ónosesős nap volt, hazahoztam egy kutyuskát. Akkor már kb. két hete etetgettük ott a város szélén, de azon a bizonyos napon már nem hagyhattam ott, mert megfagyott volna. Biztosan kitehették egy kocsiból, mert mindig ugyanazon a helyen volt, el nem mozdult volna onnan és nagyon figyelte a kocsikat. Akkor is ott feküdt az ónos esőben összegömbölyödve, és mikor meglátott bennünket felállt már jégcsapok lógtak a bundáján. A befogadóhelyünk, a gyepi tele volt, így aztán kénytelen voltam haza vinni. Azóta ott van nálam, természetesen állatorvossal megvizsgáltattam. Minden rendben van, már megkapta a szükséges oltásokat ( veszettség elleni, kombi és a féreghajtáson is túl vagyunk, már megvan az új oltási lapja is) A probléma csak annyi, hogy én onkológiai gondozás alatt állok, (2008-ban műtöttek vastagbél rákkal) és hamarosan mennem kell megint Pestre a János kórházba különböző ellenőrző vizsgálatokra, az, hogy mennyi ideig kell ott maradnom az a vizsgálatok eredményeitől függ, de maguk a vizsgálatok is 2-3 hetet vesznek igénybe. Én a 80 éves anyukámmal élek, akire kora és egészségi állapota miatt már nem tudom rábízni. Szóval a kutyusomnak ( én Ritának neveztem el )szeretnék egy jó gazdit találni. Az elmúlt pár héten nagyon megszerettem. Kb. egyéves puli-snaucer keverék szuka kutyus, közepes méretű. Nagyon éber, figyelmes és jó jelző kutya, biztos , hogy kiváló házőrző válik belőle. (Az ismerősökkel nagyon barátságos, de az idegenekkel szemben kicsit bizalmatlan és meg is ugatja őket) Mozgásigénye nagy, tehát mindenképpen kertes házba való. Játékos, jókedvű, szereti, ha simogatják és nem agresszív. Én sajnos a betegségem miatt csak ennyit tudtam tenni érte, tovább nem tudom felvállalni, de mindenképpen szeretném nyomon követni a sorsát. Előre is köszönöm a segítségedet és nagyon boldog új évet kívánok.

Telefon: ( 70/3817384 )

Írj egy kommentet