Elveszett cica

Domboriban, Tolna megyében veszett el hasán fehér, hátán szürke színű, LOLI nevű nőstény cicám. Alig múlt egy éves – a szülinapját az öcsémmel együtt ünnepli –, ivartalanított. A hátán és a farka végén fehér folt van, jellemében inkább egy kutyára hasonlít – a cicogásra nem hallgat, csak a füttyre, játékos, szeret harapdálni, a kedvenc játéka bármilyen típusú műanyag kupak.
Augusztus 17-én, Ilona napján reggel szokás szerint elindult a környéken egerészni, de rejtélyes módon este nem tért vissza a házhoz, napközben még enni sem szaladt haza. A családommal Budapesten élünk, ez a vidéki nyaralónkban történt. Naphosszakat hívtuk, kerestük, de nem találtuk meg. Augusztus 22-én haza kellett jönnünk, bár fájó szívvel, hogy a drága cica nélkül kell ezt megtennünk…
Az üdülőtelepen és a kapunkon is hagytam üzenetet, mert még nem adtam fel minden reményt. Az egészben az a legrosszabb, hogy semmit nem tudok arról, mi történhetett vele. A tudatlanság és a kétségbeesett aggodalom miatt él még bennem a reménytelen remény, habár a józan ész azt súgja, hogy nem sok esély van rá, hogy élve előkerüljön. Ha tisztességesen el tudnám temetni, akkor fel tudnám dolgozni az elvesztését, de így képtelen vagyok rá.
Ha bárki tud valamit a cicáról, esedezve kérem, értesítsen! Ha jó, ha rossz hír, erős szívvel-lélekkel fogadom. Loli nagyon sokat jelent nekem, ő az első cica, akit én egyedül neveltem fel, és az eltűnéséért csak magamat hibáztat(hat)om…

E-mail: vajasedua(kukac)gmail(pont)com
Telefon: +36-20/458-6117


2 hozzászólás ehhez: “Elveszett cica”

  1. ZzZZzZ írta:

    Sajnos általában kutyák intézik el ezeket a cicákat. Ezeknek a kutyáknak a gazdáiban sosincs annyi becsület, hogy bevallják… Amilyen a kutya, olyan a gazda (és fordítva…)
    Ettől függetlenül drukkolok, hogy ebben az esetben ne legyen igazam és előkerüljön a cicus!

  2. Farkas Zsuzsi írta:

    Szia!
    Nagyon együtt érzek veled. Mi is elvesztettük a cicánkat Budakeszin. Tényleg a legrosszabb a bizonytalanság.Én is magam okolom amiért nem zártam be! Jó lenne,ha tanácsot adna valaki, hogyan keressük a cicáinkat! Mi bármit megadnánk, hogy hazajöjjön. Nekünk is az első saját cicánk volt.
    Kitartást kívánok neked és azt, hogy találd meg a cicádat! Üdv.: Zsuzsi

Írj egy kommentet