Gazdit keres Cinike!

2012. április 25., szerda

4 éves csupa izom cica lány, oltva, ivartalanítva keresi immáron végleges gazdiját.
Nagyon kedves, szelíd, bújós cica, emberekhez szokott. Mostani gazdája egy idős hölgy, fájó szívvel, de azért szeretne neki másik gazdát találni, mert nemsokára kórházba kell vonulnia és sajnos a családja egyáltalán nem tart igényt Cinire… 🙁
Cini mostani helyén ki-be járós, lejárhat a zárt udvarra – ott jártunkkor is nagyon várta már az esti lemenetelt – így őt mindenképpen olyan helyre szeretnénk adni, ahol kijárhat. Más cicákkal jól kijön, nem domináns viselkedésű.

Cinit örökbefogadási szerződéssel adjuk az új gazdinak.


Gazdit keres Blackberry, a hányatott sorsú, idős tünemény

2012. április 09., hétfő

Szerető gazdit keres Blackberry (Blacky), a képen látható mentett, nehéz sorsú, ám csordultig szerető idős kislány cica.
Blacky idős gazdájánál élt sokadmagával nagyon méltatlan körülmények között. Semmilyen egészségügyi ellátást nem kapott, ivartalanítva nem volt, ráadásul hosszú éveken át tésztán élt, aminek (a nem megfelelő táplálás) következtében szőre több helyen még csapzott, a gyönyörű fényes fekete helyett kopott barna színű…
Miután gazdája elhunyt, Blacky megmenekülhetett. Első ránézésre egy száz éves, rozoga, néha kicsit szenilis, csapzott szőrű, fogatlan, nyelv-kidugós, a dorombolást egy öreg, leállófélben lévő motorként utánzó fekete (de még csak nem is fekete, hanem több helyen kopott barna) cica, aki ráadásul kezdetben egészségügyileg sem volt a toppon: súlyos náthával és sokáig semmire nem múló hasmenéssel küzdött (már mindkettőből kikezelve).
Mindennek ellenére, ha valaki Blacky-t megismeri, rögtön a szívébe zárja, és már egyáltalán nem számít a kor és a külső… Lenyűgöző jellemébe nem lehet nem-beleszeretni! Ő egész nap csöndben van, meghúzza magát, meg se pisszen, nehogy megzavarjon bárkit is vagy útban legyen bárkinek is, egy zokszó nélkül tűri a sorsát, és ha odamegyek hozzá, nem csinál mást, csak imád. Dorombol (mármint lelkesen utánozza a dorombolást), finomam oda-odasimul a kezemhez, megállás nélkül dagaszt a lábacskáival, majd boldogan elterül, és dorombolva álomba szenderül.
Ő Blackberry. Egy sokat szenvedett, sokat nélkülöző, jelentéktelen külsejű, ám rengeteget adni tudó, csordultig szerető, és teljességgel problémamentes kislány, aki nem vágyik másra, mint egy gondos, szerető, méltó gazdira, aki meglátja benne élete macskáját, családtagként szereti és élete végéig felelősségteljesen gondoskodik róla. A megfelelő törődés következtében a külseje is ki fog virágozni, és egészséges, fényes szőrű, gyönyörű cica lesz…
Blacky macskabarát kutya mellé, másik macska mellé is (nagyon barátságos más macskákkal) nyugodtan örökbe fogadható (kisgyerekesek viszont kíméljék, ő már egy csöndes, nyugodt életet érdemelne).
Ivartalanítva, külsőleg-belsőleg parazitamentesítve, oltva, chippel ellátva költözhet leendő szerető gazdájához kizárólagos benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel.
Hiszem, hogy Blacky-t is várja valaki, és még lehet nagyon boldog cica a hátralevő életében. Igazán megérdemelné.

Érdeklődni:
06305177925
mentholxx(kukac)gmail(pont)com
(Bp.) Macskamentés


Gazdikereső mentett, nehéz sorsú, szomorú fiatal kislány cica!

2012. április 09., hétfő

Senkinek nem esik meg rajta a szíve? 🙁
Szerető gazdit keres Molly, a képen látható sokat szenvedett, csalódott, szomorú, ivartalanított, oltott, chippel ellátott, bent tartott, szobatiszta fiatal kislány cica!
Mollyt kb. fél évesen utcáról mentettük. Rettegett az addigi emberekkel való rossz tapasztalatai miatt. Sokára, de sikerült bizalmába férkőzni, és az addig rettegő macska egy nagyon hálás, dorombolós, hűséges teremtménnyé változott, aki végre elhitte, hogy ember közelében élni nem félelem, és a kéz nem bánt, hanem simogat, gondoskodik és biztonságot nyújt…
Végre jelentkezett érte valaki – nem az ilyen nehéz sorsú, ráadásul fekete cicák a kelendők… Örömmel, de féltve adtuk örökbe, elmondva leendő gazdájának, hogy sok türelem kell hozzá, mert most megint csalódni fog, új környezetbe kerül, meg kell újra bíznia és szoknia, de idővel meglátja, milyen remek és hűséges cicája lesz. De feladták az első napokban – nem is értjük, mit vártak… Molly visszakerült. Ismét félt, nem értette, mi történik vele, össze volt zavarodva. De megnyugodott, újra megbízott és egy nagyon kedves, hálás cicává változott.
Aztán ismét örökbe adtuk. Azt hittük, végre révbe ér. Hiszen nem szenvedhet többet… De 1 év után visszaadták. Neki semmi bűne nem volt. Egy tüneményes, kedves, hálás cica volt, igazi főnyeremény, aki végre belekóstolhatott a boldog gazdás cica létbe… Sok volt már a macska, és ő nem kellett tovább…
Most már nem csalódhat többet. Vár Gazdijára, Megmentőjére, aki megmutatja neki, hogy igenis létezik boldog macska-lét, élete végéig szeretni fogja, és többé sose hagyja cserben.
Cserében egy remek, nagyon hűséges cicája lesz. Ezek a cicák a leghálásabbak és leghűségesebbek…

Érdeklődni:
06305177925
mentholxx(kukac)gmail(pont)com
(Bp.) Macskamentés

Picur gazdit keres

2012. március 28., szerda

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres PICUR.
Ivartalanított , nőstény macska, öreg:13 éves
Nagyon kedves , cuki, csendes, alkalmazkodó.
Eddig családban élt, de költöznie kellett.
Új gazdit keres, akinél lakásban lakhat élete végéig.
Teljesen egészséges.

tel: 0670562132

Vörcsi és Szőrcsi

2012. március 25., vasárnap

Két nőstény cica sürgősen gazdit keres (a vörös ivartalanított, a másik ivartalanítási költségeit vállalnánk). Utcáról mentett cicák, kb. 1 évesek, valószínűleg testvérek. Jelenleg ideiglenes befogadónál élnek lakásban, a hónap végéig tudják tartani őket.

Érdeklődni: 06-30-603-2511


Gazdi kereső cica

2012. február 09., csütörtök

Ezt a cicát Bp-en, a Podmaniczky utcában találtuk, fiatal, nagyon
kedves kis kandúr cica, valószínűleg már ivartalanítva van. biztosan
lakásban volt azelőtt, mert szobatiszta volt és nagyon emberszerető,
ragaszkodó. nagyon kedves, nagyon sok simogatásra és szeretetre
vágyik, bújós. szép, hosszú lábú, hosszú pofijú, kékeszöld szemű,
nagyrészt fehér, kisebb részben szürke cirmos. olyan helyet szeretnénk
találni neki, ahol szeretetet, törődést kap, mert tényleg erre
vágyik. Most ideiglenes befogadónál van, de végleges gazdit keresünk
neki.

ha valakinek megtetszik és szeretné megnézni, írjon erre az email címre:
noemidarvas(kukac)yahoo(pont)com
vagy hívjon a
0620 47 57 234
telefonszámon. (2012.01.31)


Gazdi kereső cicák

2012. január 29., vasárnap

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres három szinte teljesen egyforma cica.
Mindegyik fehér , csak a farka és a feje fekete illetve cirmos foltos.
A nyakörves: Kiwi. Öt a gazdája tegnap adta le külföldre költözés miatt. Nőstény 5 éves ivartalanított. Oltatni fogjuk.
Mellette: Kacor. Ö egy hotel parkolójában éldegélt. Az egyik vendég kifizette az ivartalanítását. A dolgozók folyamatosan oltatták. Most fájlalta a lábát így rehabra bekerült. De nem szeretnénk visszavinni, mert azért ez egy bizonytalan lét.
A pártfogói új munkahelyre mehetnek, jöhet egy új vezetés aki nem tűri…stb. Minden cicának a saját gazdájánál van a legjobb helye. Korát nem tudjuk, középkorúnak tippeljük. Kandúr volt.
Alsó képen: Hópehely. Ő már régóta benn van. Nőstény ivartalanított, oltott. Sokat változott. Mikor beérkezett nagyon bizonytalan volt. Mostanra egy dorombolós cicává vált.

Vírtuális örökbefogadóit is várja mind a 3 cica.
Tel: 06705621032
www.macskamentok.hu



Gazdit keres Tejci cica!

2012. január 15., vasárnap

Gazdája halála miatt keres új gazdit Tejci, kistermetű, felnőtt, ivartalanított nőstény cica. Nagyon kedves, bújós, igazi ölben ülős darab. Jelenleg kutyákkal és macskákkal él együtt, de inkább egyedüli kiskedvenc lenne.
Oltási programját megkezdtük. Kizárólag lakásba adjuk örökbe, szerződéssel.

Érd:
06/20 3828785 vagy
06/20 3127841


Cica

2012. január 08., vasárnap

2 éves, ivartalanított fekete-fehér, nagyon barátságos házi cica. Megtekinteni Káposztásmegyeren lehet!

Érd: 20/437-0871


Missy

2011. december 20., kedd

Macskavilág Alapítvány gondozásában gazdit keres Missy, Frici cica anyja, aki 2010. tavaszán látta meg a napvilágot. Ivartalan, FIV/FeLV negatív, ma kapta meg az első kombi oltását. Még kicsit félénk, hiányzik neki a régi gazdája, a megszokott helye, de barátságos, kedves, nyugodt cica.

További infók: zoli(kukac)macskavilag(pont)com

Frici

2011. december 20., kedd

Macskavilág Alapítvány gondozásában gazdit keres Frici, a 2011. május 3-án született kandúrka. Ivartalan, FIV/FeLV negatív, ma megkapta első kombi oltását. Kedves, dorombolós, bújós cica. Korábbi gazdája külföldre utazik, így került hozzánk.

További infók: zoli(kukac)macskavilag(pont)com

Gyönyörű ikerpár S.O.S. szerető gazdit keres!

2011. december 14., szerda

Mi is egy meleg otthont, egy kedves gazdit és szép karácsonyt szeretnénk!
Lilike és Cilike kb. 7 hónapos ikertestvérek.

Mindketten emberi társasághoz szokott, szelíd, kedves, ápolt külsejű, gyönyörű szürke-fehér, ivartalanított nőstény cirmos kiscicák.

Lilike és Cilike ikrek, együtt nőttek fel és szeretnének továbbra is együtt maradni.
Mindketten alomtiszták, nagyon kedvesek, szeretnek együtt játszani és kergetőzni.

Lilike nagyon bújós, csendes cicuska, nagyon szeret ölben lenni, s ölben aludni.
Cilike kissé elevenebb, tartózkodóbb és kevésbé szeret sokáig ölben lenni.

Az ikrek már egy ideje lakásban vannak, ezért a téli hideg hónapokban kizárólag benti cicaként (!),melegebb időben a kertbe való kijárással is tarthatók.

Lilike és Cilike fényképes oltási könyvvel és örökbefogadási szerződéssel fogadhatók örökbe. Külső-belső parazita mentesítve és kombinált oltással oltva vannak.

Kizárólag felelős gazdi jelentkezését várjuk!
E-mailben kérésre színes fotókat is tudunk küldeni.

További információ:
Mobil: 06 30 271 9990
E-mail: s.o.s.gazdikeresok(kukac)gmail(pont)com


Gazdikereső cicák

2011. december 01., csütörtök

A Szentendrei Árvácskában találtak menedéket ezek a középkorú, nyugodt és gyönyörű lánycicák. Az egész életüket lakásban töltötték, nyugodt, kedves összeszokott cicák. Ivartalanítva adhatók örökbe. Nagyon megérdemelnének egy szerető gazdit.

Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület
2000. Szentendre, Izbég, Szentlászlói út – külterület
Levelezési cím:: 2001. Szentendre, PF. 270.
Képviselő: Sztakó Jánosné elnök
Telefon: 06 20 571 6502
További telefonszámok:
06 20 216 3100
06 20 220 0223
06 20 923 0212
06 20 215 7263

E-mail: arvacska.szendre(kukac)freemail(pont)hu
web: www.arvacska.hu

Barackvirág

Bubi

Borzas

VÖRI

Gazdát keres egy altatásveszélyben lévő cica

2011. november 29., kedd

Kacorról kiderült, hogy FIV pozitív, ezért gazdái nem vállalják a további tartását. Most ideiglenesen az őt kezelő állatorvos rendelőjében lakik, ahol többszöri halogatás után december elejéig kapott menedéket. Kacor 5 év körüli, ivartalanított kandúr. A betegségének jelenleg egyetlen tünete van, az íngyulladás, de ez nem zavarja őt az evésben, a száraztápot is elropogtatja. Helyes, kedves, barátkozós cica, aki olyan gazdát keres, aki ismeri a betegségével járó állapotot, és ezzel együtt is vállalni és szeretni tudja. Egyedüli cicának lehet őt befogadni, lakáson belüli tartásra. További információk a FIV-ről: www.fivpozitiv.hu

Kapcsolat: Dr. Hegyi Alexandra 06/30/ 313-0109
alhegy(kukac)hotmail(pont)com


Mici cica

2011. november 18., péntek

Mici cica még mindig gazdit keres! Egy éve dobták be hozzánk, de akkoriban szegénykém annyira rossz állapotban volt, hogy nem sikerült neki gazdit találnunk. Azóta szépen felhizlaltuk, ivartalanítva és féregtelenítve lett! Bár kint él a kertben a kisházában, de szobatiszta. Amikor ivartalanítva lett 1 hónapig a házban élt és hozzá lett szoktatva, tanítani se kellett egyből tudta a dolgát.
Rendkívül kedves és szeretetéhes cica, nyugodt természetű, állandóan hízeleg és dorombol. Szinte mindent megeszik, most leginkább konyhai maradékot kap enni, nem válogatós.
Pár hónapos lehetett amikor hozzánk került tavaly decemberben, szóval kb. valamivel több mint 1 éves most, kistermetű lány cica, talán 2 kiló súlyra.
Mici valószínűleg kisgyerekek megunt cicája lehetett meg egyedül tőlük fél, elbújik ha gyerek hangot hall, ezért leginkább idősebbek mellé ajánlom vagy nagyobb gyerekes családoknak.
Budapest X. kerületből lehet elvinni, de probléma estén a házhozszállítás is megoldható. Olyan gazdit szeretnék neki találni aki igazán szeretni tudná és sokat foglalkozna vele, mert sajnos ezt nálunk nem kapja meg, csak etetjük 🙁

Elérhetőség:
kiss.linda84(kukac)gmail(pont)com,
0670/500-9227


Blacky

2011. november 17., csütörtök

Szerető, gondos gazdit keres Blacky, egy fiatal (kb.1éves), brit–házi keverék cica.
Gyönyörű, fényes fekete bundája extra puha, plüss-hatású.
Utcán született és nőtt fel, onnan mentettük őt és testvérét, mert sajnos sokan zargatták őket.
Idegenekkel eleinte kissé bátortalan, de hamar barátkozik és kedves, bújós cicus.
Nagyon szereti, ha babusgatják, de jól elvan egyedül is. Nyugodt, csendes.
Ivartalanított kandúr, szobatiszta, parazitamentesített.
Lehetőleg lakásban tartásra adnánk, ajándékba, ingyen.

Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:
06 30 741 3693 vagy
allatmentok(kukac)gmail(pont)com
(A cica Budapesten van, de szállítása megoldható.)

Kedveske

2011. november 13., vasárnap

Kb. 3 éves ivartalanított nőstény.
Barna-fehér cirmos házi cica.

Rendkívül szelíd, kezes, amolyan ‘gyámoltalan’, igen szép cica.
Feltűnően kedves, helyes és szép pofikája van 😉

Sally cica testvére.

Nem megszabadulni akarunk tőle, hanem egész életére szerető, s felelős gazdit találni neki!

Érdeklődni lehet:
Telefonon: 06 30 271 9990
E-mailben: s.o.s.gazdikeresok(kukac)gmail(pont)com


Mirr-Murr

2011. november 13., vasárnap

Közel 1.5 éves ivartalanított nőstény.
Barna-fehér cirmos házi cica.
Jellegzetessége: az orrán barna folt.

Igazán szelíd, kezes, s nagyon bújós cicuka..
Nagyon barátkozós, nem mondhatni, hogy félős.

Érdeklődni:
06 30 271 9990
andrea.pusztai(kukac)gmail(pont)com


Mia

2011. november 07., hétfő

Gazdit keres Mia, egy kedves, bújós, kb. 1 éves cirmos lányka, aki kétségbeesetten rohangált Óbuda utcáin, így került hozzánk. Oltva, parazita mentesítve, ivartalanítva adjuk örökbe, szerződéssel.

További info: zoli(kukac)macskavilag(pont)com
(Macskavilág Alapítvány)


Belfegor

2011. november 07., hétfő

Gazdit keres Belfegor, akit egy vizivárosi ház lépcsőházából hoztunk el, a gazdáját kilakoltatták, a cica maradt. Kb. 5 éves, kedves, nyugodt kandúrka, akit azóta ivartalanítottunk, parazita mentesítettünk, megfürdettünk, beoltattunk, így várja egy jobb gazdi jelentkezését.
Szerződéssel adjuk örökbe.

További info: zoli(kukac)macskavilag(pont)com
(Macskavilág Alapítvány)

Herkules

2011. november 07., hétfő

Gazdit keres Herkules, a májusi születésű, fekete (fehér nyakkendős), nyugodt, kedves, bújós kandúrka. Oltva, ivartalanítva adjuk örökbe szerződéssel.

További info: zoli(kukac)macskavilag(pont)com
(Macskavilág Alapítvány)

Bodza és Rozi

2011. november 07., hétfő

Gazdit keres Bodza és Rozi, a két leányfaluról mentett cicalány. Kedvesek, bújósak, dumálósak.
Ivartalanítottak, oltottak, parazita mentesek, FIV/FeLV-re teszteltek (negatív).
Szerződéssel adjuk őket örökbe.

További info: zoli(kukac)macskavilag(pont)com
(Macskavilág Alapítvány)


Buffy gazdit keres

2011. október 23., vasárnap

Gazdit keres Buffy az 1 éves, ivartalanított, buflák fejű, imádnivaló kandúr. Bűbáj kedves, ragaszkodó macsek. Csak benti tartásra adjuk örökbe.
Előzetes egyeztetés szerint hétvégente Budapesten tartózkodik.

Macskavilág Alapítvány
macskavilag(kukac)gmail(pont)com


Sutyika és Marcika a két jóbarát

2011. október 23., vasárnap

Sutyika és Marcika nagyon szeretik egymást, összebújva alszanak, idejük nagy részét együtt töltik. Sutyika szerény, nem tolakodó, nem nyávogós, nagyon kedves ivartalanított fiúcska (fahéj és fehér mintás). Marcika a sziámi pajtása nagyon félős, állandóan bújkál, ahogy valaki beteszi a lábát hozzánk. Sajnos az egyik pajtását örökbeadtam és utána lett ilyen bújkálós. A két cica most úgy néz ki, hogy egymásra talált, így csak együtt szeretnének gazdihoz költözni. A cicák szeretnének olyan otthont, ahol csend és nyugalom van, nincsen kisgyerek, mert tőlük nagyon félnek. Örökbefogadási szerződéssel vihetőek el Budapest XXI. kerületből. Kérem csak olyan gazdi jelentkezzen aki ért a sziámi cicához, nem zavarja, ha a cica hangosan mondja a magáét, mert Marcikánál előfordul.

Telefon: 20/8282-452
cicaimado(kukac)citromail(pont)hu


Flóra

2011. október 23., vasárnap

Flóra cica cirmos és fehér mintás, gyönyörű, brutál kedves, ivartalanított, kb. fél éves lánycicus. A többi cicával, kutyussal problémamentes a kapcsolata, az embereket pedig kimondottan imádja. Bújós, kedves, dorombol ezerrel. Álomgazdinak szeretnénk adni lakásba. A cica Bp., XXI. kerületben lakik ideiglenes befogadónál.

Telefon: 20/8282-452
cicaimado(kukac)citromail(pont)hu

Trixi

2011. október 23., vasárnap

Trixike kb. fél éves múlhatott, az első tüzelésnél babái születtek, de őket sajnos nem találtuk meg. A cica ivartalanítva lett, maximálisan egészséges, emberekkel kedves, a többi cicával kicsit távolságtartó. Testalkata pici, törény, karcsú, gyönyörű háromszínű cica. Lakásba szeretnénk adni, szerződéssel vihető el Csepelről.

Telefon: 20/8282-452
cicaimado(kukac)citromail(pont)hu

Igor

2011. szeptember 28., szerda

Igort egy lakatlan telekről mentettük. Kicsit még megszeppent a megváltozott körülmények miatt, de érdeklődő és kíváncsi. Gyönyörűszép, vörös-fehér bundájú, sárga szemű kandúrka.
Ivartalanítva, örökbefogadási szerződéssel, lakáscica-családtagnak költözne, olyan helyre ahol hosszútávon szeretnének gondoskodni róla. Kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertesházba is, ha a cica alapvetően bent élhet, családtag lehet és életét nem fenyegeti állandó veszély.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


Kamilla

2011. szeptember 28., szerda

Kamillát egy lakatlan telekről mentettük, ahol sokadmagával húzták meg magukat.
Fehér cica, de sárga szemmel, ezért szerencsére nem süket.
Jelenleg kicsit meg van szeppenve, de ez teljesen természetes.
Ivartalanítva, örökbefogadási szerződéssel, lakáscica-családtagnak költözne, olyan helyre ahol hosszútávon szeretnének gondoskodni róla. Kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertesházba is, ha a cica alapvetően bent élhet, családtag lehet és életét nem fenyegeti állandó veszély.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


Anasztázia

2011. szeptember 28., szerda

Ani vagyok, és arra az elhatározásra jutottam, hogy itt és most el kell bűvölnöm az embereket, hogy saját, különbejáratú örökregazdim legyen, hiszen annyira megérdemlem. Különleges vagyok: különleges fekete-füst színű bundám van, és különleges zöldes szemem és különlegesen kedves is vagyok ) Megmentőm szerint puha, selymes bundám van, keleties, törékeny alkatom. 3 hetes korom óta -amikor szelektív hulladékgyűjtőbe kidobva, zacskóba kötözve találtak – családi környezetben, szereteben nevelkedem. Nagyon szeretnek itt, és én is imádok itt lenni, de az lenne az igazi, ha lenne valaki akinek én lennék az egyetlen 🙂 Aranyos, kedves, ciripelve dorombolós ágybacica vagyok. Olyan családot keresek, ahol továbbra is szeretet és gondoskodás vesz körül amíg csak élek. Ivartalanítva, oltva vagyok. Örökbefogadási szerződéssel keresek gondos és felelős gazdit, lakáscicának szeretnék költözni és mivel a megmentőim magánszemélyként gondoskodnak rólunk, ezért az orvosi ktgek részleges megtérítésével, természetesen oltási könyvvel keresek gazdit.
Kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertesházba is mennék, ha alapvetően bent élhetek, családtag lehetek és életem nincs állandó veszélyben

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


Audrey

2011. szeptember 28., szerda

Audrey lakótelepi cicaként élt, a lakók etették, de ennél többet nem tudtak tenni érte. Úgy döntöttünk, hogy ivartalanítás után nem tesszük vissza az utcára, megpróbálunk igazi gazdit találni neki.
Audrey különleges – kék teknőc – zöldes szemű kislány. Más cicákkal sajnos kimondottan ellenséges. Az emberre tapad, de, más cicára féltékeny és néha kissé hisztis tud lenni ezért gyakorlott cicatartóknak ajánljuk. Végleges, szerető családot keresünk számára, ahol élete végéig szeretnék és oltanák őt, és minden körülmények között gondoskodnának róla, ahol családtagként élhet. Oltott, ivartalanított, bent tartott, gondozott cica.
Kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertesházba is , ha a cica alapvetően bent élhet, családtag lehet. (nem főút mellé, ahol nincs veszélyes kutya)

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Bokor Cirmi

2011. szeptember 28., szerda

Bokor Cirmi 2 tesójával együtt egy bányató mellől került hozzánk.
2011 májusi születésű lehet, teljesen átlagos, külsővel rendelkező cirmoska.
Ráadásul a kezeletlen macskánátha miatt az egyik szeme károsodott mire hozzánk került, úgyhogy halmozottan hátrányos szegényke. Persze ő erről mit sem tud, fáradhatatlanul randalírozik a tesókkal és vár,vár és csak vár, hátha valakinek a szive csücskében akad számára is hely 🙁 Ő pedig folyamatosan kompenzál: jön, dumál, bújik.Szereti az kis kezével az ember arcát simogatni és a arcát vizsgálgatni, ölben szemlélődni. Aki esélyt ad neki nem csalódik, mert igazán hálás, szeretnivaló kiscica.
Cirmi örökbefogadási szerződéssel, lakáscicának költözne, olyan helyre ahol családtag lehetne.
Bokor Cirmit azóta ivartalanítottuk és 2 kombinált oltása is megvan, úgyhogy ezek birtokában reménykedik saját, különbejáratú,szerető gazdiban.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Tüsike

2011. szeptember 28., szerda

Tüskét kutyasétáltatás közben találtuk. 2011 májusi születésű, barna-cirmos bundájú, emberszerető kisfiú. Mindenkivel jól kijön, emberrel és a többi mentvénnyel egyaránt. Nagyon szeret az ember közelében lenni, ölbe kéredszkedni és ott tartózkodni. Apró tappancsaival szereti simogatni az ember arcát. Nagyon szeret enni, erre a gazdinak figyelni kell, mert hízásra hajlamos.

Ivartalanított, oltott cica.

Örökbefogadási szerződéssel – mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, orvosi ktgeink részleges megtérítésével – lakáscica családtagnak költözne , kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertes házba is, ha a cica alapvetően bent élhet, és életét nem fenyegeti állandó veszély.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Lapuka

2011. szeptember 28., szerda

Lapu álomszép, hosszúszőrű, nagytestű, fekete-fehér ivartalanított kislány cica. Korát tekintve 4-5 éves körül lehet. Kedves, érdeklődő, szeret nagyokat nyargalászni, halk hangon beszélget. Különös ismertetőjele: a jobb füle belső szélén egy kis hullám. 2010. Aug. 10-én találtuk a XIII. ker. Visegrádi utcában. Biztosan gazdis cica volt, és gondoskodtak róla, ivartalanítva van, ismeri a szőroldó pasztát, macskakolbászt. Eredeti gazdáját sajnos hiába kerestük. Mikor hozzánk került nem akart enni, kivizsgáltattuk az okát : autoimmun betegséget hozott elő nála a stressz, ami rövid, és nem költséges egyszeri kezeléssel helyrebillenthető volt, és azóta sem okoz tüneteket, jelenleg sem igényel kezelést. Más cicákkal gond nélkül kijön. Szeret mindenről tudni, minden érdekli . FIV/FLV negatív ezért más cica mellé is nyugodt szívvel vihető.

Örökbefogadási szerződéssel – mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, orvosi ktgeink részleges megtérítésével – lakáscica családtagnak költözne , kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertes házba is, ha a cica alapvetően bent élhet, és életét nem fenyegeti állandó veszély.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Pepita

2011. szeptember 28., szerda

Pepike kóbor mamacica mentett kölyke, 2011. májusi születésű fekete-fehér kandúrka. 4 hetesen került hozzánk, ezért jól szocializált, emberszerető és kedves kissrác. Jókedélyű és életrevaló, amolyan “szemesemálljól” kiscica. Korának megfelelően élénk és játékos, ha nem figyelünk rá, így vagy úgy, de igyekszik a figyelmünk középpontjába kerülni.
Az ételért különösen oda van.

Oltott, ivartalanított cica.

Örökbefogadási szerződéssel – mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, orvosi ktgeink részleges megtérítésével – lakáscica családtagnak költözne , kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertes házba is, ha a cica alapvetően bent élhet, és életét nem fenyegeti állandó veszély.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Szendike

2011. szeptember 27., kedd

Sintértelepről,altatás elől, gennyes méhgyulladással mentett fiatal cicus. Sikerült megmenteni az életét, meggyógyult. Édes, dumálos, kistestű, brittes fejű, haspók kis csúfika. Úgy vesszük észre jobban szeret egyedül lenni, a többi cicára nem sok figyelmet pazarol, ellenben gyakran és szivesen eljátszik magában, szinte bármivel ami a kezeügyébe kerül.
Emberekkel kedves, de igazi cicaként leginkább csak akkor amikor őneki jólesik.

Ivartalanított, oltott cica.
Örökbefogadási szerződéssel – mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, orvosi ktgeink részleges megtérítésével – lakáscica családtagnak költözne , kivételesen nyugodt és biztonságos helyre kertes házba is, ha a cica alapvetően bent élhet, és életét nem fenyegeti állandó veszély.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461

Macsi új családot keres…

2011. szeptember 25., vasárnap

Az unokák allergiásak a cicaszőrre, így ennek a csodaszép cicának új családot keresnek!

A cica 11 éves, ivartalanított nőstény, jól nevelt, és természetesen szobatiszta. Eddig lakásban élt, de hamar alkalmazkodik a változásokhoz. Mint a fényképen jól látható, Macsi csodaszép, bundájának különleges színe mindenkinek feltűnik.

Elérhetőség:
06-30-330-3831, illetve az én email címemre is írhatnak:
tuti0717(kukac)hotmail(pont)com

Kitty cica gazdit keres

2011. szeptember 25., vasárnap

Macskamentők alapítvány gondozásában még mindig gazdit, illetve virtuális befogadót keres Kitty cica.
Ő volt az a cica akinek meghalt a gazdája, és a szomszéd példa értékűen saját pénzén ivartalaníttatta, hogy ne szaporodjon.
Tőle került hozzánk.
Ő egy fiatal cica. Kezdetekben barátságtalan volt , de most már nagyon kedves, kijárós macska lett belőle.
Gazdáját illetve virtuális gazdáját várja.

tel: 06705621032


Bolek elveszett!

2011. szeptember 04., vasárnap

Bolek elveszett!

Elveszett Bolek, egy fekete, 1 éves ivartalanított kandúr. 2011. augusztus közepén egyszerűen eltűnt a lakásból. Idegenekkel óvatos, nehezen lehet megfogni, a testvére, Lolek nékül különösen félős. Bolek a 22. kerületben lakik, a Tűzliliom utcában. Nagyon várjuk haza, kérem értesítsen, ha megtalálta vagy látta valahol!
06 /20/ 822-5282, patakiad(kukac)gmail(pont)com vagy 06 /20/ 435-9649 andur(kukac)freemail(pont)hu

Bolek elveszett!Bolek elveszett!Bolek elveszett!

Gomba cica gazdát keres

2011. szeptember 03., szombat

Gombát Csepelen a templomkertben találtuk még pici korában. Kb. 5-6 hónapos eleven kiskamasz most, ivartalanítása is megtörtént. Egy igazi vagány, játékos cicus. Olyan gazdi jelentkezését várom, aki szeretne egy örökmozgó kis bohócot maga mellett tudni.

Érdeklődni a 06/20-8282-452-es telefonszámon lehet.

Örökbefogadási szerződéssel, költségek részleges térítésével vihető el a macsek Budapestről.

1 éves ivartalanított, oltott cica keres gazdit

2011. augusztus 20., szombat

Ingyen és sürgősen elvihető egy 1 éves ivartalanított, hófehér kandúr cica. A feje búbján van egy fekete folt, valamint a farka is fekete cirkás. Megkapta a veszettség elleni és a macskabetegségek elleni kombinált oltásokat.mEddig lakásban volt tartva,mezért hozzászokott a kaparófához (nem szedi szét a bútort), a fésüléshez, a körömvágáshoz,mde boldog lenne kertes házban is. Mindent adunk vele (kaparófa, amin aludni is tud, fésű, körömvágó olló, alomtálca, hordozó, pléd, táp). Mi nagyon szerettük, mert egy tündéri cica, allergia miatt válunk meg tőle, ezért szerető gazdit keresünk neki hosszú távra Debrecen környékén!

Érdeklődni a
06-70/420-4686-os tel.számon lehet!


Mia gazdát keres!

2011. augusztus 10., szerda

Mia lakótelepi, lépcsőházi ki-bejárós, tavaly nyári születésű kedves, szépséges kislányka.
A lakók egy része ellenséges, agresszív volt vele szemben, ezért a testi épsége érdekében jönnie kellett onnan.Ivartalanítottuk, megkapta első kombinált oltását is.
Aprócska termetű, vékonyka, jó étvágyú, dumálós kislányka.
Örökbefogadási szerződéssel, lakáscicának, családtagnak költözne. Mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk az orvosi ktgek részleges megtérítésével.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


Szendike gazdát keres!

2011. augusztus 10., szerda

Sintértelepről,altatás elől,gennyes méhgyulladással mentett fiatal cicus. Sikerült megmenteni az életét,meggyógyult.Édes, dumálos, kistestű,brittes fejű, haspók kis csúfika.Kapott még egy lehetőséget az életre, már csak végleges, szerető családra vágyik. Ivartalanított, oltott cicus, lakáscicának költözne, örökbefogadási szerződéssel, oltási könyvvel, oltási ktg részleges megtérítésével.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


Lapuka

2011. augusztus 07., vasárnap

Lapu álomszép, hosszúszőrű, nagytestű, fekete-fehér ivartalanított kislány cica. Korát tekintve 4éves körül lehet. Kedves, érdeklődő, szeret nagyokat nyargalászni, halk hangon beszélget az emberrel, igényli a figyelmet.
Különös ismertetőjele: a jobb füle belső szélén egy kis hullám. Aug. 10-én találtuk a XIII. ker. Visegrádi utcában.
Biztosan gazdis cica volt, és gondoskodtak róla, ivartalanítva van, ismeri és imádja a szőroldó pasztát, macskakolbászt, engedi kefélni a szőrét. Eredeti gazdáját sajnos hiába kerestük.

Mikor hozzánk került nem akart enni , laborleletei szerint időnként , rövid és nem túl ktges gyógyszeres kezelésre szorul, hogy étvágya stabilan és megbízhatóan tartós legyen.
Más cicákkal gond nélkül kijön. Ivartalanítva, 2 kombinált oltással, oltási könyvvel, örökbefogadási szerződéssel, benti cicának költözne, oltási ktg részleges megtérítésével. FIV/FLV negatív ezért más cica mellé is nyugodt szívvel vihető.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


talált cica

2011. július 24., vasárnap

Egy héttel ezelőtt, július 17-én találtunk Zuglóban az Amerikai úton egy ápolt, közepes termetű, fényes fekete szőrű (talán Bombay fajtájú), sárgás szemű cicát. Valószínűleg herélt hím. Zöld kutyanyakörv volt rajta, amit azonban néhány nappal ezelőtt leszedett magáról. Nagyon barátságos, játékos, úgy tűnik korábban családi házban lakhatott, mert szeret kijárni a kertbe (az utcára már nem megy, és hamar visszajön.)
Szeretnénk megtalálni a régi gazdáját, esetleg újat keresni neki, mert megtartani sajnos nem tudjuk (allergiások vagyunk.)

Érdeklődni lehet:
20/4243498
izsozita(kukac)gmail(pont)com


Franciska, vak cica gazdira vár

2011. július 14., csütörtök

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres egy cica. Franciska.
Egyik szemére teljesen vak, a másik szemével egészen gyengén , valószínűleg csak árnyékokat lát.
Ő 6 hetes korában került a gondozásunkba, nem tudni mit csináltak a szemével.
Sokat betegeskedett, a szemét is többször műteni kellett. Sajnos a másik szeme nem kezelhető egyáltalán.
Lehetséges az is , hogy teljesen megvakul.
Mivel nemrég egy másik , igaz csak félszemű cicánkat egy nagyon kedves lány örökbe fogadta. Talán neki is van esélye , hogy valaki beleszeret, és megesik a szíve rajta.e
Neki lenne a legnagyobb szüksége gazdára az összes macskánk közül, számára nem ideális több macskának lenni valahol.

Oltott, ivartalanított , kissé félénk kislány. Fél év -egy év közötti korú.
Most már teljesen egészséges.

Virtuális örökbefogadóját is várja.

2011.07.14.

****************************************
Tóth Tilda Macskamentők alapítvány
Mail.: macskamentok(kukac)t-online(pont)hu
Tel.: 06705621032
Web.: www.macskamentok.hu
Adószám: 18023271-1-42
Bankszámlaszám:
12012307-01195906-00100004
****************************************

abesszinek gazdát keresnek

2011. július 03., vasárnap

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres két fajtatiszta abesszin , ivartalanított oltott kan macska, 3 évesek múltak.
Nagyon kedves, csendes macskák.
Lehetőség szerint együtt szeretnénk örökbe adni. Leinformálható gazdához.
Minden macskánk adomány ellenében vihetők el.

Érdeklődni lehet: 06705621032

3 cicmóka

2011. július 03., vasárnap

S.O.S ideiglenes befogadót vagy végleges gazdit keresünk 3 (vélhetőleg) kandúr cicának!

Egy idős néni július 4-én beköltözik egy időse otthonába, de sajnos a 3 cicáját nem viheti magával.
Valószínűleg mind a hárman kandúrkák. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a néni mint albérlő él a kertes házban.
Ha beköltözik az otthonba, nem lesz aki gondoskodjon a cicákról, ezért fontos, hogy minél előbb megoldódjon az elhelyezés.

Érdeklődni lehet a kapcsolattartónál, Évánál:
06/20 465-1470 v.
kisjanka(kukac)gmail(pont)com

Cicák gazdit keresnek

2011. június 26., vasárnap

Mindkét cica mivel csak lakásban van tartva,az állatorvosunk javaslatára a kötelező oltásokat kapták meg pár hónaposan.(Természetesen,ha szükséges beoltatjuk a mi költségünkre a mostani kötelező oltásokkal!)
A FOLTI nevű cica adatai:
– nőstény
– barna szibériai fajta(törzskönyv nincs kiváltva!)
– 13 éves
– szobatiszta és csak lakásban tartott
– csak száraz tápot hajlandó enni
– ivartalanított
– bújós és merész.
A TIGRIS nevű cica adatai:
– kan
– közönséges európai házi macska
– 6 éves
– szobatiszta és csak lakásban tartott
– mindenevő
– ivartalanított
– játékos,de félénk az idegenekkel szemben.

Családi okok miatt szeretnénk nekik együtt vagy külön-külön jó gazdit keresni!

Telefon:
06-70-7-793-009



Garfield gazdit keres

2011. június 09., csütörtök

Gazdit keres Garfield, az 1 éves, vörös, ivartalanított, vágott karmú kandúr. Nagyon kedves, imádnivaló cicus. Budapesten tartózkodik.

macskavilag(kukac)gmail(pont)com


Garfield gazdit keres

2011. június 05., vasárnap

Gazdit keres Garfield, az 1 éves, vörös, ivartalanított, vágott karmú kandúr. Nagyon kedves, imádnivaló cicus. Budapesten tartózkodik.

macskavilag2(kukac)gmail(pont)com


Gesztenye gazdit keres

2011. május 28., szombat

Macskavilág Alapítvány gondozásában gazdit keres Gesztenye, egy VIII. kerületből mentett, kb. 1 éves, ivartalanított, oltott (kombi+leukózis) cirmos kandúr. Kedves, bújós, dumálós.

Info: zoli.macskavilag(kukac)gmail(pont)com

cica hirdetés 6

2011. május 28., szombat

Tehénke mentett, játékos és kíváncsi fiatal felnőtt cicus. Végleges, szerető családot keresünk számára, ahol élete végéig szeretnék és oltanák őt, és minden körülmények között gondoskodnának róla, ahol családtagként élhet.
Ivartalanítva van és 2 kombinált oltással rendelkezik. Más cicák között előfordul, hogy válogat.
Örökbefogadási szerződéssel, oltási könyvvel , mivel a cicákról magánszemélyként gondoskodunk, ezért az orvosi ktgek részleges megtérítésével keres gazdit, olyat aki bent tartaná. Kimondottan nyugodt és biztonságos helyre kertesházba is, ha a cica alapvetően bent élhet, családtag lehet.

Érd.:
macsek.monika(kukac)gmail(pont)com vagy
halaszia(kukac)gmail(pont)com
30-565-1461


gazdit keres! FeLV+ cica története

2011. május 28., szombat

Pocok cica egy ivartalanított aprócska fiú. Nem tudjuk a korát, úgy 2 év körüli lehet. Az utcán élt az autók alatt. Borzasztó soványan, szőrhiányosan került hozzánk. Nagyon félt az emberektől. 2 hónap alatt gyönyörű lett a szőre, az emberbe vetett bizalma lassan visszatér. Játékos, bolondos de fél még kicsit a hirtelen mozdulatoktól és a kutyáktól is retteg. Egyedüli cicaként javasoljuk mivel leukózis pozitív. Más betegség nem társul hozzá. Féreghajtása, bolhátlanítása megtörtént. Oltva nincsen. Már teljesen jól van, bár kicsit sovány és a nyaki nyirokcsomói még picit duzzadtak, de mindezek mellett önfeledten pihen, játszik, bolondozik és rendesen eszik. Napi szinten kap macska-bérest. Egyenlőre immunrendszerének erősítése a fontos. Amennyiben örökbefogadják, tartani szeretnénk az örökbefogadókkal a kapcsolatot.

andikovi70(kukac)gmail(pont)com
30/60-22766


Gru Gru

2011. május 23., hétfő

Macskavilág Alapítvány gondozásában gazdit keres Gru Gru, egy kb. 7-8 éves, ivartalan, oltott, nőstény cica. Egy III. kerületi közintézmény kertjében élt korábban. Megmentői egy vasárnap este a halott testvére mellől hozták el erősen előrehaladott vemhességgel. Az orvosi rendelőbe szállítása után nem sokkal megindult a szülés. A cica 6 halott és egy élő kismacskát hozott a világra. Ha nem kerül hozzánk és a Hungarovet Rendelő lelkiismeretes orvosai kezébe, ez a cica az utcán pusztult volna bele a szülésbe, ugyanis magától nem bírta megszülni a halott kölyköket. A szülés után így is napokig kritikus volt az állapota. Ez is egy élő példa az ivartalanítás fontosságára!!! A cica korábbi élete folyamán az etetői nem gondoltak az ivartalanítására, így ki tudja hány kölyköt hozott a világra, garantáltan pusztulásra ítélve!!!
Azóta szerencsére nagyon jól van. Nagyon nyugodt, kedves cica, más cicákkal is jól kijön. Aki egy nagyon nyugodt cicára vágyik, annak ideális társ ez a valaha sok rosszat megélt cicus.

Elérhetőség: zoli.macskavilag(kukac)gmail(pont)com

félfülű cica

2011. május 15., vasárnap

FÜLI

Macskavilág Alapítvány gondozásában gazdit keres Füli, egy utcáról mentett kolónia utolsó tagja, a hányatott sorsú, kb. 1 éves, ivartalan lány cica, aki kutyatámadás áldozata lett, ennek következtében leszakadt az egyik fülkagylója, eltört az egyik hátsó lába több helyen. A lábát megműttettük, azóta rendbe jött, de az emberekbe vetett bizalma elveszett. Nagyon türelmes, szerető gazdit keresünk számára, aki akár több hónapig is képes kitartóan segíteni ennek a vadóc cicának, hogy újra teljes életet élhessen.

Info: zoli.macskavilag(kukac)gmail(pont)com

gazdit keres 2 nyolc hónapos kan macska

2011. május 08., vasárnap

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres 2 nyolc hónapos kandúr.

Frici: a cirmos nagyon kedves, nagytestű macska lesz.
Ivartalanított , kétszer oltott!
A fekete-fehér : Ottó. Ő félénkebb, most lesz ivartalanítva, kétszer oltott ő is.

Mind a kettőt a 14. kerületben dobták ki egy társasházhoz.

tel: 06705621032


Gesztenye gazdit keres

2011. május 05., csütörtök

Macskavilág Alapítvány gondozásában gazdit keres Gesztenye, egy VIII. kerületből mentett, kb. 1 éves, cirmos mintás, ivartalanított, oltott, parazitamentes kandúr, kedves, bújós, dumálós. Budapesten tartózkodik.

macskavilag(kukac)gmail(pont)com


Devecseri iszapkatasztrófa túlélője

2011. április 30., szombat

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres Daniella aki nagyon rossz állapotba került be egy budapesti menhelyre a devecseri iszapkatasztrófa után.
Itt meggyógyították, de mivel régóta ketrecbe élt így alapítványunk kihozta onnan, hogy szabadon mozoghasson, élhessen.
Most már igazán vára az igazit, a gazdit, illetve addig is virtuális örökbefogadóját!
Hihetetlenül kedves, hálás , fiatal nőstény.Kistestű, “kerek “macska.
Ivartalanított természetesen. És mivel több oltással is rendelkezik, így másik macska mellé is biztonsággal ajánlom.
Különlegessége: zöld a szeme.

Kérem az érdeklődőket , hogy kizárólag ezen a telefonszámon és mail címen érdeklődjenek:
06705621032
macskamentok(kukac)t-online(pont)hu


Folti gazdit keres

2011. április 25., hétfő

Macskamentők alapítvány gondozásában gazdit keres Folti.
Kb. 3 éves ivartalanított nőstény. Nagy testű, nagyon félénk.
A gazdái menhelyre adták, mert megunták, onnan hoztuk ki.
Különlegessége, hogy : Fiv. Felv szűrt: ezért más macska mellé is bátran ajánljuk. És 4 darab oltással rendelkezik, ami szintén a már meglévő macska biztonságát szolgálja.
Lakásba és kertes házba is megállja a helyét.
Inkább gyerektelen családba.

Érdeklődni:
06705621032
macskamentok(kukac)t-online(pont)hu
www.macskamentok.hu

TAMI

2011. április 17., vasárnap

1 éves cirmos-fehér, kedves, ivartalanított nőstény cica.

Érdeklődni:
macskavilag(kukac)gmail(pont)com és a
macskavilag2(kukac)gmail(pont)com