Archívum: 2010. június

Gazdikereső cicafiú

2010. június 23., szerda

Gazdára talált

Én egy kb. 7-8 hetes fiú kiscica vagyok, akit egy állatbarát mentett meg az éhhalál előtti utolsó pillanatban. Két hétig kétséges volt, hogy életben maradok-e, de a sok gyógyszernek és a két-három óránkénti etetésnek köszönhetően, most már én is szeretnék gazdis cica lenni.

Szépen megnövesztettem a pocakomat, bár még kell híznom kicsit, nagyon kis csenevészek a combikáim.

Nagyon kedves, bújós, pusziszkodós, dorombolós cica vagyok. Imádok kézben és ott lenni, ahol a gazdim van. Elég ha elnyúlhatok az asztalán, miközben ő számítógépen dolgozik vagy az ölében, a lábánál, a lényeg, hogy ott legyek vele.

Gyönyörűen használom az almot, teljesen szobatiszta vagyok. Imádok játszani, labdázni, birkózni a plüss állatkámmal, de bármilyen dologgal elfoglalom magam.

Jelenleg egy kutyussal élek együtt, és bár hol ő menekül, hol én, szeretjük egymást, tehát mondhatni kutyakompatibilis vagyok.

Nincsenek nagy igényeim, nem kell kertes ház, csak egy szerető gazdi!

Várlak!
Pihécske


2010. június 23., szerda

Elveszett Ózd Szenna városrészben a Damjanich út végéről egy 1 éves , állatorvos szerint félperzsa keverék cirmos. Középtermetű, ivartalanított lánycica, jellegzetes ezüstös színű nagyon halvány cirmos mintázattal. Rendkívül szelíd, barátságos természetű. Sajnos már egy hónapja eltűnt, így csak abban reménykedünk, hogy valahol befogadták, és most a kép alapján ráismernek.

telefon: 20/412-2217
bede2(kukac)freemail(pont)hu

ELVESZETT „ANGEL”

2010. június 23., szerda

3 éves hófehér nőstény cica a Szemlőhegy utca 8-ból. 2010. június 16-án.

Kérem a megtalálót, hívja bármilyen időpontban a
06 70 647 0085 számot.

Köszönöm: Dean Davies

Missing much loved cat she answers to the name ANGEL.
Last seen Wednesday 16th at Szemlőhegy utca 8
She is all white and three years old.

Reward offered please contact Dean Davies on
06 70 647 0085
At any time day or night

Elveszett a cicánk!

2010. június 23., szerda

Megtalálták

Ma (június 22.-én) elveszett (kb.) 9 hónapos fekete kandúr macskánk! Neve Cézár, kedves, de nagyon félénk.
Különös ismertetőjegye, hogy a bal füléből egy kis darabka hiányzik.
Még soha nem járt kint, de valószínűleg a huzattól kinyílt ajtón kikíváncsiskodott a lépcsőházba, megijeszthették az ott dolgozó munkások, akik sajnos a ház kapuját tárva-nyitva hagyták…
Nagyon keressük, várjuk haza!

gabriella.gergely(kukac)gmail(pont)com
balazs.turay(kukac)gmail(pont)com

Talált kiscica gazdit keres

2010. június 23., szerda

Tegnap Pomázon az udvarunkon találtunk egy kb. hathetes kicsi lánycicát. Nagyon úgy néz ki, mintha betették volna az udvarra.
A cicus gyönyörű, halvány cirmos lánycica (azt hisszük), olyan whiskas-cica-szerű. Nagyon bújós, nagyon dorombolós, remek társaság. 🙂 Jól és sokat eszik, sokat alszik, és még játszani is jut ideje.
Mi nem nagyon tudjuk megtartani, már három befogadott cicánk van (és két befogadott kutyus).
Szóval jó gazdit keresünk, ha lehet, hálószoba- és kerthasználattal. 🙂 Imádja a társaságot, szoros testi kapcsolatban tud igazán ellazulni. 🙂

Érdeklődni lehet:
30/4497309 telefonszámon, vagy a
lapostamas66(kukac)gmail(pont)com címen.


Pár hetes lánycica gazdát keres, aki nem hagyja többé magára

2010. június 23., szerda

Nagyon barátságos, dorombolós, szobatiszta és már önállóan eszik.
Sürgősen megoldást kell találni, mert gondoskodásra, szeretetre lenne szüksége ennek a kiscicának.

20-9380-484

Elveszett cica

2010. június 23., szerda

2010. június 20-án eltűnt a képen látható ivartalanított, kandúr cirmos cica a 1141. Mogyoródi út 87/a szám alól.

Ha valaki a képről felismeri, kérem az alábbi telefonszámon jelentkezzen:
0620/229-83-89.

Különös ismertetőjele, hogy a jobb felső szemfoga ki van húzva.

Állati óra a Civil Rádióban 2010 június 22-én, kedden du. 17-18 óráig

2010. június 21., hétfő

Témáink:

Vadmentés árvízben.
Hogyan védhetők ill. menthetők a vadon élő állatok árvízek idején?
Szigorodik-e a kedvtelésből tartott állatok védelme 2010 július 1-től?

A stúdióvendég dr. Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsman lesz.
Telefonon fogunk beszélgetni Szilágyi Istvánnal a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátorával,
saját tapasztalatairól az árvízi mentések kapcsán.

Várjuk hozzászólásaikat adásidőben a
061-489-09-99 vezetékes,
és a
0630/228-98-00 telefonszámokon.

Sz. Lázár Anna, Civil Állatvédelem 98 MHz

A műsor interneten is hallgatható.
Most tudsz beszélni dr. Czernyi Róberttel vadügyben.

Elveszett Jane!

2010. június 21., hétfő

Megtalálták

1 éves ivartalanított nőstény, rózsaszín nyakörvvel, cirmos. Nagyon várjuk haza.
Pilisszentkereszten veszett el a turista út mellett, lehet, hogy vki felvehette, mert gondolom nyávogott, mert elkísért minket a patakig, de onnan mindig haza szokott menni.


Találtunk egy kiskandúrt ma

2010. június 21., hétfő

Túlélő fiú cica keresi gazdáját. A maximum 5 hetes Mütyürt (Sprinter) a Szentendrei úton (Kaszásdűlő környékén, az Auchan-nal kb. egy vonalban) találtuk. A hét sávos úton sikerült valahogy átjutnia és a buszmegálló melletti füves részen pihent meg. Nagyon barátságos, csendes, és igazán aranyos cica. Reméljük mihamarabb új gazdára talál. Nálunk sajnos nem maradhat, mivel már így is két kandúr osztozik a lakáson.

tamaslehoczky(kukac)gmail(pont)com

Cicák ideiglenes befogadót keresnek

2010. június 21., hétfő

Sziasztok!

Természetesen ismételten segítség kellene, mégpedig cicák ideiglenes befogadásában.
Van egy nő a környező településen (kb. 20 km-re tőlünk), aki több, mint 50 macskával élt együtt (természetesen folyamatosan szaporodtak), míg egy egri lány el nem kezdte őket menteni. Nagyon sokat kihozott, de mindet nem tudta, marad még vagy 25 bent. Ekkor én kimentem és megmutattam a németeknek a helyet és a macskákat (pont itt voltak látogatóban) és akkor kihoztunk 4 nőstényt és egy kandúrt. Orvosi kezelés után megkezdtük a falkészítésüket a németországi utazásra, még ideiglenes helyet is sikerült találni, viszont ott csak július közepéig/ végéig maradhatnak. Ez egy ház Sirokban.
A problémánk az, hogy bár Július végére ez az öt macska fel lenne készítve az utazásra (összes oltás, útlevél, chip, stb.) , de nagy valószínűséggel ekkor a németek nem fogják tudni átvenni az összeset, mert nyár lévén leáll az érdeklődés is a macskák örökbefogadásával kapcsolatban és fogalmam sincsen, hogy hová tegyem őket. A problémát még tetőzi az is, hogy a bent maradt macskák közül több vemhes, egy pedig nemrég szült meg, szóval azokat is ki kellene hozni, egyébként kénytelen leszek őket visszavinni a fertőbe ivartalanítás után (ezt is csak pár cicánál tudom egyenlőre anyagilag állni, mert a németek nem fizetnek előre, csak ha nekik is fizet az örökbefogadó család, csupán az 5 kihozott macska felkészítési költségének egy részét tudtam tőlük kicsikarni). Szóval nagyon nagy szükségünk lenne ideiglenes befogadókra, kizárólag lakásban tartással. A macskák természetesen orvosi kezelés után, ivartalanítva kerülnek ki az ideiglenes helyre, ill. az 5, már korábban kihozott cica chipelve, oltva van (oltási programjuk folyamatos, ugyanis mind a kombinált, mind pedig a leukózios oltást meg kell ismételni 3 hét különbséggel két oltás között).
Nagyon kérlek titeket, hogy próbáljatok meg ideiglenes helyeket keresni ezeknek a szerencsétleneknek, mert én hiába hirdetem, senki nem segít. Ha kihagytam valamit vagy kérdésetek van, akkor nyugodtan írjatok!
Fotókat csatolok a helyről és a már kihozott cicákról. A második képen a bejárati ajtót láthatjátok, ott kellett keresztülmenni, ha be akartunk jutni… A cicák között van félősebb és van, amelyik kifejezetten barátságos, viszont mindegyik fejlődőképes, ezt az elmúlt pár hét bebizonyította.

Előre is nagyon köszönöm a segítségeteket!

Üdv.:
Zsanett
70/459-7572
zsanella(kukac)gmail(pont)com
http://www.fuzallatvedelem.hu/

További képek

7 agárdi kiscica + mamacica gazdit keres – Nagyon sürgős!!!!!!

2010. június 20., vasárnap

Egy hölgy kér segítséget Agárdon (Fejér megye) cica ügyben.
Van 3-4 cicája, akiket már ivartalanított és etet, de ez a fekete cica mama valahogyan odakerült, s két hete csütörtökön odaellett. Ahogy a fotón látható, védett helyen tartja őket a kandúrok miatt is. Ahhoz képest, hogy két hetesek, szépen fejlettek, s kimondottan szépek! A cica mama napi 5-6-szor kér és kap enni. Nem is csoda, 7 kölyökkel! S csoda, hogy élnek, s olyan szépek! A hölgy elmondása szerint valakinél korábban a fekete cica mama bejárhatott a házba, mert mindig be akar menni, de van egy cicájuk bent, aki miatt nem mehet be, s hát a férje sem engedné, hogy mindegyik macsek bemenjen. A többi cicák mellett nem tudja vállalni a mamát és a 7 picit. Az nagyon sok lenne mindenhogyan.

Négy fekete cicus van, két érdekes szép szürke és egy szürkés (talán szürkés fehér lesz majd). A nemüket még nem tudtuk mindegyiknek megállapítani, talán kb. 2 hét múlva … .
Most 15 naposak. Kb. 3-4 hét múlva elvihetők már. A hölgy a szoptatás idejéig még ott tudja őket tartani. Majd az ivartalanítás költségeibe azt mondta, hogy besegítene, s ha kell, akkor a gazdihoz juttatásnál a fuvarban is segít.

Léderné
06 20 510 5650
(kicsit furán, akcentussal beszél magyarul)

andrea.pusztai(kukac)gmail(pont)com




GESZTENYE

2010. június 20., vasárnap

van nálam egy fekete kiskutya, inkább közepes, rövid szőrű, jópofa
dabas-sáribol mentették
fél évig csövezett egy kocsmánál
most hogy a kocsma bezárt már enni sem tud
a héten hozták , itt lehetne amíg nem lesz gazdája de nem szereti a macskákat és nekem 3 van ,amiből egy sulyos beteg
nem bántja őket csak nem engedi a macskabejáron bejönni őket
S.O.S !
a kutyus kulturált
szófogadó
imád játszani
nem szökik
nem ugat, amikor igen elég rászólni és abbahagyja
az unokám elvolt vele, játszottak
bár egyedül nem hagytam őket, nem jelezte hogy a gyerekeket nem szereti
nem bántotta a kerti nyulakat sem
sajnos cicaprobléma van !
egyébként még ami fontos,nem rombol sem a kertben sem a házban !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

köszönöm

tigris(kukac)barcsay(pont)com

Kutyus bajban van SOS segítség kérése

2010. június 20., vasárnap

A segítségedet szeretném kérni egy kis kutya sürgős elhelyezésében!
A kutyus a következő traumákon esett át ! Ő egy utcáról befogadott, és azóta ivartalanított kutyuska! Nagyon kedves és barátságos.Ahol él egy társát kellett elaltatni mert beteg volt.Mivel lakásban tartott, utána vele voltak e gyerekek, és valahogy ezt átvészelte volna, ha nem kerültek volna el a gyerekek is, és most ő teljesen egyedül magára maradt a lakásban! Nagyon rosszul érzi magát, és fájdalmában rongál most! ! A szívem szakad meg érte, mert ha haza jön a gazdi, semmi probléma vele! Nem bírja a magányt szegény! Egy olyan kis kutyus akinek olyan gazdi kéne aki nem kénytelen magára hagyni kora reggeltől késő estig, mert ez a kutyuska ezt nem tudja feldolgozni hogy magára hagyták! A gazdi kénytelen most sokat dolgozni, és bár fájó szívvel fordult hozzánk, kérve hogy keressünk neki sürgősen egy olyan gazdit akinek nem kell magára hagynia egész nap! Gyerekes család ilyesmi! Nagyok ki van készülve emiatt ,és most az anyagi helyzete sem engedi meg neki, hogy valami állati nyugtatót adjon neki! Mert kérdezte az orvostól hogy mit lehetne tenni érte!Amikor itthon van, minden probléma meg szűnik, mert nagyon vágyik ez a kiskutya arra hogy ne hagyják magára! Most úgy érzi cserben hagyták mert mindenki eltűnt az életéből, és egyedül van reggeltől estig!
Kérlek szépen , segítsél az elhelyezésében a továbbküldésében hogy minél hamarabb megszabaduljon a szenvedéstől! ,Hátha lesz olyan gazdi jelölt akinek pont ilyen ragaszkodó kutyuska kell! Be oltott ivartalanított, és egészséges kutyuska!

Tel.sz.: 06-20 / 961 6508
Tököli lakos

Cica nyugdíjas éveire gazdit keres

2010. június 20., vasárnap

Mazsika cicámnak szeretnék nyugdíjas éveire egy nyugodt zugot találni. Tavaly örökbe fogadták, egy öreg néni egyetlen társa volt az idősek otthonában. Nagyon szerette a nénit, mert egyedüli cica volt, ám a néni tavasszal meghalt.

Nem is ez a baj, hanem az, hogy most már sokan vagyunk és Mazsika utálja a többi cicát, világ életében egyedüli cica szeretett volna lenni. Ivartalanítva van, szép a mintája, ha egyedül van, akkor kedves, bújós cica, keveset eszik, ölben ülős, ágyban alvós, nagyon vágyik a nyugalomra. Egy ilyen otthont keresek neki: nyugodt zug, pár finom falat, simizés.

Aki szeretni tudna egy már nem túl fiatal, de fitt cicát az kérem jelentkezzen a
20/545-33-23-as számon vagy írjon a
cicaimado(kukac)citromail(pont)hu címre.