Archívum: 2008. november 07.

Örökbefogadó- és faültető családi nap november 8-án

2008. november 07., péntek

Örökbefogadó- és faültető családi napra várjuk az érdeklődőket, állat- és természetbarátokat 2008. november 8-án, szombaton 10 és 14 óra között állatotthonunkban.

Hozzunk tavaszt az őszbe!

2007-ben már rendeztünk hasonló faültető akciót, melynek keretében 132 fát és bokrot hoztak és ültettek el a látogatók állatotthonunkban a MAGYARORSZÁGI FÖLD EGYESÜLET koordinálásával.
Az idei akcióhoz is az Egyesület nyújt majd szakmai segítséget és támogatást, melyet ezúton is köszönünk!

A látogatóktól azt kérjük: hozzanak magukkal egy (vagy több) facsemetét, bokrot vagy cserjét és ültessék el az állatotthonban!
Javasolt fajták: fagyal, alma, birs, körte, meggy, cseresznye, szeder, málna, tölgy, nyár, kőris, borostyán, kökény, egyéb „madárbarát” növények és díszfák. Amit NE hozzanak: tiszafa (mivel mérgező) és tuja (mivel abból már elegendő van a menhelyen).

Várjuk olyan cégek, kertészetek, faiskolák jelentkezését, melyek növényekkel támogatnák az akciót!
Az ültetést eső esetén is megtartjuk!

A látogatókat állattartási és állatvédelmi tanácsadással, a gyerekeket arcfestéssel és állatsimogatóval várjuk.
Akik hoznak otthonról magukkal tojást illetve zöldségeket (répa, kukorica, káposzta, stb.), azok megetethetik Montyt, Szivart és Lepcses mosómedvéket, Szuzi szarvast, Emma és Emil emukat, Zsömit, a kis mangalicát és sok más lakónkat!

Kérjük, ha örökbe szeretne fogadni, hozzon magával pórázt, nyakörvet, macskák esetében macskaszállító kosarat!

Helyszín: XVII. ker. Csordakút út (Korsó u. vége)
Telefon:06-30/221-12-99 (H-Szo:10-15ó)

E-mail: info(kukac)noeallatotthon(pont)hu

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

S.O.S. GAZDIT KERES!

2008. november 07., péntek

Sürgősen gazdit keres a képen látható 4 hónap körüli kan kutyus! Oltva, féreghajtva adják gazdihoz. Idősek mellé is kiválóan alkalmas. Jelenleg ideiglenes befogadónál van.

Érdeklődni lehet az alábbi számon: 06305661981

Bátor Matyi gazdát keres

2008. november 07., péntek

Matyi 3-4 hónap körüli kiskandúr, bal hátsó lába sérült vagy mérgezés vagy autóbaleset miatt. Ezért csakis lakásba vagy kertes háznál benntartásra (felügyelettel persze kimehet) szeretném örökbe adni. Ivartalanításában majd tudok segíteni. Matyi kitűnő partnere a kisgyerekeknek, nem fél a kutyáktól, sérülése miatt az átlagosnál nyugodtabb kiscica, de nagyon kedves, jó kedélyű.

Érdeklődni:
jutka(kukac)zoldzebra(pont)hu
06-30-4476492