Az emberek felelősségéről
2007. szeptember 30., vasárnap
Kedves Anyu és Apu!
Meguntatok, és elvittetek a menhelyre. Túlzsúfolt volt, és én egy szerencsétlen számot kaptam. Egy fekete műanyag zsákban vagyok. Néhány más kölyök megkapja majd az én alig használt pórázomat, amit itt hagytatok. A nyakörvem kicsi volt és piszkos, de a hölgy levette rólam, mielőtt átküldött volna a Szivárvány-hídon. Lehet, hogy még otthon lehetnék, ha nem rágom szét a cipődet? Nem tudtam, mi az, csak annyit, hogy bőr, és ott van a padlón. Csak játszottam. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szobatiszta vagyok? Az orrom beledugása abba, amit én csináltam, csak megszégyenít. Vannak könyvek és kutyakiképzők, ahonnan megtanulhattad volna, hogy hogyan kell nekem megtanítani, hogy jelezzek az ajtónál. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem viszek be bolhákat a lakásba? Bolhaírtó nélkül nem tudok megszabadulni tőlük azután, hogy napokig kint hagysz az udvaron. Lehet, hogy még otthon lennék, ha nem ugatok? Csak énekeltem, “ijedt vagyok”, “magányos vagyok”, “itt vagyok”, “a legjobb barátod akarok lenni”. Lehet, hogy még otthon lennék, ha felvidítalak? Ha megütsz, nem tudom megtanulni. Lehet, hogy még otthon lennék, ha szántál volna időt arra, hogy megtanítasz helyesen viselkedni? Az első hét után már nem törődtél velem, de az összes időmet arra szántam, hogy VÁRJAK RÁD!
Ma meghaltam.
Szeretettel:
A kiskutyátok
(Forrás: székesfehérvári Herosz Állatotthon)
![[Hibátlan RSS]](http://talaltcica.org/pictures/valid-rss.png "Ellenőrizd az RSS feedemet!")
