Ismét segítséget szeretnék kérni!
Az imént hívott Gábor (gyepi), hogy azontúl, hogy full-full-full teltház van, ma el kellett hoznia egy sérült kis kölyökkutyát. Kidobták, az utcán élt, aztán az egyik házhoz beköltözött. Többször kitették innen is, kizárták, hogy ne tudjon visszamenni. Ő csak próbálkozott, valszeg így sérülhetett meg a kis kukaca. Leszakadt róla a bőr. A szomszédban lakók szerint kb. 1 hete történhetett. Azóta a szerencsétlen ellátatlanul, fedél nélkül továbbra is az utcán élt. Az egyik szomszéd legalább annyit megtett, hogy szólt a gyepinek.
Ma átmegyek a kutyusért, elhozom a kórházba, de sajnos sem a kezelését, panzióját nem tudom fizetni, és lehelyezni sem tudom.
Nagyon kérem, ha valaki legalább ideiglenesen befogadná őt, és valamennyivel a költségeibe be tudna szállni, nagyon megköszönném!
Úgy néz ki, hogy holnap megyek fel Pestre, ha útközben lenne neki helye, már el is tudnám őt vinni.
Asiu 3 év körüli keverék, közepes termetű kislány szerető gazdit keres. Kertben és lakásban is tartható. Szobatiszta, pórázon szépen közlekedik. Az ivartalanításban tudunk segíteni. Cicákkal jól kijön!
Van egy lány akiről már írtam hogy kéne neki hely mert ahol van onnan mennie kell, okt.15-ig maradhat a jelenlegi helyén, 3kutyával, 2 macskával keres albérletet, lehet a munkáját is ott kell hagynia (1hete találta pedig) a következő albérlettől függően hogy hol talál.
Jelenleg Nagytétényben lakik.
Jön a hideg, nem tudom hova fog tudni menni az állatokkal.
Vkinek nincs egy pici hátrésze, kis kerttel, Pest,vagy környékén ahol meghúzódhatna?
Ha valaki tud neki vmit: 0620-953-1080
Sziasztok!
Találtam egy kutyust, aki a házunknál a kerítés és a sövény közé volt kikötve egy 1 m láncra. Meló után még mindig ott volt, kiderült, h a tetves féreg, aki odatette, a házunkba az elmebeteg barátnőjéhez jött látogatóba több napra, de a csaj nem engedi be a kutyát a lakásba. A mancsán egy nyílt seb volt, mikor mondtam neki, h orvosra van szüksége, közölte, h nem tudja elvinni, belelépett egy üvegbe, egyébként meg lefertőtlenítette. Mondtam neki, h be kell kötni, meg ellátni, amire az volt a válasza, h olvassak csak utána, h jó, ha nyalogatja, mert a nyáltól meggyógyul, különben meg azért van odakötve a tűző napra, mert pihenésre van szüksége, majd csütörtökön lehet elviszi onnan, aztán fogta magát és elhúzott a rákba. Este én meg fogtam magam és bevittem szegénykét a Lehel úti kórházba. Azt mondták több napos a sebe és valami leszakította a jobb hátsó mancsa egyik ujját; valószínű mozgólépcső. Kapott fájdalom csillapító szurit és ma megműtik, még pár napig ott fogják kezelni, aztán elviszik az Illatos útra. Elvileg rá fog tudni állni majd arra a lábára is, ha meggyógyul. Arra szeretnélek megkérni Benneteket, h gondolkodjatok picit, hátha van valaki, aki szívesen befogadná! Pár éves lehet, pofás kis kutya olyan, mint egy drótszőrű vizsla, csak teljesen fehér, szuka, és kis kajlán áll az egyik füle…cukor na! Barátságos, nyugodtnak látszik, annak ellenére, h nagy fájdalmai lehettek, az autózást, vizsgálatot teljesen nyugodtan viselte. Ma bemegyek megnézni, csinálok róla képet és holnap felteszem, hátha “rákacsint” valakire! Ha valaki esetleg befogadná, de érte menni nem tud, szívesen elviszem bárhová!!!!
Ha valki be tudná fogadni a kutyust, vagy kiteszitek az üzim, kérlek írjátok bele a telószámom: 06 20 396 60 02 Judit
Légyszi segítsetek! A nemrégiben felgyújtott lovardában, Csömörön, árván maradt egy kutyus és egy cica, akinek hamarosan kölykei lesznek! A kutyus barna színű közép méretű keverék. Már senki sincs ott aki gondoskodna róluk, víz sincs már a házban. A lovakat elvitték de őket ott felejtették… Ha valaki tudna otthont biztosítani a két árvának, vagy tudja hol a lovarda és néha vinne ki kaját, meg vizet az nagyon jó lenne!
Hívjon aki tud gazdit, esetleg a leendő kiscicáknak is!
Köszi!
Vörös-zsemle színű, közepes termetű, rókaképű egyéves keverék kan kutya
Július 9-15. között végiggyalogolt csekély 130 km-t egy csoportnyi diákkal, gyermekeket imádja.
Ideiglenesen befogadót találtak neki, de a kialkudott határidő lejárt.
Nem válogat, bármit megeszik: az egy hetes túrája alatt nagyrészt üres, szikkadt kenyéren, felvágottan és némi macskakonzerven élt.
Már az állatorvost is megjárta, van oltása és már nincs bolhája.
Eddig csak az erdőt ismerte, de 2 nap alatt hozzászokott a városi léthez és a pórázhoz is.
Most ismét túrázik, ugyanazzal a csapattal menetel újabb 100 km-t, mivel ismét nincs hol laknia.
Pénteken hazatérnek, de a kutyusnak már nincs hova mennie.
Segíts gazdát találni! Fogadd be vagy kérdezz körbe, hátha valakinek éppen most kell egy kutya!!
Vagy csak megesik valakinek rajta a szíve és befogadja – akár ideiglenesen is, amíg végleges otthont találunk neki.
Élelmezésben, oltásokban, ivartalanításban segítünk az ideiglenes befogadónak.
Pénteken a kutyus ismét lakhely nélkül marad, elhelyezése nem megoldott, ismét az utcára kerül, de immár egy város forgalmába és más kóbor ebek társaságába.
A kutyus más kutyáktól fél, de nem agresszív, inkább olyan nyomjatok csak el típus.
Szigetszentmiklósra érkezik vissza a túrájából, szállítása megoldható csak befogadó kellene neki.
A gyerekek látogatnák, hétvégi túráikra elvinnék magukkal, ha megoldható.
Segítséget kérek!
Egy vagyonmegosztó perben “megnyertem” 18 kutyáról való gondoskodás kötelességét. A bírónőt az sem hatotta meg, hogy döntenem kell, hogy a gyerekeimnek adok enni, vagy a kutyáknak. Eddigi gazdájuk a MEOE címzetes fehérvári elnöke, nem hajlandó tovább gondoskodni róluk.
A kutyusok:
9 bullmasztiff
3 pumi
2 foxi
1 bullterrier
1 komondor
1 kaukázusi juhász
A kutyák elvihetők, törzskönyvvel. Minden segítséget szívesen fogadok.
Telefon: 30/349-7557
Sürgős!!!
Újból hirdetem. 2 héttel ezelőtt megmentettük altatás elől, mert ígéretet kaptam, hogy elviszik. Ez ígéret alapján tudtam haladékot kapni a “gazditól”, hogy ne altassa el a kutyust. Sajnos a befogadás nem jött össze, így most sürgősen ideiglenes befogadót, vagy gazdát keresünk. VASÁRNAPIG kaptunk haladékot!
A kutyus 7 éves, bordeaux-i dog és roti keverék kan. Nincs ivartalanítva. Szukákkal szuperül kijön, kanokkal nem. Emberekhez nagyon barátságos, főleg nőkhöz. Sajnos láncon tartják, mert állítólag szökős.
A fajtamentők keresnek megoldást, de még Nekik sincs konkrét megoldásuk.
Tehát sürgősen cselekednünk kell!
A gazda el tudná vinni Pestre. Jelenleg a Szentendrei-szigeten van.
Telefonszámom: 06-20-9766-883.
Nagyon várom a megoldási lehetőségeket!
————————-
7 éves, bordeaux-i dog-roti keverék kan keres sürgősen befogadót. Holnapig kapott haladékot!
Emberekkel, gyerekekkel is, nagyon barátságos. Kanokkal nem jön ki, de szukákkal igen. Jó házőrző.
Helyileg a Szentendrei-szigeten, Horányban van.
Bobi 8 éves rottweiler kan kutya, aki gazdája halála miatt keres mielőbb új otthont. A gazda testvére el akarja altatni, a szomszédban lakó Marika néninek köszönhető, hogy Bobi egyáltalán még él!!! (Ő sajnos nem tudja befogadni Bobit a saját kan kutyája mellé:-() Bobi roppant barátságos azzal, akit ismer és szeret. Ismerőseivel szemben nagyon szelíd, hihetetlenül nyugodt, aranyos, jámbor kutya, viselkedése abszolút kiszámítható, ellenben idegenekkel bizalmatlan, kiváló házőrző, nagyon védi a területét! (Bobi csak olyan kertes otthont keres, ahol szabadon élhet!!!) Bobi szeretetre, jó szóra finom falatokra vágyik csupán, na meg egy új otthonra!!!
S.O.S.! Gazdát keres egy 5 éves, belga juhász (?) -keverék kan kutyus, aki lassan kifut az időből. Előző tulajdonosa 2 hónapja hunyt el, most az édesanyja gondoskodik róla. A kutyus már túl van a történteken vidám, játékos, mozgékony (régen egy erdő melletti kis településen lakott). Most az idős néninél él, (Budapest, X.kerület) de ez csak átmeneti megoldás, mert az idős hölgy nem tud róla hosszabb távon felelősséget vállalni. Beoltatta és féregteleníttette, azonban ennél több költséget nem tud magára vállalni. A kutyus mostanáig kapott haladékot, a néni már az (amúgy illegális!) elaltatást tervezi. Jó lenne, ha kaphatna még egy esélyt, -annyira megérdemelné ez a nagyon kedves, jobb sorsra érdemes kutya!
Érdeklődni: 06305177925 v. 264-3783 ill. 06-20-256-6457
Csepelen az Ady Endre úton tegnap este (május 7. csütörtök) találtak egy golden retriever- keverék kutyát, közepes termetű fiatal kan, kb. 1 évesre saccolják, jó húsban van.
SOS ideiglenes befogadót vagy új gazdát keresünk neki, mert a megtaláló a mésik 3 kutyája mellett nem tudja megtartani, ráadásul nem jön ki jól az ő kutyáival ez a kutyus. (és természetesen eredeti gazdáját is keressük) (Chip-nézés folyamatban!) Estére kapunk képet.
A kutyamama (staffi és valamilyen keverék, zsemlebarna színű, fehér foltocskák vannak az orrán, a pofiján, a mellkasán és a lábain) még fiatal, most 1,5 éves, kedves, szelíd és nagyon szeretetéhes, szerintem még gyermek mellé is jó lenne. A kölyök pedig kb. 6 hónapos fehér színű keverék szuka, az apja egy golden retriever – ám úgy tűnik, hogy a kölyök nem az apja vérvonalát örökölte (nem annyira nyugodt, s vicsorogni is szokott, ami annak is köszönhető, hogy a tulaj(ok) valószínűleg nem kedvesen beszélnek vele, esetleg kiabálnak vele, s fenyegetik. Ki tudja, talán meg is verhették. Rám nem vicsorgott amikor mentem hozzájuk, sőt jött oda, ugrott a kerítésre fel, szaglászott, puszit is adott, s várta a jó szót, a simogatást és persze a jó ételt. Meg hogy engedjem ki őket, mert nagyon ritkán vannak szabadon, s akkor is csak keveset (mondván, hogy letapossák a ház főbérlőjének/tulajdonosának a virágait, egyéb növényeit, s persze piszkítanak is a kertbe. Sétálni sem viszik őket). Szóval mindketten nagyon szeretetéhesek, s egy gondoskodó, felelős, igazi állatbarát gazdira vágynak, aki rengeteg szeretetet tudna nekik adni, s akinek/akiknek viszonzásul ők is rengeteg szeretetet tudnának nyújtani, végre valakihez igazán tartozhatnának, ragaszkodhatnának, s hűséges társukká válhatnának.
S.O.S. gazdikeresők – önkormányzati döntés alapján március 30-ig el kell hozni a KUTYÁKAT a Belfegor és Maci érdi telepéről!!! MÉG 16 KUTYA VÁR MEGMENTÉSRE!!!
A kutyák oltottak, ivartalanítottak, többségük chipes! Nagy Heni: 06(70)70-111-75 Kórodi Gizi: 06(20)396-65-11
és még néhányan mások, akiket sajnos nem tudtunk lefotózni!
Kérlek szépen, segíts, ha tudsz, mert az idő sürget, ezek a kutyák 2009. március 30-ig kaptak esélyt az életre!!! KÖSZÖNÖM!
Skót juhász szerű, de apró termetű kutyuska rossz körülmények közül szeretne megszabadulni. Kislány kutyus, még fiatal (nincs 1 éves). Nagyon hízelgős, szelíd, barátságos, és nem ugatós. Lakásban is jól el lenne, kis termete és nyugodt természete miatt.
Telefonszámom: 70/4207393
2009. február 19-én a Madarász Viktor u., OTP környékén kóborolt. Megtalálásakor fehér bőr nyakörvet viselt. Jelenleg az Illatos úti telepen van, érdeklődni lehet:
- a telepen személyesen (Illatos út 23/A., H-Szo 10-14 óráig, V 10-13 óráig)
- telefonon (280-6832), http://illatosut.hu
Fajtáját nem tudjuk (cicások vagyunk és a korát, nemét sem. Állítólag eleinte jó kedvű volt, aztán rájött, hogy elveszett és elszomorodott, hogy hol a gazdi. Nem lehetett túl régen az utcán, szőre ápolt, selymes tapintású. Fehér bőr nyakörv volt rajta.
Most telefonált egy férfi…zokogva…akadozó beszéddel a sírástól, hogy barátjuk, családtagjuk egy óriás snauzer ma éjjel a császározást követően meghalt.
9 baba maradt utána…
Bármilyen megoldásra nyitott!
Bármit kifizet bárkinek, csak segítsen.
Dajkakutya lenne a legjobb. Ő bárhová az országba elvinné a kicsiket.
Ha csak 1-2-3 babát tudna bevállalni valaki annak is örülne.
Ha menhelyi, vagy kóbor kutya, ő családtagnak magához veszi egész életére, ha dajkaságot bevállal valaki az is jó….bármi, csak ne kelljen meghalni a babáknak.
Budapest, Soroksáron vannak a babák.
Ha valakinek van ötlete légyszi hívjatok. 20/9577-181
S.O.S. gazdát, ideiglenes befogadót keresnek az ózdi gyepmesteri telep kutyái!
Hétfőn, február 16-án reggel legkésőbb altatás!!!
Kérem, aki segíteni szeretne, tudna, nézze meg a galériát is, mert nem akartam ekkora képmennyiséget feltenni!
Fiatal, közepes és nagytestű, kölyök és idősebb kutyák egyaránt. 2 foxi lány és egy puli (?) is gazdit keres.
Holnap reggel lenne fuvar a számukra!
Hétfőig tart csak az életük szegényeknek!
Aki bármiben tud segíteni, kérem jelezze!!! Legyen az végleges vagy ideiglenes befogadás (1 hét is segítség!), szállítás, vagy esetleg panzióztatásba belesegítés.
Az alább látható kutyusok altatás előtt állnak vidéki sintértelepen. Kérjük, hogy aki tud segítsen nekik!
A kutyákról érdeklődni lehet a 06-20-396-6511 telefonszámon.
1. Szuka kutyus. Nagyon barátságos, örökmozgó kislány, aki nagyon haza szeretne menni valakivel. Sajnos nem lehetett róla jó képeket készíteni, annyira ugrált örömében. Zsemleszínű, a mellkasán fehér csíkkal.
2. Fiatal kistestű kan kutyus. Barátságos, kedves, bár egy kicsit félénk. Rossz helyről került be a telepre.
És még sokan mások …
Tel: 06-30/602-36-23, ha nem elérhető, akkor: 06 20 335 3571
A szállítást próbálják megoldani!
Tinnye és Perbál között az út menti bozótosban vert tanyát egy mamakutya 5 pici kölykével. (6.-ik meghalt a nagy hidegben) A kicsik Kb. 4-5 hetesek,hatalmas a pocakjuk (valószínű full férgesek) és az egyiknek valamilyen bőrbetegsége is lehet. Még szopnak bár szegény mamának már nem igazán van teje. A bejelentő naponta visz nekik tápot azt is eszegetik már és összetákolt nekik egy odút, hogy ne a szabad ég alatt legyenek. A mama vizslánál kisebb méretű kb. 1-2 éves és félős, a picik MÉG barátkoznak. SOS segítséget kérünk az elhelyezésükben mert hamarosan megint jön a fagy!
Segítséget szeretnék kérni a házunk mögötti erdőben lakó kutyusoknak. Nem tudom pontosan, hogy hányan vannak, én eddig ötöt láttam, ezt a nagyot, kettő mudi félét, és kettő kölyök mudi félét, de van aki szerint többen vannak, többféle fajta. Ezt az egy kutyut tudtam lefotózni, de mindegyik elég rossz állapotban van, soványak és elhanyagoltak, fáznak is, bár jó érzésű emberek etetik őket. Ennek a kutyinak még lánc is van a nyakában, lehet, hogy valaki keresi. Van köztük egészen apró kölyök is, kettő. Állítólag már az Illatos útról voltak kint, de nem sikerült befogni őket. Azt hiszem, ott nem lenne túl jó nekik:-( ezért próbálkozom, hátha van valami megoldás. Tudom, hogy nehéz lesz. Nagyon sajnálom szegényeket, bizalmatlanok, de amikor enni vittem, azért már elég közel jöttek.
A kutyusok a XVIII. kerületben a Nefelejcs utca mögötti erdőben vannak. Megpróbálom a többit is lefotózni majd.
Egy 9 éves, de nagyon fiatalos, aktív puli kan S.O.S gazdit keres költözés miatt. 1 hetet sikerült kikönyörögni (reméljük tényleg).
Kutya és gyerekbarát, nagyon jó fej!
Kata száma, ha valakinek van ötlete (nincs nete): 06 20 537-6991
Gazdit keresek a képen látható spániel kutyusnak. A kutyus (Negrónak neveztem el) tegnap szegődött hozzám a Váci úti Tesco parkolójában. Az Tesco előtti könyvsátorban dolgozó 2 hölgy elmondása szerint aznap reggel került oda a kutyus, valaki “ottfelejtette”. A jeges szélben ide-oda futkosott, minden jövő-menő embernél és minden leparkoló autónál próbálkozott, hátha éppen érte jöttek… Én nem tudtam elmenni mellette, de sajnos az albérletembe nem vihettem haza…Egy órán át pátyolgattam, felhívtam a Gyöngyösön élő családtagjaimat, gondolkozzunk együtt, hogyan tudnánk segíteni, kihez tudnánk hazavinni, de egyelőre semmi megoldás nem született… Hogy mégse maradjon az utcán átfázva, vizesen, magára maradva, fájó szívvel bevittem tegnap az Illatos úti ebtelepre. Az átadásakor azt mondták, most megkap minden ellátást, enni-inni kap, orvos átvizsgálja, kap egy kenelt, stb… De ez ugye nem túl barátságos jövőkép, ezért én nem adom fel, tovább keresem a lehetőségeket. A saját családi és baráti környezetemben is, és tágabb körben is. Erre szeretnélek Titeket is kérni, ezért ez a levél is… Tegyétek meg, hogy továbbkülditek, ill. szóban is reklámozzátok, hátha akadna valaki, aki be tudná fogadni, és igazi szerető gazdija lehetne, olyan, aki nem “felejti ott” többet sehol… Ha esetleg messzebbről akadna valaki, de érte jönni nem tud, én vállalnám, hogy elviszem. Segítsetek, ha tudtok… Előre is nagyon köszönöm.
Kérlek segítsetek! A “gazdi” sorsukra hagyta őket, árulja a házat. Újra a 8 kutya! Segítséget kérünk a 8 kutya ügyében a 30/250-3639-es számon. e-mail: halmos.ica(kukac)freemail(pont)hu
Egyben szeretnénk elhelyezni a kutyákat, anyástól együtt, külön-külön, de nem tudjuk, hogy hová. Kedves Barátaim! Adjatok tanácsot, hogy mit tehetnénk? Kérlek benneteket segítsetek rajtuk!! Köszönöm.
Szerető gazdit keres Zénó, a tricolor, simaszőrű foxi!
Zénót 2 évvel ezelőtt találták, sok-sok ember összefogása, segítése révén ivartalanítva, egészségesen, kiegyensúlyozottan kerülhetett gazdához. Nem volt zökkenőmentes az első időszak, de nem a kutya hibájából. Gazdája már akkor hol vissza akarta adni, hol nagyon dicsérte. Most nov. 21-én jelentette elvesztését, dec. 6-án hála a Pro Canibus Alapítványnak, Zénó meglett. Dec. 9-én pedig már leadta gazdája egy klinikán. Zénó sorsába beletörődve néz maga elé, követi az emberek utasítását, szépen tipeg láb mellett, szó nélkül beül a börtönnel felérő ketrecbe és várja a sors újabb csapásait.
Korát kb. 11-12 évre becsüljük. Jól bírja magát, kedves, hálás. Másik kan kutyával nem jön ki, lányokkal és macskákkal azonban nincs problémája. Lakásban élt, szobatiszta, nem hangos. Annyi a bűne, hogy még lenne hátra néhány éve, amit végre igazi szeretetben élhetne le és nem azt kellene hallania, hogy mennyi energiát és pénzt fordítottak rá. A foximentő csapat óriási gondban van, mert mielőbb szeretné őt kihozni a telepről, de jelenleg annyi kutya van gondozásunkban, hogy nem tudjuk megoldani az elhelyezését.
Nagyon várjuk örökbefogadó vagy ideiglenes gazdi jelentkezését, aki visszaadná bizalmát az emberek iránt, akit imádni, követni tudna, akitől sok szeretetet, simogatást kapna. Megérdemli!
(Megjegyzés: a naptáras képén (Füles-Béla-Zénó) található szöveget érdemes elolvasni..)
94 kutya van veszélyben az Illatos úti Ebrendészeti Telepen!
Az Illatos úti Ebrendészeti Telepen teljes telt ház van, 94 kennelből 94 foglalt. A bent lévő kutyák tényleges és közvetlen veszélyben vannak. Minden évben bekövetkező tendencia, hogy egyes felelőtlen gazdák a karácsonyt már a megunt egykori kedvencek nélkül ünneplik. Megoldásnak tekintik, hogy leadják őket az Illatos úton, mert onnan “úgyis gazdához kerülnek”. Most nem kerülnek! Aki most leadja a kutyáját az Illatos úton, az számoljon azzal, hogy az Illatos úton senki nem tudja garantálni, nem garantálhatja, hogy gazdához kerül. AZ ILLATOS ÚT NEM MENHELY! Állategészségügyi Telep, aminek dolgozói hivatalból kötelesek telt ház esetén altatni! Bármennyire is szeretik a kutyákat, kötelességeik vannak!
Aki most visz kutyát az Illatos útról biztos lehet benne, hogy életet ment. Most nem lesznek szponzorok, nem lesznek hírességek és nem lesz örökbefogadó nap. Aki most visz kutyát az Illatos útról, az csak egy társat kap. Oltva, féregtelenítve, mikrochippel ellátva. Egy társat, akit megmentett és aki ezért egy életen át hálás is lesz neki. Ne vigyen kutyát, aki csak egy olcsó karácsonyi ajándékot akar. Ne vigyen kutyát, aki aztán egy menhelyre akarja elvinni. Az vigyen most kutyát, aki menteni akar és a mentvényről egy életen át gondoskodni.
Már december utolsó hetében, a petárdázások miatt özönleni fognak a kutyák a telepre. Ne hagyja egyedül Szilveszterkor a kutyáját, vagy legalábbis biztosítsa, hogy a megrettent állat ne tudjon elszökni. Még nem késő a kutyát mikrochipes egyedi azonosítóval ellátni és a chipet regisztráltatni, hogy ha mégis megtörténik a baj, visszakerülhessen gazdájához. A félelmükben elszökött talált kutyákat vigyék állatorvoshoz, hogy ellenőrizni tudja benne a mikrochipet.
94 kutya várja rettegve a karácsonyt a Telepen. Nem számíthatnak másra, csak az állatbarátok segítségére!
Akik karácsonyra életet szeretnének ajándékozni egy kutyának, látogassanak el az Illatos úti Ebrendészeti Telepre (IX. Illatos út 23/a). Azok, akik meg akarnak szabadulni a kutyájuktól, idén semmiképpen NE látogassanak el az Illatos úti Ebrendészeti Telepre. További információkat az Illatos úti Ebrendészeti Teleptől lehet kérni a 280-6832-ás telefonszámon. A Telepen raboskodó kutyák képeit a www.illatosut.hu oldalon lehet megtekinteni.
Gazdit keres ez a csöpp, 3 kg-os, 8 hetes szuka kutya, aki az állatorvos szerint nem is lesz több 10-12 kg-nál. ÁNIZS a neve. Oltási programját megkezdte, kapott féreghajtót, és kullancs meg bolha elleni védelmet! Örökbefogadási szerződéssel vihető el, a későbbiekben ivartalanítási és chipezési kötelezettséggel! Felelősségteljes, gondoskodó, szerető gazdit, családot keres, ahol a kutyát valóban társállatnak tartják! CSAK NAGYON JÓ HELYRE!!! Szeretnénk nyomon követni Ánizs sorsát, meglátogatnánk néha egy előre egyeztetett időpontban, reméljük, ez nem jelent problémát, és hogy néha halljunk felőle, örülnénk időről-időre egy-egy képes élménybeszámolónak! Speciális jellemvonások: már most 8 hetesen is nagyon jó jelzőkutyának bizonyul, jelzi, ha idegen közeledik. Nagyvécézés szándékát jelzi, amikor a kijárati ajtóhoz megy, és nyüszög. Pisilni még örömében is becsurizik, de ahogy idővel erősödnek a záróizmai, sok sétával hamar szobatiszta kislány válhat belőle! Nagyon szeretne tartozni valakihez, ez érződik, egyébként pedig egy tündér!!! Ánizs 2008. december 7-ig maradhat ideiglenes befogadójánál, a további sorsa kérdéses. Kérlek, segítsetek!!!
Ma este hazafelé jövet,ott kóborolt egy anya tacskó az apró alig 1 hónapos kölykével. Tudtam hogy haza, a 2 nagykutya miatt nem vihetem. De az anya elkezdett jönni utánam, a kicsi is szaladt ahogy bírt, de annyira gyenge hogy állandóan elesett, és remegett a hidegtől. Megállt egy autó és az anya odaszaladt a kocsihoz, a kicsi meg ment volna utána de beleesett az árokba. Nem bírtam tovább nézni…. kihalásztam a kölyköt az árokból és hazahoztam, az anya egy idő után lemaradt tőlünk és eltűnt. Most a kicsi a cicaházban alszik, de nem tarthatom meg. Vasárnapig MUSZÁJ gazdit találnom neki, mielőtt visszamegyek a suliba!!!!!!!! KÉRLEK SEGÍTSETEK!!!! LEGALÁBB AZZAL HOGY MINÉL TÖBBEN KIÍRJÁTOK!! érdeklődni : 70/5677062
Kérjük segítsetek a kecskeméti Mentsvár az Állatokért Alapítvány kutyusainak gazdit találni.
továbbítsátok a videó felvételt, barátaitoknak, ismerőseiteknek, talán, valaki rátalál közülük arra a kutyusra, amelyik a legszimpatikusabb, legszebb, legfeketébb, legrajzosabb, legöregebb, legfiatalabb, legjobban kezelhető, legtöbbet eszik, legintelligensebb, és még sorolhatnánk….. a legeket.
Egy a lényeg. mind, mind gazdira vágynak, és várnak, és várnak, és várnak!!!!
Érdeklődni a 06-20-524-7671-es számon (Varga Nikolett), illetve a kutyusok megtekinthetők a www.mentsvar.hu weboldalon.
SOS segítségre van szüksége 10 darab törpe pinschernek, akiket egy szaporító adott le a Tatárszentgyörgyi gyepire. 1 vörös szuka és 9 fekete-cser kan, fiatalok, van közöttük 6 hónapos kölyök is! ALTATÁS fenyegeti őket, telt ház van. Sürgősen el kéne helyezni őket, kérlek ha tudtok segítsetek ebben.
A gyepmester Budai Tamás 0620591-2897 vagy engem is hívhattok 06709476600 előre is köszönöm! Bea
A következő képeken látható németjuhász és nj-keverék kutyák sürgős mentésre várnak Salgótarján közelében. A 3 hetestől a 13 évesig. Kegyetlen körülmények között élnek! Egy 6 hetes kiskutyát kivégeztek közülük kegyetlen módon. Ha bármilyen állatvédő szervezet vagy magánember örökbe szeretné fogadni bármelyiküket, jelentkezzen a köv. telefonszámon:
Vasárnap találtunk egy gyönyörű rajzos pofijú ónémet skótjuhász keverék kutyát a Béke Tatai lakótelepen. Kb. 6 éves forma lehet, a fogaiból ítélve.
Nem fajtiszta, de 90%-ban a németjuhász dominál.
Végtelenül békés, kedves, figyel az emberre. A gyerekekkel is jól kijön, a házban lakók pátyolgatják. Egy nap alatt hallgat a nevére, póráz nélkül is sétáltatható, behívható, de még nagyon félénk és nagyon le van soványodva. A kutya szobatiszta lakásban is tartható!!!
Elvittük a rexhez, de nem tudták befogadni. Azóta kb. 10 menhelyet hívtam, de mindenhol telt ház van.
Elvittük állatorvoshoz, beoltattuk, féregtelenítettük (oltási könyvvel igazolt) és kapott bolhairtót, megfürdettük, megnyírtuk, szőrét rendbe tettük.
Mi csak átmenetileg tudjuk befogadni, mert már van egy nagytestű kutyánk 43 nm-en.
Reggel hívott a volt főnököm, hogy egy papírdobozban a szakadó esőben találtak 2 pici kutyust! Olyan 3-4 hetesek lehetnek!
Segítsetek légyszi helyet vagy pótmamát találni!
Kidobni nem fogják őket, de nem maradhatnak sokáig, mert mindketten sokat dolgoznak! Ráadásul hétvégén elutaznak, így PÉNTEKEN legkésőbb helyet kell nekik találni! A picikkel meg foglalkozni kellene.
A megtaláló a szállítást megtudja oldani, ha kell!!
A kislány (15éves) egy tanyán lakik a szüleivel és 11 kutyával!
Ivartalanítva nincsenek-szerintem oltva sem-és belső szaporulattal lett ennyi kutya! Vannak kedves szomszédok is. Egy kecske átszökött és nem élte túl…
A szomszédok feljelentették őket,már megvan a határozat is! 6 kutyát tarthatna meg a többinek mennie kell. Ha nem talál gazdit nekik altatva lesznek az önkormányzat határozata által!!!!! Valószínű a napokban.
2 kis kölyök(2-3 hónap körüliek) és 3 felnőtt van. A kölyköket a kislány kiviszi a piacra és megpróbál ott gazdit keresni nekik, ám ha nem sikerül, nekik is kellene hely.
Felnőttek: 2 szuka(1 évesek) 1 kan(2-3 éves) kistestű keverékek.
Cím: Ráckeve, Újhegy 3/c
Telefonszám: 06204729603
A kislány suliba jár még!
Leírom mikor vannak szünetek.
11:30-11:40
12:25-12:45
13:30-13:40
stb….
Ha bárki tudna segíteni elhelyezni a 3 vagy 5 kutyust hívja a kislányt!!! Ne kelljen altatni!!!!!!!!!!!!!!!
Illetve, ha valaki tudna esetleg legalább az ottmaradt szukák ivartalanításában segíteni nekik szerintem az is jól jönne a későbbi szaporulat megakadályozásában.
Fiatal (max 2-3 éves) zsemleszínű, tacskólány vagyok. A gazdám, aki egy évvel ezelőtt a Mecseken talált rám, elhagyott, elutazott Németországba. Most egyedül élek egy családi ház kertjében láncra verve. Pedig én nagyon szeretek mozogni, játszani. Nagyon egyedül érzem magam, senki sem simogat, nem becézget, nem szeretget. Egész nap csak sírok és sírok, hátha végre valaki rám talál, megszeret és hazavisz, hogy egész életemen át hű társa lehessek. Kérlek leendő gazdim, siess értem, úgy tudom, hogy különben már nincs sok időm hátra. A házaspárnak, akik naponta megetetnek, már nagyon a terhére vagyok, így egy hetet adtak nekem, hogy gazdit találhassak, különben jön az a rossz szagú, rosszarcú ember, akit a kétlábúak sintérnek neveznek és elvisz magával, és akkor tudom, rossz dolog fog történni.
Kérlek, segítsetek, hogy örök gazdára, társra találhassak, aki vigyáz rám, szeret és SOHA el nem hagy!!!!
Arra szeretnék kérni Mindenkit, hogy továbbítsa ezt a hirdetést, hogy minél előbb gazdit találhassunk ennek a kedves kutyának. A kutyus Nagykozárban van, de az utaztatását meg tudjuk oldani. Bolhanyakörvvel elláttuk. Aki tud segíteni, hívjon.
(Sziasztok nagyon sürgősen kellene a segítségetek, pénteken találtam Békéscsabán a Békési út mellet a zsilipnél a nádasban egy kiskutyát, sajnos haza nem tudtam hozni, mert az én kutyusaim megölnék, nem tűrnék meg maguk mellett. A kutyust megetettem, sőt azóta is etetem, abban biztos vagyok, hogy nincs gazdija. Ideglenes befogadót sem találtam, tegnap felhívtam a Békéscsabai állatvédőket, akik megígérték, hogy kijönnek a kutyusért, de előtte szolnak, mert a kutyus már megbarátkozott velem, de nem történt semmi. A kutyus jól elbújt, nem ázik meg, azóta is etetem, de még mindig bizalmatlan. Ő egy kb. fél éves kislány, imádni való kiskutya, segítsetek, hogy ideglenes gazdit vagy örökbefogadó gazdit találjak neki, addig is etetem, nem tudok jobbat. Mellékelek képeket a kutyusról.)
Sajnos a képek nem túl jók, de nem tudtam jobbat csinálni, nagyon fél a kiskutya.
A képen látható kutyus gazdija meghalt és őt kitették a ház elé. Nagyon ragaszkodó típus, mert nem mozdul el a környékről, ahol eddig élt. Nagyon kedves, aranyos kutya. Örökbefogadó gazdit keres, aki a hátralevő életében vigyázna rá és gondoskodna róla. A kutyusnak valószínűleg egy állatorvosi vizsgálaton át kell esnie, amennyiben ez gondot okoz, szívesen segítek. A kutyus eddig kertes házban, a kertben élt, tehát olyan gazdit keresünk, akinek kertje van. A kutyus már valószínűleg nem fiatal, ezért sok gondot nem okoz (eszik, iszik, alszik), de nagyon hálás a simogatásért és a gondoskodásért.
Amennyiben szerető gazdinak jelentkezel, vagy tudsz valakit, aki befogadná, kérlek hívj fel!
Tegnap mentettük meg ezt a megkínzott staffit a három kölykével (5 volt) egy autóval tették ki őket Polgár határában… Az ügyben nyomozunk keményen, tanuk is vannak. Jelenleg a három kicsi és az anyukájuk nálunk vannak, és bár a mama éppen alig áll a lábán, annyira lesoványodott, és nagyon félt eleinte. Egyébként egy tünemény és nagyon barátságos. Kb. 4-5 éves lehet és a soványságon kívül max jó állapotban van. Szeretnénk nekik gazdit találni. A kicsik kb. 6-8 hetesek lehetnek és nagyon nyugodtak, ahhoz képest, hogy min mentek keresztül cirka 3 nap alatt, mire a bejelentés eljutott hozzánk.
Kaptak ma féreghajtót és holnap pedig oltásokat.
Szia Mindenkinek! A segítségeteket kéri egy másfél éves közép-ázsiai juhász kutyus (kislány), akit egy héten belül sintér telepre visznek!! Kedves, játékos, gyermekszerető!
Ha tudtok segíteni kérlek hívjatok: 06 20 484 43 83!
Rezső, kb. 5 éves fajtatiszta labrador retriever kan az utcán él Esztergomban pár hete, ezért gazdát keres. Nagyon jóindulatú. Jelenleg sántít az egyik hátsó lábára. Sürgős befogadót keresünk!!!!!
Nincs tetoválva. Macskákat szeret.
Egy barátom kért meg hogy segítsek elhelyezni neki nevelőszülőkhöz ideiglenesen két kutyust.
Az egyik egy airedale terrier kan kutyus a másik egy keverék ivartalanított lány kutyus. Nagyon barátságosak és szófogadóak, parancs szavakra hallgatnak. Jelenleg a gazdi elfoglaltsága miatt lenne szükség ideiglenes nevelőszülőkre, lehetőleg kertes házban.
A két kutyus élelmezését teljes egészében a gazdi vállalja.
A kecskeméti Mentsvár telephelye képtelen több állatot befogadni, a bezárás veszélye fenyeget minket is. Amennyiben nem tudjuk elhelyezni a társmenhelyeknél az alábbi kutyusokat, kénytelenek leszünk elaltatni őket, hogy a többi kóbor kutyusnak helyet, élelmet, orvosi ellátást tudjunk biztosítani.
A nevekre kattintva lehet a képeket megtekinteni!
BÉLA (5) 7 éves rottveiler keverék, ivartalanított kan SACI (15) 8 éves keverék szuka EMMA (20) 7 éves kaukázusi juhász keverék, szuka BERTA (23) 13 éves kaukázusi juhász keverék, szuka RÁNCOS (128) 8 éves rottveiler keverék, szuka REX (139) 8 éves fajtiszta németjuhász, ivartalanított kan LUCIFER (193) 8 évesdog keverék, ivartalanított kan SHREK (253) 7 éves, terrier keverék, ivartalanított kan WINETTOU (476) 7 éves , labrador keverék, ivartalanított kan FINICH (494) 8 éves, keverék, szuka CHIVAS (522) 9 éves, németjuhász keverék, ivartalanított kan DANA ( 647) 7 éves,tacskó keverék, szuka
Ezek mind, mind szelíd, kedves, egészségesek állatok.
Oltva vannak, chipjük van.
2.5 éves puli – golden retriever keverék kan kutyus. Jó házőrző, kiváló jelzőkutya, igazi „főnök” típus más kutyákkal szemben. Gyerekekkel nagyon jól kijön, imád játszani velük, a labda a mindene! Sürgősen új családot keres, mivel gazdái albérletbe költöznek. Brúnó jelenleg még Nyíregyházán van, de a szállításban is tudnak segíteni, akár Budapestre is!
15 éves, egy idős házaspáré volt, a néni 3 hónapja, a bácsi múlt héten halt meg. A kutyusra altatás vár.
Eddig kertben lakott, de este bent aludt a gazdikkal. Nagyon ragaszkodó kutyus. Négy cicával él békében. Csak addig ugat, ha valaki megáll a kapu előtt, amíg a gazdi is észre nem veszi, lassan, öregesen mozog, de még jó egészségben van.
Keres sürgősen egy szerető otthont, ahol hátralévő kis életét még törődésben, nyugalomban leélhetné.
Nagyon sürgős, mert a szomszéd jövő héttől már nem gondoskodik róla, ezért, ha a héten nem talál új helyet, elaltatják.
Hogy megmeneküljön, mindenképpen legalább átmeneti otthonra van szüksége, ahol családi környezetben új életet kezdhet. (Számára a menhely, egy kennel nem segítség!)
Kérjük, ha valaki tud, segítsen Rocconak és nekünk, hogy életben maradjon egy totyogós öreg Úr!
Ez a három kis fekete vizslalegény még mindig a váci gyepin van .
Egyszerűen megszakad értük a szívem.
Azóta már nőttek, és még szebbek mint a képen
Jó gazdi kéne nekik, vagy ideiglenes befogadó legalább.
Ne hagyjuk, hogy a telepen nőjenek fel. Remélem van más is, aki odavan a fekete kutyákért.
Dobjuk már szét őket.
Ha valaki tudna nekik segíteni, van ötlete az elhelyezésükre, az keressen
telefonon a 06 20 346-2324-es számon vagy
az orokbefogadas(kukac)minimenhely(pont)hu email címen.
Az oltási programjukat már megkezdték.
Egy babára már jelentkezett egy ideiglenes befogadó (ÉN).
A Váci gyepiről szeretnénk kihozni 3 kis fekete kan Vizsla(?) kutyust!
3 hónap körüliek.
Kettőnek már van ideiglenese-az egyik én:)
Ha valaki tudná vállalni azt a maradék egyet s.o.s. írjon vagy hívhat is a 06209705174-es számon, mert addig nem tudjuk elhozni őket,hisz egyet nem hagyunk ott!! negytappancs(kukac)gmail(pont)com
Ezek az állatok jövő héten kerülnek elaltatásra gyepmesti telepen /Tatárszentgyörgy, Budapesttől 5-ös úton dél felé, Dabas és Lajosmizse között, Örkény magasságában/
Mentsük, ami menthető! Továbbítsátok, légyszi, minél több emberhez jusson el.
5 éves, ivartalanított lány kutyus költözés miatt keresi leendő gazdáját.Lili cicakompatibilis és kertes házba ajánljuk.
Egészséges, életvidám, igazi családtag.
A vizslamentőknek nagy szüksége lenne minden segítségre, ugyanis az elmúlt időszakban nagyon-nagyon megnőtt az árva, gazdikereső vizsik száma, és ez mind anyagilag, mind elhelyezés szempontjából kezd a fejünkre nőni. Olyan segítőket keresünk akik rendszeresen, havonta tudnának valamennyi pénzzel segíteni egyesületünknek, legyen az akár csak havi 1000 Ft is, ami, ha belegondolunk, talán nem is olyan sok, 3-4 tábla csoki, 2 doboz cigi, egy mozijegy, vagy egy mekis ebéd ára. Óriási segítség lenne, ha számíthatnánk egy havi fix összegre, amit állatorvosi ellátásra, panzióztatásra, chipezésre, élelemre költenénk. Szükségünk van továbbá olyanokra, akik segíteni tudnának pl. fuvarozásban, ideiglenes befogadásban, sétáltatásban. Kérem, aki bármilyen módon tud segíteni, vegye fel velünk a kapcsolatot:
(Az is NAGYON nagy segítség, ha ennek a bejegyzésnek a címét elkülditek az összes ismerősötöknek). Munkánkról, gazdikereső kutyáinkról itt olvashattok: www.futrinkautca.hu www.vizslasos.hu
Rendszeresen frissített kutyás fórumunk pedig itt található: http://www.freeforum.hu/futrinkautca
Az Állatbarát Alapítvány állatotthonában van néhány kutyus, akik már nagyon-nagyon nehezen tűrik azt, hogy nincs egy igazi gazdijuk. Elküldeném őket, hátha pont Nálatok találja meg őket az új, szerető család, akiknél végre békésen éldegélhetnek! Köszönöm!
Bleki: 4,5 éves rottweiler keverék ivartalanított kan. Könnyen alkalmazkodó, barátságos, gyerekszerető. Az állatotthon egyik legkedvesebb kutyusa, aki sajnos egyre nehezebben fogadja el, hogy nincs egy igazi gazdija.
Boxi: 4,5 éves boxer keverék ivartalanított kan. Gazdája megbetegedése miatt mondtak le róla három évvel ezelőtt. A rábízott területet kiválóan őrzi, tökéletes telepőr. Gazdájához végtelenül hűséges, játékos kutya.
Vince: 7 éves német juhász ivartalanított kan. Tavalyi év végén került hozzánk kóbor kutyaként. Elejétől fogva alkalmazkodó, gyönyörű szép kiállású kutya. Házőrzésre kiválóan alkalmas.
Lilisz: 5 éves belga juhász keverék ivartalanított szuka. Hamar megbarátkozik az új emberekkel, gyerekszerető, nagyon mozgékony kutya. Családi kedvencnek ajánljuk elsősorban.
Puncs: 4 éves német juhász szuka. Ragaszkodó, hálás, gyerekszerető kutyus, aki kiválóan alkalmas családi kedvencnek is!
Kb. 5-6 hónaposak. Gödöllőről lettek mentve, elméletileg a síneken szaladgáltak… Nos én úgy gondoltam, kis időre be tudom őket fogadni, amíg nem “találunk” (királyi többes…khm…) nekik vagy gazdit vagy Menhelyet. A jelenlegi helyzet sajnos egyre rosszabb, rosszabb a kutyusoknak, a szomszédoknak, a pénztárcának és nekem is… Egy pár szót tudok róluk írni, megpróbálom névre (fajtára). Oltva sajnos még nincsenek. Sajnos most kezdtem nemrég dolgozni, így elég (természetesen megköszönve a segítséget a Csömörieknek és egy két emberkének) szűkös a kajájuk is. Tehát akkor róluk:
Bejgli: bejgli típus:) fiú, kicsit nagy mozgásigénnyel megáldva, amit sajna itt a 3×3 kennelben nem nagyon tud kihasználni… jó fej, tán mondhatnám a legértelmesebb az 5-ből.
Feklany: a neve magáért beszél:) aranyos, szereti ha simogatják, játékos.
Feloske: rajzos kislány, szeret-né ha simogatnák, csak a feje fölé nem engedi a kényeztető kezet, kibújik alóla:) de aztán jön vissza hogy akkor nem lesz simi?
Nagyfiu: a “vezér”, simogatásra éhes, de ha kajáról van szó… ne álljon elé mellé senki:)
Vilbar: kislány, kicsit szomorkás hangulatú, de szereti ő is a simogatást
Remélem mihamarabb lesz is gazdi vagy valami megoldás, mert lassan feljelentenek miattuk:)
Én egy kb. 3 hónapos angol szetter vagy ahhoz közelálló kisfiú vagyok, akit a szívtelen gazdija sorsára hagyott egy lakótelepi ház lépcsőházában, szerencsére hamar rám találtak állatbarátok, de mivel náluk teltház van már, így új gazdit kell keresnem. Ha esetleg úgy érzed vagy ismersz olyat, aki hosszú távon velem tudna élni, akkor kérlek segíts.
Ideiglenest – és végleges gazdit is persze – keresek Bíborkának.
9 kg-os – szerintem – pincserkeverék kislány. Nagyon okos, nagyon játékos, eleven, hámmal már szépen sétál, nagyon rövid idő alatt alkalmazkodik emberhez, másik kutyához.
Félénk és alázatos, és így 6 hónaposan abban a korban van, amikor a legjobban ragad rá a külvilágból minden. Pozitív, negatív egyaránt.
Oltásai megvannak, egészséges, féreghajtott. Ivartalanítását is szervezem lassacskán.
Szeretném, ha addig is családban lehetne, amíg végleges gazdit találok neki.
A története: Paksról hoztuk fel egy hónapja. Az előző gazdája bevágta egy zsákban a csomagtartóba és leadta Erzsikének azzal a felkiáltással, hogy túl sokat szaladgál, csináljon vele valamit, neki nem kell!
Egy héttel később mentünk el érte …
Most panziózik, de így nem neveli senki. A többi kutyától meg sok jót nem tanul.
Szóval ha tudtok valakit, aki bevállalná, jelentkezzen nálam. 500 Ft/nap összeget tudok neki fizetni, plusz a kajáját is.
Ha kertes házba menne, bombabiztos kerítésre van szükség, mert minden kicsi résen kibújik, nagy felfedező. Testalkata vékony, mászni ugyan nem mászik, de rajta kell tartani az embernek a szemét, annyi szent.
Lakásban jól elvan, éjszaka sem sírt (5 napig nálam volt), ha egyedül hagytuk, akkor sem. A szobatisztaságot gyorsan tanulta, a kutyapelust használta, de ez a folyamat persze most megszakadt, mert vissza kellett vinnem a panzióba.
Egy igazán rendkívül nyugodt, barátságos állat. Pici gyerekek lovagoltak rajta, ill. a gyerekekkel játszott hanyatt fekve, önfeledten.
Nagyon szépen kérlek, ha tudnál valakit, segíts gazdát találni neki, mert sajnos hiába volt az országos televízióban, nem igazán volt olyan jelentkező, aki tényleg jó lett volna (sokan harcoltatni akarják az ilyen különleges harci fajtákat), néhány helyen pedig más háziállatok mellett akarták volna tartani, pl. cica, más nagyobb testű kutyus stb., pedig jó kezekben kitűnő házőrző, személyi/családi védelemre ideális és családi kedvencnek is jó lenne, mert nagyon okos, hálás.
Nagyon sokat éheznek! János alig tudja fenntartani magát, a kutyussal együtt pedig elérkeztek a holtpontra. Ez a kutyus nagyon sokat eszik ám… sürgősen kellene neki egy otthon, szerető gazdával, aki rendesen eteti, gondozza, és akit cserébe ő is megszeretne, védelmezne. Előre is köszönöm, ha segítenél ez ügyben!
Sürgősen szerető gazdit keres egy kb. egy éves, higgadt természetű, barátságos staffordshire terrier szuka kutyus.
A kutyus az eredeti családjánál kölyök kora óta, négy gyermek között, nyugodt környezetben, kertes házban nevelkedett.
A család életkörülményei megváltoztak, s már nem tudták vállalni a szerencsétlen kis állatot, így menhelyre vitték. A fiatal kis kutyus a kölykei, majd a családja elvesztése után nagyon bánatossá vált. De azóta – az állatgondozóknak köszönhetően – már szerencsére jól van, s valamivel jobb kedvű. Megkapta a szükséges oltásokat, féregtelenítve és ivartalanítva lett.
A kutyus S.O.S. várja új gazdiját (különben rövid időn belül altatás vár rá !!!) egy fajtakedvelő állatszerető, felelős és gondoskodó gazdi személyében, akivel egy évesen még új életet kezdhetne.
Olyan gazdira vár, aki hosszútávon, igazi társként tudja vállalni Őt.
Segítségüket nagyon köszönöm – és köszöni Ő is.
Megjegyzés:
Kisebb termetű kutyák mellé nem igazán ajánlják;
Egyedül vagy pedig nyugodt és barátságos, közepes / nagyobb méretű kan kutyus mellett lenne jó helye.
Kötélen tartás KIZÁRVA !!!
Ez a négy kutya létszám fölötti egy kutyabolond néninél, és bár mind megmentett kutya és jól is vannak tartva, szépen gondozva, a szomszédok feljelentései miatt most el akarja vitetni őket az önkormányzat. Holnap (2008.04.09-én) már mennek is értük. Még azt is rájuk fogták, hogy az utcán megharaptak valakit, pedig soha nem mentek ki a kertből…
Kérlek, adj nekik akár átmenetileg otthont, míg végleges gazdára nem találnak, hátha van még remény a számukra. Annyi mindenen keresztülmentek már.
Mind oltott, ivartalanított, chipezett kutya.
Rozika oltott, féregtelenített, 7-8 hónapos kopó-agár keverék kislány. Rövid szőrű, kis-közép termetű, 9 kg a testsúlya. Emberrel állattal egyaránt rendkívül játékos, nagy mozgásígényű, ugri-bugri, egydül is szívesen labdázik.
Szépségénél csak az esze nagyobb, már a második nap a ház szokásaihoz alkalmazkodó szobatiszta, pórázolható, behívható és tányérból kultúráltan evő lett. Nálunk ideiglenes gazdáinál, lakásban él, rövid szőre miatt.
Megszokta a társasági életet, kertet, második, vagy harmadik kutyának ajánlanám, de mindenképpen olyan gazdit keresünk, aki meg tudja futtatni naponta többször is.
Rozikát hajléktalanoktól koboztam rossz bánásmód miatt, rendőri segítséggel.
Olvastam Dr. Dobos Andrásról, aki vak kutyákat műt. Már beszéltem is vele. A doktor úr vállalja a műtétet, anyagárban, tehát a munkájáért nem kér pénzt.
A műtét költségét, idézem: “a műlencse, valamint speciális varróanyag csarnokvízpótló szemenként kb. 40000ft”-ot teszi ki.
Aki tud segíteni, kérem tegye meg:
Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány
számlaszám: 10918001-00000015-50200001
Kérem a megjegyzés rovatba írjátok be: Vaksi. Így tudjuk teljesen külön kezelni a Vaksi műtétjére beérkező pénzt.
Három hónapos Puli keverék picurok várják a szerető gazdik jelentkezését!Irtó édesek.A picurok kisfiúk és a képeken látható kicsiken kívül van még kettő szintén Puli keverék.
A kutyusok Szécsényben vannak!
A kutyusokról érdeklődni Vikinél lehet a 06-30-403-3593-as számon illetve a veghvicus(kukac)freemail(pont)hu címen!
Három hónapos nagyon édes kopó keverék kiskutyusok gazdit keresnek!A kutyusok Szécsényben vannak!
A képeken látható kutyikon kívül még van 2 szintén kopó keverék.
A kutyusokról érdeklődni Vikinél lehet a 06-30-403-3593-as számon illetve a veghvicus(kukac)freemail(pont)hu címen!
Tibi: 7-8 hónapos kan kutya, akitől előző gazdája hűtlenül megvált. Nagyon játékos, szeretetigényes, igényli a társaságot, valamint a folytonos foglalkozást. Nevelésre még szüksége van. Olyan helyre való, ahol van tér, esetleg kert. Leginkább egyedüli kutyusnak, mert nagyon sok szeretetre, odafigyelésre van szüksége, ezért kissé féltékeny típus. Lakásba, vagy kertes házba is örökbe fogadható. Szobatiszta, pórázt ismeri. Várja lelkes rajongói táborát! Csak örökbefogadási szerződéssel!
Szigethalmon lakik. Egérke egy irinyóka-pirinyóka kanocska.
Ha látod, öleld magadhoz, mert egy édes kis tündér, és légyszi hívd a gazdit, aki nagyon-nagyon siratja: 20-261-0302
Vagy szólj a tököli menhelynek, hogy megtaláltad: 24-479-016, 20-9577-181
Köszönjük!
A tatabányai Tappancs Állatotthon Alapítványnál van két 3 lábú kis árvánk, akiknek szeretnénk minél gyorsabban egy szerető otthont találni.
Gazdára talált (Angi:
Ő egy fiatal tacsikeverék kislány, akit az oroszlányi gyepmesteri telepről mentettünk ki még decemberben. Sajnos az egyik mellső lába annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett. Ennek ellenére teljes értékű életet tud élni, nagyon kedves, ragaszkodó kutya. Hűséges és odaadó társa lesz annak aki őt viszi haza.)
Tihi:
Ő egy elbűvölő, imádnivaló kisfiú. Már sérült lábbal került a gondozásunkba, nem tudjuk pontosan, hogy mi történhetett vele. Reménykedtünk, hogy helyrejön még a lába, de sajnos mégis amputálni kellett. Gyönyörűen sétál pórázon, szobatiszta és elbűvölő egyéniség. Annyira ragaszkodó és mindene a gazdi!!!Nagyon szeretnénk neki is egy szerető családot találni, amint lehet, ahol kényeztetik és ahol szétosztja a benne rejlő rengeteg szeretetet.
Kérlek segítsetek SOS gazdit találni Dady-nek ennek a kedves, elbűvölő öregfiúnak.
Dady, egy kedves idős úr, akire sérült lába miatt figyeltünk fel, a négysávos úton rohangált az autók között. Mint később kiderült, ez egy régebbi sérülés és már nem nagyon tudunk tenni semmit vele. Dady már nem fiatal kutya, kb. 8 éves. Nagyon szeretnénk neki SOS egy szerető családot találni, akik élete utolsó éveit boldoggá tennék. Nagyon kedves, ragaszkodó kutyus, aki hűséges társa lehet egy idősebb embernek is, aki csak társaságra, szeretetre, odafigyelésre vágyik. Szépen sétál pórázon, teljesen szobatiszta, nyugodt kutyus. Szukákkal, kölykökkel remekül kijön.
Gálné, Erzsike felhívással fordul az állatokat szerető olvasókhoz.
Az alábbiakban látható, bántalmazott Szekszárdon talált kutya orvosi költségéhez kér hozzájárulást mivel jelenleg elfogytak a tartalékai is.
A gyors lebonyolítás érdekében az alábbi számlára kéri küldeni a felajánlásaitokat:
Számlaszám: 70600047-14000728
Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Paks
E kutyán kívül még egy elütött kutyát is jelentettek, amelyik szintén nála fog menedékre lelni.
Az ő kezelése sem lesz kevés.
Gondoljátok át, és akinek módja van, segítse a gyógyulást.
Ezen a kiskutyán emberi bántalmazási nyomok láthatók.
Először másik kutyatámadására gondoltak, de az orvos szerint ezek emberi kéz okozta sérülések.
Erzsike előre is köszöni a segítséget!
Ezen kívül a menhely nagyon nehéz helyzetbe került sajnos! Rengeteg kutyus van és kevés a gazdisodás! Sajnos az a szomorú helyzet állt elő, hogy minden anyagi tartalékuk kimerült, ezért szépen kérek mindenkit, ha bárki – akár rendszeresen is – támogatni tudná a kutyusokat, tegye meg!!!! Főleg élelemmel illetve gyógyszerekkel, de véleményem szerint bármilyen segítséget szívesen vesznek! A Paksi menhelyen közel 500 kutyus van!!!
Sajnos bárhova fordultak eddig segítségért, süket fülekre találtak, vagy válaszra sem méltattak!
Illetve nagy szükség lenne önkéntesekre is, akik akár egy örökbefogadó napon, akár a napi teendőkben vagy akár csak sétáltatásban segítenének! Szomorú, hogy ott elég kevés ember van, aki valóban önkéntesként menne és segítene bármiben is, tehát aki nem kér érte pénzt!!
Én úgy gondolom, hogy nem egy olyan helyzet volt már (amiben én is részt vettem), amikor sikerült összefogni és segíteni akár csak egy állaton vagy egy menhelyen! Akár pénzzel, akár élelemmel!
Erre hivatkozva kérek mindenkit, hogy most ismét fogjunk össze és segítsünk nekik!!!
Aki S.O.S.-be tudna segíteni azoknak itt vannak az alábbi elérhetőségek:
Cím: Gál Tiborné Erzsike
Állatmenhely 7030 Paks Ifjúsági út 1/B.
Telefon: 06 20 4559983
Ha gondoljátok a Pesti adományokat (eledel) gyűjthetnénk egy helyen és ha több összejön, akkor le tudnánk vinni egyszerre.
Ez esetleg megoldható lenne. Aki így gondolja az írhat nekem: negytappancs(kukac)freemail(pont)hu
Maylót az 51-es úton a zuhogó esőben dobták ki egy autóból. Megpróbálta utolérni “gazdáit”, szaladt ahogy csak bírt a kocsi után, de az gázt adott és elhajtott, Maylo pedig ott maradt az úton az autók között, a hidegben, a kietlen tájon. Szerencsére arra járó önkéntes állatvédők magukhoz vették, jelenleg pedig a Lelenc Állatvédő Egyesület gondozásában (köszönet érte!) egy budapesti panzióban várja, hogy az igazi gazdi érte menjen.
Maylo egy közepes termetű, fiatal, kedves, bújós, végtelenül ragaszkodó, keverék fiúcska. Olyan felelősségteljes gazdi az álma, akit szerethet és aki élete végéig szerető otthon, biztonságot nyújt neki, hogy többé ne kelljen csalódnia.
Örökbefogadási szerződés ellenében vihető el.
Esztit a Mentsvár Alapítványtól, Kecskemétről vettük át. Borzasztó állapotban van, orvosi karanténba került. Kimerültek a forrásaink – múlt héten három másik szuka is került a gondozásunkba-, szükségünk van a segítségetekre!
Az orvosi kezelés és karantén költségeihez kérnénk a hozzájárulásotokat!
Aki be tudna szállni némi pénzzel a költségekbe, az kérjük a PET-ÁK Egyesület-Rottweiler S.O.S. Volksbanknál vezetett 14100196-62009149-02000009 számú számlájára utalja hozzájárulását, ill. kérésre csekket is tudunk küldeni.
Kérem, ha valaki tud támogatást küldeni, jelezze nekem a rotimentes(kukac)freemail(pont)hu email címen.
A PET-ÁK Egyesület kérésre a kapott adományról igazolást tud küldeni.
Néhány hete valaki “letétbe helyezett” nálunk egy nagytestű keverék kutyát. Chip volt benne, de se a hozzá rendelt cím, sem pedig a telefonszám nem valós.
Sajnos az események úgy alakultak, hogy két hetet kaptunk a vezetőségtől, utána nem tudjuk mi lesz szegény állatal.
A kutyát Dolfinak hívják. Nagytestű, rajzos szinezetű – amolyan maci-forma eb. Jámbor, bár más kutyákat nem igazán kedvel.
Kérnék mindenkit, aki segíteni tud az örökbefogadás kapcsán, írjon két héten belül. Köszönöm! kevin_p(kukac)freemail(pont)hu
Lehetetlen helyzetbe került a svájci fehér juhászkutyák fajtamentése!
Jelenleg két kutyánk panziózik és 81000 forint a tartozásunk, amelyet február végéig ki kell egyenlítenünk vagy kiteszik a kutyákat!
Eddig 17000 forintot tudtam összeszedni, de ha a fejem tetejére állok sem tudok többet összekaparni!
Akinek módjában áll, kérem támogassa a munkánkat!
Bármilyen kis összeg nagy segítség nekünk!
A számlaszámunk:
Svájci Fehér Juhászkutya Klub
64500041-10421307
Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet
A megjegyzés rovatba írja be, hogy fajtamentésre!
További információ: 06/30/9990445 számon, Dallos Júliától kapható.
Január közepén, Almádi – Fűzfő térségében eltűnt egy 1 éves kan kutyus.
Nem jelölt. Kb. 80 centi magas.
Aki netán tud róla, hogy a közelében találtak egy kölyökszőrben lévő komondort, az kérem értesítsen!
Családi okokból sürgősen szerető új gazdit keresünk talált, kb. 7-8 éves ír szetter kan kutyusunknak!
Két és fél éve szaladt be hozzánk itt Tárnokon.
Nagyon aktív, nagy a szeretetéhsége és a mozgásigénye.
Mégis úgy gondolom inkább lakásban lenne a helye, olyan gazdi társaságában, aki otthon van vele egész nap. Azért is lenne jobb neki a lakás, mert állandóan ugatja az autókat, ill. minden mozgást, ráadásul elég szökős is és a szomszéd tyúkjait dézsmálja.
Sajnos mióta megszületett a kislányunk már nem tudok a kutyussal annyit foglalkozni, mint szeretnék, a szüleim számára pedig csak egy megtűrt állat. Ezért is kell innen elvinnünk, mert a szüleim a szomszédok neheztelését már nem tűrik el!
Nagyon szeretnénk jó gazdit találni Neki, esetleg itt Tárnok közelében, hogy láthassuk néha.
Tündéri, 13 éves, tacsiféle fiúcska februárig új otthont keres!
Gazdája lakásba költözik, ahová Dodi nem akar menni. Minden próbálkozás meddőnek bizonyult, Dodi egyszerűen utál lakásban lakni, nem hajlandó bent élni, nem tud már alkalmazkodni. Darabokra szedi a lakást, pörög-forog-dübörög! Nem bírja a bezártságot! Udvarban viszont semmi gond!
Keresünk neki egy pici, kertes házikót, egy kedves gazdival, aki megérti, hogy nem ehet már csontot egy ilyen idős kutyus, de egyébként abszolút mindenevő! Remek jelzőkutya!
Életerős öregúr, biztosan van még pár szép éve.