Menedék építése a bajbajutott állatoknak

Tűzeset miatt fedél nélkül maradt szamár, kecskék, malacok, bárányok, és szárnyasok új otthonának építéséhez várja lelkes, barkácsolni szerető önkéntes segítők jelentkezését a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány.
Az állatok előző lakhelye leégett, amely során néhány állat súlyosabb égési sérüléseket szenvedett, ezután kerültek az állatvédők gondozásába. Egyelőre kennelekben kerültek elhelyezésre, de mihamarabb végleges helyet szeretnének biztosítani nekik, mivel örökbe adásra nincs lehetőség.
Egy „Parasztudvar” felépítését régóta tervezik már az Alapítvány munkatársai, most viszont nagyon sürgetőssé vált a helyzet.
A „Parasztudvar” felépítésére 2009. május 9-én, szombaton 9 órától kerül sor, ekkora várják a Csatorna u. 2. szám alá azokat, akik kétkezi munkájukkal szeretnének segíteni az építésben.
A tervek szerint a bárányok, kecskék és az öszvér részére karámok, ólak kerülnek kialakításra, valamint a tyúkok, kacsák és pulykák lakhelyéül egy nagyobb méretű tyúkól szolgál majd.
A most bekerült állatok száma a későbbiekben valószínűleg gyarapszik még, mivel egyre többször érkezik bejelentés rossz körülmények között tartott gazdasági állatokról, akiknek szintén biztosítani kell az elhelyezését.
Minden segítő kézre szükség van ahhoz, hogy a tűzeset négylábú áldozatainak megfelelő otthont tudjanak teremteni az Állatbarát Alapítványnál. Aki tud, az építéshez hozzon magával szerszámokat is, ásót, kalapácsot, lapátot, csákányt.
A következő módon lehet segíteni a bajbajutott állatokat:
– Építésben való közreműködés (betonozás, alapok kiásása, kerítésépítés, deszkák felszegezése, tetőfedés)
– Építőanyag felajánlása (cement, sóder, faanyag, tetőcserép, kerítésanyag)
– Takarmány felajánlása (szemestakarmány, széna)

A felajánlásokat, és a május 9-ei építésre a jelentkezéseket az alábbi elérhetőségen jelezhetik:
Állatbarát Alapítvány, Nyíregyháza Csatorna u. 2.
Telefon: 42/727-736, 20/9605-402
E-mail: allatbarat(kukac)allatbarat(pont)com



1 komment ehhez: “Menedék építése a bajbajutott állatoknak”

  1. Anita írta:

    Sziasztok! Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki segített szombaton! Igaz, nem készült el teljesen a menedékhely, de jól haladtunk! 🙂
    Később küldök még képeket a fejleményekről!

Írj egy kommentet