Vecsési talált cica

Sziasztok!

Cicusról kiderült, hogy kisfiú, de természetesen így is megtartjuk. 🙂 Bagira lett a neve.

Miután eljöttünk Tőletek, eleinte csendes volt, de aztán halk tiltakozásának adott hangot. Próbáltam simogatni, nem nagyon hagyta magát. Az út végére mégis odafeküdt a kezemhez és dorombolt, néha azért még nyávogott egyet-egyet. Otthon óvatosan felfedezte a lakást, benézett a WC-be, bebújt a szekrények alá, ez kb. negyed órát vett igénybe, aztán elkezdett játszani az egyik csörgő-zörgő labdával.
Megetettük, elvágódott, ránk nyávogott (mint azóta megfigyeltük, ez azt jelenti, hogy tessék engem simogatni :), és hosszas dorombolásba kezdett. Később még játszott egyet nagyon, majd megint elvágódott, és elaludt. Egész éjjel csendben volt. Csak akkor nyávogott, hogy éhes, mikor felkeltünk. Aztán megint elvágódott, nyávogott, simogattuk, dorombolt. Nagyon kis rendesen viselkedik. Imádjuk.

Vasárnap átvittük a szüleimhez, és mint kiderült ők meg egy kis 2 hónapos Beagle kutyát fogadtak be nagy titokban, aki cicás háznál született, így nem tartott Bagirától, és odarohant hozzá, cica viszont egy laza csuklómozdulattal adott neki egy sallert, amitől szegény úgy visszahőkölt, hogy átesett a tálján. A délután folyamán még kapott egy maflást, ez sem szegte kedvét a cicától, próbált közeledni, de mikor észlelte, hogy a cica emeli a mancsát, meghátrált. 🙂 Bagira is igyekezett szemmel tartani a kutyust, ha kiment a szobából, ment utána és tisztes távolból figyelte. Szóval jókat nevetgéltünk rajtuk. Mikor kutyus elaludt, Bagira odament és jó alaposan megszaglászta, majd odament anyámhoz, és fél órát dorombolt a hasán fekve. Este otthon már csak vacsizott és reggelig aludt, annyira elfáradt a nagy kalandban.

Tegnap lett először magára hagyva napközben. Izgultunk is, hogy mire értünk haza, de semmi rosszat nem csinált. Kicsit meg volt sértődve, de rögtön rohant a konyhába vacsit követelni. 🙂 Aztán megint játék 2 órán keresztül, végül bevágta a szunyát.

Nagyon rendes kis cica, és nagyon-nagyon kedves. Mások arra panaszkodnak, hogy a cicájuk nem hagyja magát megsimogatni, ő meg követeli a babusgatást. Szinte hisztizik érte, hogy simogassuk. 🙂

Hát ennyi történt az elmúlt pár napban. Örülünk, hogy hozzánk került, és köszönjük, hogy addig is vigyáztatok rá és gondoskodtatok róla.



http://localhost/archives/6862

1 komment ehhez: “Vecsési talált cica”

  1. Zsuzsi írta:

    De aranyos 🙂

Írj egy kommentet