Talált cicák / Elveszett cicák

A történetemet egyrészt azért osztom meg, hogy némi reményt nyújtson azoknak, akik az ablakon kibámulva elveszett macskájuk sziluettjét kutatják a távolban. Másrészről pedig rá szeretnék mutatni: csodák igenis léteznek! Az én kabalamacskám, házunk jó szelleme, ugyanis 5 hónap (!) ismeretlen helyen való tartózkodást követően jutott haza.

Cirbolya otthonülős, nagydarab, buddhaian türelmes és szelíd félperzsa herélt kandúr, aki a környék gyíkállományát kivéve a légynek se tudott volna ártani. Na jó, a légynek tán mégis… Szóval Cirbolya nem volt az a csavargós típus soha – kerti macska lévén volt neki is egyfajta territóriuma, de annak határait mi is ismertük. Nos, egy januári napon Cirbolya nem jött haza… nyirkos téli hideg volt, néha kedvetlen esőkkel. Nem macskának való idő. Cirbolya rendes esetben ilyenkor a kanapén vagy a konyhakövön trónolva, dorombolva felügyelte volna a háziszolgákat (minket). Eltelt egy nap, eltelt kettő, bejártuk a környékbeli utcákat, a kiserdőt, kérdezgettük a szomszédokat, napjában többször hívogattuk Cirbolyát. A harmadik napon feltettem az internetre – köztük a Találtcica.org oldalra is – virtuális segélykiáltásainkat: Ki látta Cirbolyát? Körbeplakátoltam a képével a környéket, felhívtam a sintértelepet (ahol azt mondták, hogy ők nem fognak be macskákat – csak úgy mondom, ez hazugság), a környékbeli állatorvosokat. Két hét múlva a kisfiam kérdezte, hogy hol van Cirbolya. Azt válaszoltam neki, amit biztosan tudhattam róla: „Elment sétálni és még nem jött vissza” – és elsírtam magam. A kisfiam erre azt mondta, hogy Cirbolya erdei macska lett. Ráhagytam.

Egy hónap múlva már letettem Cirbolyáról. A wiwen kihúztam a háziállataim közül, és próbáltam nem arra gondolni, hogy egy autó kerekei vagy egy kutya fogai között lelte a halálát – eltűnése másnapján ugyanis egy komplett kutyafalka szökött be a kertünkkel határos kiserdőből az udvarunkra.

Szóval ment tovább az élet: úgy döntöttünk, a másik, még ivartalanítás előtt álló – nőstény -macskánknak engedélyezünk egy szaporulatot, mert egy macska nem macska, és anyukámék cicája is öreg már – kettőt megtartunk, a többit elajándékozzuk. Az élet közben kicsit megviselt, néha arra gondoltam, hogy talán a kedvenc macskám elvesztése egy jel volt, egy rossz periódus kezdete.

De elhessegettem a gondolatot. Közben nyár lett, és mi még egy macskát vesztettünk (el) – a nővérem Boriszát, ő csak nálunk nyaralt, de kultikus jószág, még blogja is van az interneten (http://emacska.freeblog.hu/), valamint profilja a wiwen, tízszer annyi ismerőssel, mint nekem.

Szóval egy szép nyári reggelen épp a kisfiam vittem óvodába. Tele volt a kezem csigával, mert a fiam valami érthetetlen okból reggelente felcsap csigafuvarozó kisiparosnak és ebben a nemes feladatban rám is számít. 🙂 Egyszer csak megcsörrent a telefon zsebemben – egy hölgy hüledező hangon elmondta, hogy azt hiszi, megtalálták a macskámat. „Mármint a Boriszt? A vöröset? Él még?” – kérdeztem izgatottan, és közben azon törtem a fejem, hogy vajon miért az én elérhetőségeimet adta meg a nővérem a becsületes megtalálóknak. „Nem, hanem a fekete-fehéret…. A félperzsát” – hangzott a vonal túlfeléről. Elejtettem vagy féltucat csigát a döbbenettől: „De hiszen Cirbolya JANUÁRBAN tűnt el! Most június van… hol találták meg?” Kiderült, hogy Budaörsön, annak is a legvégén – egy társasház folyosójába szökött be és az egyik macskabarát lakásba bebocsáttatást is nyert. Nehéz is neki ellenállni! Aztán mikor gazdikereső hirdetést tettek volna fel a Találtcica.org-on, belefutottak a fényképébe…
A megtalálók küldtek általuk készített fotókat is a talált macskáról – hát nem hittem a szememnek, de tényleg Ő volt az! De hogy hogyan jutott el sashegyről Budaörsre, gyalog-e vagy vitték… rejtély. Még aznap este hazahoztuk.

Nos, aki azt hiszi, egy ilyen hosszú távollét után a macska boldog dorombolással a gazdi nyakába veti magát, és rögtön minden a régi lesz, az téved… a találkozás meglehetősen prózai volt: csak onnan tudtam, hogy megismert Cirbolya, hogy amikor a nevén szólítottam, ledermedt, és szinte bódultan hagyta magát felemelni, aztán teljesen elernyedt a kezemben, mint egy rongybaba. Egész jó bőrben volt, nem volt sovány, és ami még meglepőbb: bolhás se. De a tekintete olyan különös volt, vad és szorongó. Otthon meg éppenséggel úgy viselkedett, mint a Sátán macskája, morgott, nyávogott, idegesen szaladgált fel-alá, és mindenképpen ki akart menni a kertbe. Na még csak az kéne, gondoltam én, mert ahogy elnéztem, azonnal világgá szaladt volna. Pár óra alatt lecsillapodott annyira, hogy mufurc fejjel kövessen engem mindenhova a lakásban, sőt, éjszaka velünk is aludt, de csak mint egy előkelő idegen.
Mivel az almot nem akarta használni, másnap kénytelenek voltunk kiengedni a kertbe… na, innentől kezdve rohamosan javult a helyzet: Cirbolya alaposan körbeszimatolta a régi birodalmát a diófától a fenyőkig. Be-beszaladt enni, és végre hajlandó volt szóba állni a háza népével. Kora délután egy halk dorombolás is elhagyta a torkát… mire hazaértem a munkából, már a kapuban várt.
Harmadnapra egészen megható változáson ment keresztül a macsek: már teljesen otthonosan mozgott, mindenkit árnyékként kísért, ismét megbarátkozott a régi macskahaverjával, az (immár terhes) Kisbalázzsal. Már nem habzsolta a kaját, mint az első két napon, hanem kulturáltan étkezett, mert tudta, hogy a vacsorája cseppet sem bizonytalan. Órák hosszat aludt, hogy kipihenje az átélt stresszt, és félálomban a hátára hengeredve követelte a betevő hasvakargatást. És végre nemcsak dorombolt, hanem visszatért a pofájára az a bizonyos elégedett macskamosoly, amit annyira hiányoltunk róla, és ami a ház Buddhájává és jó szellemévé tette és teszi őt most is.
„A Cirbolya most már nem erdei macska, ugye?” – kérdezte a kisfiam csillogó szemmel tegnap. És azt válaszolhattam neki, amit immár biztosan tudhattam: „Nem, most már megint házi macska lett belőle…”

Azt hiszem, egy ilyen hétköznapi csoda után már minden jóra fordulhat, nem? Nagyon szépen köszönöm Katinak és Fanninak, hogy vették a fáradságot, és utánajártak, ki fia-borja-macskája lehet a lépcsőházi szökevény-jövevény. És természetesen köszönöm a blog gondozóit is, hiszen enélkül nem találtunk volna ismét egymásra Cirbolyával!

Dorombolós szép napokat mindenkinek!

——————————————
Cirbolya elvesztése hetében

Amikor megtalálták

Cirbolya hazatért

Elégedett macskamosoly: újra itthon

http://localhost/archives/2463

Ez a bejegyzés készült: 2008. június 15., vasárnap, 15:56-kor a következő kategóriában: Macskablog. A bejegyzéshez tartozó összes kommentet az RSS 2.0 feed-en keresztül követheted. Hagyhatsz üzenetet, vagy trackback-kelhetsz a saját oldaladról.