támogass minket adód 1%-ával!

HA ADÓD 1%-ÁT ÁLLATVÉDELEMRE ADNÁD…
Az Elszánt Állatvédők Önkéntes Csapata megalakulásakor az állatok mentése, gyógyítása, segítése mellett tette le a voksát. Azóta eltelt sok-sok év, és az általunk segített, megmentett állatok száma, az állatvédelem területén végzett munkánk eredményei azt jelzik, hogy jól tettük.

Csapatunk az elmúlt években nagyon sok kutyust, cicát mentett saját kezűleg, akiket gyógyíttattunk, elláttunk és tökéletes gazdit találtunk számukra. Emellett több menhelynek, civil állatmentő szervezetnek, önkéntes állatvédőnek segítettünk abban, hogy ők is segíthessenek a rászoruló állatokon (vállaltuk az ivartalanításukat, oltásaikat, gyógykezeléseiket, gazdi keresésüket). Jelenleg is több cica és kutyus van gondozásunkban. Fennállásunk óta több száz állat köszönheti az életét annak, hogy volt lehetőségünk segíteni rajtuk.

Mindezt a Ti segítségetekkel tehettük, tehetjük meg, hiszen többek között az általatok felajánlott 1%-okból és egyéb adományaitokból, támogatásaitokból tudtuk és tudjuk finanszírozni a fent említett cicák és kutyák mentését, gyógykezelését, ellátását és álomgazdira találását.

Büszkén mondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk, hiszen ezek az állatok borzalmas körülmények közül kerültek igazi, szerető otthonba.

Kérünk Benneteket, hogy adományaitokkal, illetve adótok 1%-ának felajánlásával továbbra is segítsétek önkéntes munkánkat! Hadd segítsünk még több kis árvának, elhagyott, bántalmazott állatnak abban, hogy igazi családra találjanak!

Egyesületünk: Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesület
Adószámunk: 18125476-1-41
Számlaszámunk: CIB Bank 10700392-44849100-5110 0005
Honlapunk: www.hobbyallat.hu és www.bbme.hu

A FACEBOOK-on is megtaláltok minket Elszánt Állatvédők néven.

Köszönjük a segítségeteket!
Elszánt Állatvédők Önkéntes Csapata

1szazalek foto

Írj egy kommentet