pincsike gazdira vár

Oszd meg a facebook-on!

Gueko (Csubi) 2007. 02. 27-én született egy gazdánál, aki leukémiás lett, így 4 társával együtt leadta őt az ózdi menhelyen. 2014. májusában ideiglenes befogadóhoz került az Elszánt Állatvédők jóvoltából, de várja a végleges, álomgazdit. Gueko is egy álomkutyus: kedves, ragaszkodó, más kutyákkal, sőt az ideiglenes cicájával is jól kijön. Ivartalanított lány kutyus, chippelve, oltva van. Már egy nap után nagyon ragaszkodott az ideigleneshez, szinte mindenhova követi. Pórázon szépen sétál, szobatiszta, egészséges kiskutya. Utazni is szeret és jól viselkedik a járműveken.

Befogadója írta róla: “Nagyon boldog, és nagyon ragaszkodó. Emellett szobatiszta, már eszik rendesen, emberekkel barátságos, tömegközlekedést és a pórázt jól viseli. Már volt velem kávézóban, ahol szépen elüldögélt az ölemben, de más ölében is jól érezte magát. Vasárnap bevittem munkahelyemre, ott is nagyon jól érezte magát 🙂

Nagyon ragaszkodó, ha itt hagyom egy kicsit, ugrik a nyakamba amikor hazaérek 🙂 Szerintem egy idősebb embernek tökéletes társa lenne, halk, nagyon ritkán ugat, és kicsi a mozgásigénye. Már most megszerettem és itt tartanám, de ezt sajnos nem tehetem meg vele, mivel tényleg max pár órára lehet magára hagyni, nagyon szomorú lesz, hiába van itt a cica vele.”
Örökbeadási szerződéssel, elő- és utócsekkolással adjuk gazdához!

Érdeklődni:
06/20/9784-345,
ellancs(kukac)gmail(pont)com

Gueko a fókaszemű

Írj egy kommentet

*
Írd be a mezőbe a képen látható két szám összegét!
Anti-spam feladvány