Mengusz

Share

A Mimóza Macskamentő Alapítvány gondozásában szerető gazdit keres a képen látható, “kacsintós” cica, Mengusz.
Mengusz fiatal, kb. 1 év körüli, ivartalanított kandúr cica, aki az elmúlt hónapokban sok viszontagságon ment keresztül. Eltörött az állkapcsa, megsérült a szeme. A gazdái csak későn vitték őt orvoshoz, majd az első műtéteket követően nem hordták kontrollra, így később újabb műtétekre lett szükség. Végül a gazdik le is mondtak róla… Többször műtötték az állkapcsát, a szemét pedig sajnos nem lehetett megmenteni, el kellett távolítani. Mengusz persze így is jól érzi magát, gond nélkül eszik szárazeledelt is és megszokta már a megváltozott látását is, csak egy dolog hiányzik a boldogságához: egy állandó otthon szerető gazdival.
Lehetőleg lakásban tartásra adnánk, egyrészt mert véleményünk szerint fél szemmel ott nagyobb biztonságban lenne, másrészt pedig mert rendkívüli módon szereti az emberek társaságát.
Szobatiszta, szeret játszani, de nem rongálós, ételben nem válogatós. Egyetlen speciális igénye egy olyan gazdi, aki fél szemmel is szépnek és szeretni valónak látja őt (egyébként az is, gyönyörű, hamuszürke árnyalatú a bundácskája és végtelenül kedves, bújós, dorombolós).

Érdeklődni:
06 30 741 3693
06 20 247 0476

mimozaalapitvany(kukac)gmail(pont)com
www.nyau.hu

mengusz

Írj egy kommentet

*
Írd be a mezőbe a képen látható két szám összegét!
Anti-spam feladvány