pár sor, mai rendelés, bajok…

Sziasztok, most csak egy gyors helyzetjelentésre van alkalmam, de hála
Istennek és Perlingerné Gizinek, kilátás van arra, hogy talán holnaptól
megoldódik végre ez az internet-kérdés, mert sajnos nagyon nehéz ügy a
világ végén elérhetőnek lenni, otthon meg a kutyusok miatt alig vagyok,
ezért egy ideje már megy a küzdelem a normálisabb netért és telefonért, és
talán most végre az egyik megvalósul, de majd csak nyugtával dicsérném a
napot. Nagyon sok a védenc (már a kerítés elé kötik őket az „emberek”, vagy
pont a mi környékünkön dobják ki, ha nemet mondok (mert már amit ember
megoldható, azt, ítélkeznek felettem, de segíteni, a most még rendkívül
nehéz körülményekkel tisztában lenni, az ellen a harcot érdemben felvenni
nem sokan akarnak…Egyébként is egy nagyon nehéz időszakot élek éppen,
mintha az egész világ össze esküdött volna ellenem, régen voltam ennyire
lent. Ha szeretnél segíteni túlélni most nekem, nekünk, akkor elsősorban
egy kis megértést, jóindulatot, és esetleg biztatást kérnék. Ha más
jellegűen is szeretnél, akkor vidd hírül, hogy S.O.S. folyamatosan
segítségre lenne szükségünk fuvarban Ózd-Kiskapud vonalon, mivel a Groupama
biztosító éppen szivat engem meg a kocsimat is, ezért jelenleg mindennap
bajban vagyok már azzal is, hogy én mozogni tudjak a kutyusok és Ózd
között, ahol viszont a házam, a cicák, pár kutya és a munkahelyem vannak.
Nagyobb mennyiségű kutyakaja szállításáról, illetve állatorvoshoz való
lejutásról már nem is beszélve…Hogy mi a baj a buszközlekedéssel? Ha majd
már nem kapok hányingert és agyvérzést egyszerre a témától, akkor ígérem,
el fogom mesélni. Nem lesz egy szép történet… Szóval, fuvarban (sajnos
már napi szinten) lenne nagy szükség segítségre, valamint az állatok
etetéséhez való hozzájárulás segít most rajtunk még nagyon sokat. Bármilyen
állateledel, mirelit áruk, táp, kenyérhéj, ételmaradék, tej, konzerv, stb.
– minden jól jön, és bármekkora mennyiségben. Mert mint mondtam, nagyon sok
most az éhes száj – ha összejön a net, sok új arcot mutatok majd be, mint
pl. Tekla, Laura, Ayla, Buksi..és hála Istennek, Volt jó sok
ivartalanításunk is, pl. ma is 3 cica, kutya is, de ezekről majd mind
mesélek, ha érdekel, amikor lesz végre legalább csak egy fokkal jobb
internetem. Ha anyagiakban szeretnél és tudnál segíteni,- amit szintén
nagy hálával fogadnánk, mert minden egyes forintnak ezer helye van most,-
ezt számlaszámunkon keresztül megteheted: OTP 11734121-20043678 (HEROSZ
Ózdi Szervezete). Jó ideje nem jutottam már ezek előtt nethez, ezért
sajnos, már lehet,elkések a kéréssel: mai (03.20-ai, szerdai) nagy keres
rendeléssel is még bajban vagyunk! Ahhoz, hogy egy pár napra biztosan
biztosított legyen a Védencek ellátása (helybe is hozzák, velem együtt),
még kb. 10.000 ft-ra lenne szükség, és sajnos, kis határidővel, mert ma
délig le kell adnom a rendelést, és 3 körül ki is kell azt fizetnem.
Kérlek, ha tudsz, segíts, akár most, akár a későbbiekben, mert ha hírt adni
sokszor nem is tudok magunkról, mi akkor is itt vagyunk: a kiskapudi épülő
menhely, egy falkányi megmentett kutya, és én. Még most is, amikor még a
létezés is nehezemre esik, amikor a napi betevő bizonytalan, amikor
összefog a világ, csak nem értünk, hanem ellenünk… /biztos jobb lesz
picit, ha végre beengedi a tavaszt a tél!/ Köszönjük: Fazekas Ildikó és
Morgó, Ali, Böbi, Dorka és a Többiek. 2013. március 20. hajnal 2 óra 19.
(0670/597-8277, dikuszka@gmail.com) És köszönöm mindenkinek, aki mostanában
bármivel segítette a napjainkat, a teljes felsorolásig most csak annyit
mondanék: talán sokszor nem is tudja, aki valamivel segít, hogy azzal
valójában mennyire sokat is segített, nem egy esetben úgy hozzák a spontán
történések, hogy élet múlik rajta. Úgyhogy, kedves Támogatók, Segítők, ha
idő-erő-és nethiány miatt sajnos a neveteket nem is mindig és nem is rögtön
látjátok viszont valahol, egy köszönő névsorban, akkor is tudnotok kell:
ahol mindenható tintával jegyzik fel a segítők nevét, ott nincsen
késlekedés. És ha esetleg Te nem is hiszel benne még, én helyetted is adom
hozzá az enyémet, mert bár minden bizonnyal most egy kegyetlen időszakot
élek, a Védenceimmel együtt, azért a Isten országában még mindig (csak
azért is!) hiszek, csak sajnos már a emberekében nem tudok többé (hidd el,
van rá okom, hogy ezt kimondjam, és én még ráadásul mindenen túl hinni is
akartam). Ám legnagyobb csalódottságomra néhány busz út, amelyre mi
(egyetlen kitartó segítőmmel) Kiskapudon szállunk fel, fájdalmasul
visszavonhatatlan bizonyítéka lett a világ, előre megjósolt, végtelen
rosszindulatának, melynek egyik áldozatai mi vagyunk: a kutyusok, a segítő
srác és én. És bár most (nemcsak emiatt) nagyon semminek, kitaszítottnak
érzem magam, mégis azt gondolom: igaz, bizonyos értelemben mi veszítettünk
a buszról örökre leszállva, mégis a valódi győztesek kihúzott gerincével
megyek tovább az utamon, akkor is, ha nagyon nehéz olykor. Most minden
erőmre szükségem van, hogy kitartsak, csak sajnos jelenleg még egy
olyan ember sincs a közelemben (a családomat is beleértve), akinek
kisírhatnám magam, és aki azt mondaná, hogy „nyugi, minden rendben
lesz, csak ne add fel! Ne mondd azt, hogy ez nem a te harcod, és ne is
hagyd, hogy mások mondassák ezt veled!”
Aki pedig a lekerítő kerítés alapjának kiásában tudna segíteni, kérem,
az jelezze, mert a elsődleges lenne, és talán végre már a fagyok is
elvonulnak. Takarításban is segítségre lenne szükségem, mert ezt, így
az olvadás után, egyedül már nem bírom megcsinálni. Szóval, kérlek, ha
bármiben tudsz és szeretnél segíteni, jelezd felém, 0670/597-8277-n el
lehet érni általában, meg itt gmailen, csak már én nem tudok
telefonálni sajnos, meg facebookon egyelőre még mindig nem tudok jelen
lenni, de vagyok, élek, bár jelenleg nem sok kedvem van hozzá…
Fazekas Ildikó, Bonika, Salma, Mackó, Ayla, Tádé és a Többiek.
Ózd-Kiskapud, 2013. március 20. hajnal 2 óra 33. UI: csatolva néhány
friss fotó néhány védencemről, hogy legalább ennyit adni tudjak.

Írj egy kommentet