Negro, labrador-vizsla keverék 1 éves ivartalanított kan kutyus gazdit keres!

Szeptemberben „költözött be hozzánk” Ürömre ez a leginkább vizsla alkatú fekete kan kutyus. Kb 1 év körüli lehet. Mikor megtaláltuk, iszonyú sovány volt, szinte gebe. Azóta szépen felhizlaltuk, ivartalanítottuk, oltásai rendben vannak és bechippeltettük.

Természete: nagy mozgásigényű, de sokat pihen, alszik napközben. Jól szocializált, kutyákkal jól kijön. Cicákat sem bántja (nekünk is van), de az utcán kergeti. Pórázon szépen sétál. Gyerekeket, felnőtteket nagyon szereti, senkit nem támad, de a házat őrzi.

A vezényszavakat nem ismeri, bár az „ül” már egész jól megy neki :-), nevére hallgat. Valószínűleg lakásban tartották, mert szobatiszta. Ha naponta többször kiviszik sétálni, akár kerttiszta is, szeptember óta nálunk egy kutyagumit produkált a kertben, bár én 3-4 alkalommal megfuttatom a mellettünk levő mezőn. Vissza nem mindig jön, illetve egy idő után hazajön, de előtte kb 10 percet még kirándul. Ez az egyik rossz tulajdonsága, de gondolom kellő foglalkozással megnevelhető. A másik rossz tulajdonsága, hogy a rongyokat széttépi, amit a kertben talál (lábtörlőt nem), valamint a cipőket ellopja az ajtó elöl. :-))

Mivel rövidszőrű, vagy benti alvással, vagy fűthető kutyaházzal tudja a telet kint átvészelni.

Eredeti gazdáját nem találtuk, feltételezhetően kidobták.

Csak nagyon jó helyre szeretném adni, nagyon kedves kutyus, megérdemel egy jó gadzit végre!

Telefon:
20 423 5333

Írj egy kommentet