Sürgős!
Gazdára talált
Egy hete a Budaörsi út legforgalmasabb szakaszánál találtam ezt a fekete-fehér apróságot, nagyon picire összegömbölyödve a járdaszélen; egyik szeme be volt gyulladva a portól, volt egy kis vágás az egyik lábán, kis sovány volt és koszos, rettegett mindentől, kétségbeesetten fújt ránk, mikor hazavittük egy sarokba menekült, enni sem mert – a fotó akkor készült róla. Már akkor több helyen meghirdettem (itt is), mert mi sajnos nem tudjuk megtartani, volt is rá jelentkező – de egy hétig még magunknál tartottuk volna, hogy teljesen felépüljön, és tökéletesen egészségesen adjuk tovább (a szemére kenőcsöt kapott a dokitól, és immunerősítőt, mert nem lehetett tudni, mióta éhezett). Írtam is újra mindenhová, hogy a kis árva sorsa szerencsésen alakult, és hamarosan boldogan élhet új családjánál, de mire helyrejött és elvihető volt, a „kedves” gazdijelölt nyomtalanul eltűnt; valószínűleg első felindulásból jelentkezett hogy elvinné, mostanáig irkáltam neki, hogy hátha csak nem nézi gyakran az e-mail fiókját, de úgy tűnik részéről ennyi volt.
Úgyhogy a kis apró most már kétszeresen nem kell senkinek, útra került, aztán az ígéret sem jött be – nagyon-nagyon remélem, hogy valaki akarni fogja őt, megérdemelné hogy végre végleges helyre kerüljön.
Az erősítőgyógyszeres kezelésének vége, a minikandúr már teljesen jól van, és a világ legaranyosabb macskababája. A gyulladt szeme és a sérült lába szépen meggyógyult, estére még elfárad néha és csipás (állítólag kölyköknél ez elég általános), olyankor egy kis kenőcs rendberakja. Naponta többször nagyon jól eszik (ettől aztán már kis gömbszerű), eleinte csak alufóliás kocsonyás husikat adtunk neki, de időközben kiderült, hogy a nagyok száraztápját imádja, nem egy válogatós jószág. Első naptól kezdve ösztönösen használta az almot, nagyon magabiztosan teszi, teljesen szobatiszta. Nyávogni nem tud, valószínűleg ez már így is marad: egy nagyon halk, nyikorgó hangot ad ki csak, azzal beszélget néha, ellenállhatatlanul cuki (sírni nem szokott). Féregtelenítve és bolhátlanítva lett, oltásokat még nem kapott, mert a fogai alapján (a szemfogakon kívül a többi még alig látszik) még nem valószínű, hogy van két hónapos.
Még mindig elég kis félénk, de már mostanra is rengeteget fejlődött: hangos zajoktól vagy hirtelen mozdulatoktól nagyon megijed, rögtön rohan és elrejtőzik, de hihetetlenül kedves, simogatásra azonnal bújni és dorombolni kezd, néha már dagasztanI is próbál. Mindennel és bármivel órákig elszórakozik egyedül (végtelenül édesen ugrál és áll két lábra), és a többi általunk ismert állatkához képest meglepően finoman csinál mindent: ha kézzel játszunk vele, nem karmol és alig harapdál, nem rágcsál kábelt és nem élezi a körmeit a bútorokon. A nagy macskáinktól félt első napokban, most már ha találkoznak, kerülgeti őket és játszana velük inkább.
Nagyon sürgősen kellene neki egy szerető gazdi, mivel mi már napokig sem tudjuk tartani, a két saját felnőtt macskánk nagyon féltékeny, és már nem is járnak haza, aggódunk értük… 🙁
Remélem, ezúttal sikerül neki, és valakinek egy életre hűséges társa lehet.
2010. szeptember 29., szerda, 17:13
Kedves Mindenki!
Az apróka végre végleges gazdira talált, egy kedves-aranyos 12 éves kislány legjobb barátja lesz, remélhetőleg nagyon-nagyon sokáig.
Mindenkinek nagyon köszönöm az érdeklődést, aggódást és konkrét segítséget!
2010. szeptember 27., hétfő, 23:15
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki érdeklődött, mert megérintette a kis túlélő sorsa.
Az apróságnak viszont még mindig nem sikerült végleges gazdit találni – jelenleg ideiglenes befogadónál várja azt, aki élete végéig szeretgetni fogja.
Egyébként szó szerint ő a világ legtündérebb kismacskusza, pedig én a sajátjainkkal elfogult vagyok, idegen állatkát meg már láttam rengeteget… Bármeddig eljátszik akár egyedül is egy összegyrűrt papírdarabbal, kedves és barátságos, végtelenül aranyos nyekergéssel beszélget, és mindene édes rózsaszínű: füle, talpacskái, orra. És mikor elfárad, akkor gyorsan ölbe mászik, hangos dorombolással – imádta, ha a pólóm és kardigánom közötti zipzáros „zsebbe” dugtam, órákig aludt ott, aki otthont ad neki, sosem fog többet magányosan tévézni esténként… 🙂
2010. szeptember 27., hétfő, 19:44
Kedves Zsuzsa,
mindjárt írok mélt… 🙂
2010. szeptember 27., hétfő, 19:21
Kedves Erika! Sajnos nem tudom magamhoz venni, mert bérházban lakunk és van két cicusunk, de rettenetesen aggódom ezért a picikéért. Nem tudom, miért, de nagyon beleszerettem, el is hoznám harmadik cicónak, de a párom szerint az már sok lenne sajnos 🙁
De nagyon aggódom érte! Írj, kérlek, mi történik vele, én meg győzködöm tovább a páromat, hátha…
Köszönöm szépen! Ja, bocsánat, az e-mailem: tolnaizsuzsanna@citromail.hu
2010. szeptember 27., hétfő, 12:45
Kedves Zsuzsa,
nem, sajnos még nincs – ideiglenes gazdihoz vittük, mert nálunk már nem maradhatott, de hosszútávon továbbra sincs megoldva az elhelyezése, mert ott is van már két saját nagy macska, és megtartani ők sem tudják.
Ha esetleg érdekelné Önöket, kérem írjanak egy telefonszámot az e-mail címemre, szívesen felhívom Önöket bármilyen információval, illetve a szállítást is meg tudjuk oldani.
2010. szeptember 27., hétfő, 09:55
Kedves Hirdető! Lett gazdija a cicusnak? Nagyon köszönöm előre is az infót.
2010. szeptember 24., péntek, 22:40
„Egy hete a Budaörsi út legforgalmasabb szakaszánál találtam ezt a fekete-fehér apróságot, nagyon picire összegömbölyödve a járdaszélen; egyik szeme be volt gyulladva a portól, volt egy kis vágás az egyik lábán, kis sovány volt és koszos, rettegett mindentől, kétségbeesetten fújt ránk, mikor hazavittük egy sarokba menekült, enni sem mert – a fotó akkor készült róla. Már akkor több helyen meghirdettem (itt is), mert mi sajnos nem tudjuk megtartani, volt is rá jelentkező – de egy hétig még magunknál tartottuk volna, hogy teljesen felépüljön, és tökéletesen egészségesen adjuk tovább (a szemére kenőcsöt kapott a dokitól, és immunerősítőt, mert nem lehetett tudni, mióta éhezett). Írtam is újra mindenhová, hogy a kis árva sorsa szerencsésen alakult, és hamarosan boldogan élhet új családjánál, de mire helyrejött és elvihető volt, a „kedves” gazdijelölt nyomtalanul eltűnt; valószínűleg első felindulásból jelentkezett hogy elvinné, mostanáig irkáltam neki, hogy hátha csak nem nézi gyakran az e-mail fiókját, de úgy tűnik részéről ennyi volt.
Úgyhogy a kis apró most már kétszeresen nem kell senkinek, útra került, aztán az ígéret sem jött be – nagyon-nagyon remélem, hogy valaki akarni fogja őt, megérdemelné hogy végre végleges helyre kerüljön.
Az erősítőgyógyszeres kezelésének vége, a minikandúr már teljesen jól van, és a világ legaranyosabb macskababája. A gyulladt szeme és a sérült lába szépen meggyógyult, estére még elfárad néha és csipás (állítólag kölyköknél ez elég általános), olyankor egy kis kenőcs rendberakja. Naponta többször nagyon jól eszik (ettől aztán már kis gömbszerű), eleinte csak alufóliás kocsonyás husikat adtunk neki, de időközben kiderült, hogy a nagyok száraztápját imádja, nem egy válogatós jószág. Első naptól kezdve ösztönösen használta az almot, nagyon magabiztosan teszi, teljesen szobatiszta. Nyávogni nem tud, valószínűleg ez már így is marad: egy nagyon halk, nyikorgó hangot ad ki csak, azzal beszélget néha, ellenállhatatlanul cuki (sírni nem szokott). Féregtelenítve és bolhátlanítva lett, oltásokat még nem kapott, mert a fogai alapján (a szemfogakon kívül a többi még alig látszik) még nem valószínű, hogy van két hónapos.
Még mindig elég kis félénk, de már mostanra is rengeteget fejlődött: hangos zajoktól vagy hirtelen mozdulatoktól nagyon megijed, rögtön rohan és elrejtőzik, de hihetetlenül kedves, simogatásra azonnal bújni és dorombolni kezd, néha már dagasztanI is próbál. Mindennel és bármivel órákig elszórakozik egyedül (végtelenül édesen ugrál és áll két lábra), és a többi általunk ismert állatkához képest meglepően finoman csinál mindent: ha kézzel játszunk vele, nem karmol és alig harapdál, nem rágcsál kábelt és nem élezi a körmeit a bútorokon. A nagy macskáinktól félt első napokban, most már ha találkoznak, kerülgeti őket és játszana velük inkább.
Nagyon sürgősen kellene neki egy szerető gazdi, mivel mi már napokig sem tudjuk tartani, a két saját felnőtt macskánk nagyon féltékeny, és már nem is járnak haza, aggódunk értük… 🙁
Remélem, ezúttal sikerül neki, és valakinek egy életre hűséges társa lehet. „
2010. szeptember 16., csütörtök, 23:12
Kedves Mindenki,
nem tudom hova írjam, ezért a komment: úgy tűnik, a kis túlélő rendben lesz, dokitól kapott kenőcsöt, szurit, gyógyszert, bolhaírtót és féregtelenítőt, nagyon jól eszik, és sokat alszik; azért még nagyon sovány és végtelenül félős, de borzasztó aranyosan dorombol, ha nyugi van – valakinek tökéletes társa lesz majd.
Most úgy néz ki, gazdi is akadt – többen is jelentkeztek máris, mindenkinek szívből köszönöm, visszaadták hitemet az emberi jóságban. Most úgy tűnik egy kedves nagymamához kerül a pici, jövő héten viszik el (előbb kezelgetjük, hogy teljesen egészségesen tudjuk átadni), ha már végleges otthonába került, jelentkezem, és megírom.
Mindenkinek mindenért örök hála! 🙂